Most & Itt

Levelező tagozat

„Jóska, levelet hozott a posta, Jóska, azt írod, nem szeretsz” Postás Józsi   Lehetne most azon élcelődni, vajon miért írt Orbán Viktor...

„Jóska, levelet hozott a posta,

Jóska, azt írod, nem szeretsz”

Postás Józsi

 

Lehetne most azon élcelődni, vajon miért írt Orbán Viktor levelet 1,7 millió nyugdíjas háztartásnak, ahelyett, hogy a nyugdíjas szervezetek vezetőivel tanácskozna. Lehetne, de nem érdemes: az megbeszélés lenne, ez pedig nemzeti konzultáció. Különben is, nyilván most jött el ennek az ideje, amikor a nemzeti együttműködés keretében már a társadalom minden rétegéért síkra szállt a kormány, különös tekintettel a frankhitelesekre.

És az sem vezet sehova, ha valaki úgy emlékszik, hogy Orbán és a Fidesz nem mindig szerette a nyugdíjasokat. Ennek, minden látszat ellenére, épp az ellenkezője az igaz - ha nem tűnne túlzásnak, azt is mondhatnánk, hogy Orbán Viktornak már óvodában is nyugger volt a jele.

Igaz, a Fidesz és maga Orbán Viktor tízegynéhány évvel ezelőtt még azt mondta, hogy az öregek felélik a fiatalság jövőjét. De ez csak amolyan ifjúkori bohó elszólás volt - fiatalok voltak még és demokraták.

Ma már nem fiatalok.

Hogy az idős emberek felélik a fiatalok jövőjét, az egyébként sem azt jelenti, hogy a Fidesz ne kedvelte volna az öregeket. Hiszen mondhatták volna sokkal durvábban is, például, hogy dögöljenek meg a nyuggerek, mert felzabálják az ifjak elől a kenyeret.

Mondhatták volna, de nem mondták - akkor, a kilencvenes évek első felében még nem ismerték a nyugger kifejezést. Ezt a szép, metaforának is beillő szófordulatot Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója emelte be a közbeszédbe, nem sokkal az áprilisi fülkeforradalom előtti dicsőséges tavaszi hadjárat idején, amikor kiderült, hogy a Fidesz adatbázist működtet a szavazókról.

És azzal is vitatkozni kell, aki esetleg arra emlékeztetné a zembereket, hogy ugyanez a Fidesz (és ugyanez az Orbán Viktor) első kormányzásuk idején elvette a nyugdíjasoktól az előző, Horn Gyula vezette kormány által törvényileg odaígért 19 ezer forintot. Mert tényleg volt ilyen, nehéz lenne letagadni. (Bár lenne rá igény). A nyugdíjasok még mindig jobban jártak, mintha egyenként lelökték volna őket a János hegyről, vagy lekapják a fejükről a sapkát és bedobják a Margit hídról a Dunába.

Minden relatív, a Fidesz szereti a nyugdíjasokat.

Különösen így választások közeledtével erősödik rajongássá ez a szeretet, a nemzeti együttműködés kormánya ilyenkor időt, pénzt, s fáradságot sem kímélve foglalkozik az idős emberek gondjaival, nem feledkezve meg a számukra bizonyára oly alapvető szebb jövő ígéretéről sem.

Csakis ezzel, és nem holmi sanda szándékkal, politikai haszonleséssel magyarázható tehát, hogy Orbán Viktor épp most írt levelet az 1,7 millió nyugdíjas háztartásába. A pártelnök-miniszterelnököt még a Videoton meccseinél is jobban érdekli, mit gondolnak a nyugdíjasok a kormány eddigi teljesítményéről, s hogy szerintük, s mit kellene tennie a kabinetnek, hogy a nyugdíjasoknak még jobb legyen, mint amilyen eddig volt.

Megjegyzem, a válasz igen egyszerű. Ami a kérdés első részét illeti, világos, hogy a nyugdíjasok egyemberként támogatják a fülkés forradalom eddigi lépéseit. Örülnek a lezajlott hely- és fejcseréknek, valamint annak, hogy ingyen olvashatják a Nenyit a közhivatalokban.

Arra pedig még ennél is könnyebb válaszolni, hogy mivel tudna a kormány a kedvükben járni. Több nyugdíjassal beszéltem mostanában, tőlük tudom: még véletlenül se jusson a kormány eszébe holmi anyagiakkal megbántani őket. Inkább, ha lehet, még több Nenyit szeretnének, a pénzpiacokat megmozgató Kósa-Szijjártó megszólalásokat, összességében pedig a mostaninál több ígéretet, magyarul: több mézet a madzagra.

A nyugdíjasok egyedül azt nem értik, miért kéri el a levél végén a Fidesz az adataikat. Nem mintha zavarná őket, de fölöslegesnek tartják, mert úgy tudják, hogy Kubatovnál megvan az összes. Ha csak nem az adatbázis frissítéséről van szó. Ebben az esetben minden érthető: fő az éberség, az ellenség, tudjuk, soha nem alszik. (Persze azért egy válaszborítékot küldhetett volna a Fidesz. Nem nagyot, épp csak akkorát, amelyikbe a nyugdíjas bankkártyája és a PIN-kódja belefér).

Most & Itt
2010.09.15 18:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.