Életmenet
Vidáman vonultunk és méltóságteljesen. Olyanok voltunk, mint amilyennek más hétköznapokon is lennünk kellene. Derűlátóak és bizakodók. Amit...
Vidáman vonultunk és méltóságteljesen. Olyanok voltunk, mint amilyennek más hétköznapokon is lennünk kellene. Derűlátóak és bizakodók.
Amit idáig is tudtunk, azt most végre a saját szemünkkel is láthattuk: sokan vagyunk, és mi vagyunk többen.
Többen voltunk, mint tavaly ilyenkor, és jövőre remélhetőleg még többen leszünk.
Elég volt végignézni a fáklyák erdején és lehetetlen volt nem észrevenni, hogy az erő velünk van. Erő sugárzott belőlünk – nagy, és méltóságteljes erő. Olyan erő, amely nem arra szolgál, hogy bárkit is fenyegessen.
Ismerősök és ismeretlenek voltak a tömegben. De főleg sok ismerős, akikkel jó volt találkozni. Akikkel beszélgetni lehetett sok mindenről. Fontos dolgokról és kevésbé fontosakról - csak úgy, az élet dolgairól.
Merthogy az életről szólt ez a menetelés, a mi életünkről.
Politikusok is vonultak a Dohány utcai zsinagógától a Dunaparti cipőkig. Főleg kormánypártiak, de ezúttal az ellenzék is képviseltette magát. Ott volt Fónagy János, vagy éppen Deutsch-Für Tamás.
Utóbbinak az apósa, az egykori hadügyminiszter, Für Lajos újabban a mi mostani vonulásunkkal távolról sem rokonszenvező Magyar Gárda kapcsán mutatkozik. Érdekesek lehetnek a családi vacsorák Deutsch-Füréknél – már ha vannak ilyenek egyáltalán.
És érdekes lehet sok magyarországi családnál, amelyeket szétvetett a gyűlölködés.
Rengetegt rendőrt lehetett látni a menetet szegélyező utak mentén - talpig kommandósnak öltözve, és egyszerű szolgálati viseletben. Nem volt jó, hogy ilyen sokan kellettek, de még mindig sokkal jobb volt, mint tavaly, a Békemenete, amikor a most békésen és szerencsére dologtalanul várakozó rendőrök helyén a megvadult csürhe dobált, fütyült és zsidózott.
Kevés dolguk azért akadt a rendőröknek: este olvastam az Interneten, hogy egy feketeruhás kopasz férfit rabomobillal elvittek, mert botrányt keltően viselkedett. A Rosevelt téren szkinhedeket igazoltattak, a Kossuth téri szerencsétlenek közül pedig egy ember ordíbált, őt is igazoltatták, de nem voltak nála papírok.
Mindezekből a helyszínen semmit sem lehetett észrevenni. A biztonsági emberek és a rendőrök szakszerűen és gyorsan cselekedtek.
Úgy látszik, így is lehet.
Merthogy többnyire másképp van minden. Nemrégiben Friderikusz műsorában közírók, és jogászok beszélgettek a magyarországi ítélkezési gyakorlatról. Ha nem egybehangzóan állítják, talán el sem hiszem: Magyarországon nem a törvényekkel van baj. A törvényeink alapján ugyanis szigorúan büntethető lenne a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a rasszista uszítás.
Büntethető lenne, de szinte sohasem büntetik. Az ítélkezés során valahogy mindig megszelídül a vád – elévül, nem bizonyítható, nem áll fenn az elkövetés.
Néztem a rendőröket,békésen beszélgetnek, élvezik, hogy gyakorlatilag alig akad dolguk. Ilyen nagy tömeget békésen és derűsen vonulni talán még soha sem láttak. Fiatalok még a mi rendőreink, ők már a nagy utcai balhék idején kezdték a szolgálatot.
Leértünk a partra. Béke volt és nyugalom – gyönyörűen és sejtelmesen hömpölygött a Duna.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
