Levél egy magukfajtához
„Kedves Szerkesztő Úr!Véletlenül találtam rá az interneten egyik tehetségtelen és primitív írására, amelyben azt panaszolja, hogy az...
„Kedves Szerkesztő Úr!
Véletlenül találtam rá az interneten egyik tehetségtelen és primitív írására, amelyben azt panaszolja, hogy az ön tudomása szerint semmi kellemetlenségem nem lett az egyetemen -munkahelyemen - abból, hogy március 15-én hordák élén randalíroztam. Jól tudja, kedves Szerkesztő Úr. Nem lett kellemetlenségem. És nem is lesz. A MAGUKFAJTÁK ideje ugyanis lejárt. Nem garázdálkodhatnak tovább a MI HAZÁNKBAN ugyanis MI ITT ITTHON VAGYUNK - és felemeljük a fejünket. Az nem úgy megy, mint a régi szép kommunista időkben, hogy a MAGUKFAJTÁK "odaszóltak" és akkor valakit kirúgtak a munkahelyéről, esetleg "elvittek" és a MAGUKFAJTÁK beköltözhettek a lakásába. NEM KEDVES SZERKESZTŐ ÚR, ennek vége. Ébredjenek fel! Visszavesszük a MAGUKFAJTÁKTÓL Magyarországot, MERT NEKÜNK CSAK EZ AZ EGY HAZÁNK VAN!
Szivélyes üdvözlettel
Morvai Krisztina
egy randalirozó, aki nem rezel be a MAGUKFAJTÁTÓL és ugyanerre bíztatja az összes MAGUNKFAJTÁT”
Ezt a levelet kaptam néhány nappal ezelőtt. Gondolkodtam, érdemes-e válaszolni? Van-e értelme kifejteni ezzel kapcsolatos gondolataimat? Hiszen a levél írója, ez soraiból is kitetszik, nyilvánvalóan nem értené meg, amit írok.
Már az eredeti cikket sem értette. Talán, mert nem is akarta érteni.
Most kezdjem el neki magyarázni – nekik, akik hasonlóan gondolkodnak, mint Morvai jogásznő – hogy mindnyájunknak, akik itt lakunk ebben az országban, ez a hazánk?
Hogy egyikünknek sincs másik hazája? Van, aki több országnak is állampolgára – polgára, ha úgy tetszik – a Morvai jogásznő harcostársai között is nyilván akadnak ilyenek.
De hazája mindenkinek csak egy van. Merthogy csak egy lehet – az, amelyiket annak gondolja.
„Nekem szülőhazám itt, e lángoktól ölelt kis ország.”
Úgyhogy, csak azt szeretném a jogásznő szíves tudomására hozni, hogy mi, akik ebben az országban, vagy bárhol máshol a világon magyarnak valljuk magunkat - mindnyájan magyarok vagyunk. Akár tetszik ez nekünk, vagy bárki másnak, akár nem.
Akár tetszünk egymásnak, akár nem.
Mert az nem úgy van, hogy aki magyar, az mind jó, és aki jó, az mind magyar.
Mi, magyarok is úgy vagyunk ezzel, mint a többi nép: vannak közöttünk jók és rosszak. Hitványak és kitűnőségek. Nagyszerű emberek és ocsmány gazemberek.
Olyanok, akiktől soha nem vennék használt autót, és olyanok, akiktől igen.
Magyar volt József Attila, Radnóti Miklós, Szerb Antal, Petőfi Sándor, Karinthy Frigyes, Teller Ede, Szentgyörgyi Albert, és még nagyon hosszan sorolhatnám. Kocsis Zoltán, Rubik Ernő, Nádas Péter, Esterházy Péter, hogy az élők közül is említsek néhányat. Büszkék vagyunk rájuk
És magyar volt Szálasi Ferenc, meg Rákosi Mátyás is.
Rájuk nem vagyunk büszkék.
De ettől még ők is magyarok voltak.
Így van ez.
Szívélyes üdvözlettel
Föld S. Péter,
egy közíró, aki – meggyőződésem szerint - jobban ismeri és szereti a magyar nyelvet, mint a legtöbben azok közül, akik térdig árpádsávba burkolózva ordibálnak. Egy közíró, aki több magyar költő verseit olvasta, és értette meg, mint azok, akik csak akkor képesek magukat magyarnak gondolni, ha egy tőmondatba hatszor is beleerőltetik a haza és a nemzet szavakat. Egy közíró, akinek soha eszébe nem jutna, hogy a magyarokat magunkfajtákra és magukfajtákra ossza.
P.s. Morvai jogásznő levelét elküldtem néhány barátomnak, ismerősömnek. Többen közülük válaszoltak. Ezekből a levelekből válogatok.
„Tudod, nem is a hányinger a legrosszabb, amit e levél olvastán először éreztem. Inkább az a fölötti szomorúság, hogy ez az ember tehetséges volt, és érzékeny. Kicsit ugyan mindig zavart az affektálása, a nyafogása. de elnéztem neki, mert olyan erővel képviselte az elesetteket - főként az erőszaknak áldozatul eső nőket -, hogy az igazán megható volt.”
„Én válaszolnék Morvai úrhölgynek. Valami olyasmit, hogy igen, önnek igaza, az embereket valóban két csoportra lehet felosztani. Vannak, akik két csoportra osztják az embereket és vannak, akik nem.”
„Egy ismert televíziós igen nagy mondását tudnám felidézni ennek a paranoiás, üldözési mániás agyament gonosz boszorkának a megjegyzésével kapcsolatban. Aki azt mondta, hogy odamegyek ehhez a libához (nem libát írt a levélíró, hanem egy szintén két szótagból, és hasonló magánhangzókból álló kifejezést használt – fsp). és elárulom neki, hogy Baló zsidó és hogy van neki is két félzsidó gyereke, mert lehet, hogy nem tudja.”
„Azért ez nagy dolog, Péter, hogy mitőlünk ennyire félnek. (MI: vagyis a pirézek.) Ui. én azt hiszem, hogy amikor valaki nagy hangon kiabálva (AZAZ CSUPA VERZÁLLAL) kinyilatkoztatja hogy nem fél - az szerintem fél... Meg aztán a szövegértés hiánya, egy jogásznál, oly szomorú. Hogy valaki el sem bírja képzelni, hogy az egyetemen egy nála főbb valaki (egy "pártbizottsági leszólás" nélkül is) gondolhatja úgy, hogy egyetemi oktató ne álljon hordák élére.”
„Szerinted ez a levél hiteles? Úgy értem, tényleg ez a szegény bolond asszony írta? Mit képzel ez rólunk, mi vagyunk mi? És mire vonatkozik az a célzás, hogy nekik csak 1 hazájuk van? Eddig végül is lehetett úgy érteni (nem lehetett, de elvileg volt rá egy esély), hogy a magukfajták-magunkfajták megkülönböztetés valami erkölcsi alapon történik, ők a jók, mi a rosszak, ilyesmi. Ebben az ímélben azért lépett egyet előre a szent asszony, nem? Mindenesetre talán nem éltünk hiába, ha másért nem, mert most kihoztad belőle az igazi arcát. Csak hát, az kurva ronda.”
„Nem kellene megírni M.K-nak, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben nekünk is csak ez az egy hazánk van? És hogy mi speciel egy olyan hazában szeretnénk felnevelni a gyerekeinket, ahol nem magukfajták és magunkfajták állnak sorban a közértben, hozzák el a gyerekeiket az edzésről, járnak iskolába, moziba, kiállításokra, hanem olyanok akikről esetleg egy beszélgetés során kiderül, hogy így gondolkodnak vagy úgy, de ez nem számít.”
A Klubháló -www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
