A miniszterelnök a nemzet szemébe nézett, kicsit felemelte a tekintetét, és azt mondta a sajtótájékoztatón megjelent újságíróknak: visszavásároltuk a Mol részvényeit. Majd, miután – amúgy eléggé el nem ítélhető módon - még nem tapsolt senki, némi hatásszünet után hozzátette: az oroszoktól.

A Videoton VIP-páholya, Hernádi Zsolt Mol-vezér jobbra, fenn.

Valószínűleg rosszul válogatták meg a sajtótájékoztató meghívottjait, inkább olyanokat kellett volna hívni, akik tudják, hogyan kell ilyen történelmi bejelentések alkalmával viselkedni. Minimum felállva tapsolni, de talán az sem lenne túlzás, ha feltételezzük, hogy a pillanatnak kijárt volna az ütemes Viktor, Viktor ováció.

Különösen, hogy a lángnyelvű szónok még hozzátette: ez több volt, mint vásárlás, ez egy nehéz küzdelem volt.

Mondjuk, ez utóbbin nem csodálkozunk, és nemcsak azért nem, mert könnyű küzdelem nem létezik - ami nem nehéz, az nem küzdelem. De azért sem érdemes meglepődni, mert régóta tudható, hogy Orbán csak harcolni tud, küzdeni képes. Máshoz nem ért, ez az ő terepe, a puskaporszag. Ellenfelei nincsenek, csak ellenségei, ha ringbe száll, nem győzni akar, hanem legyőzni.

Orbán tehát nehéz küzdelemben lebirkózta az oroszokat, nyilván az ő személyes eltökéltsége és győzni akarása is közrejátszott abban, hogy a Nagy Medve, Putyin kapitulált.

Ami, mint Orbán mondta, azzal is jár, hogy megszűnik az ország energiafüggősége. Ha feltétlen Orbán-hívő lennék, aki gondolkodás nélkül, csukott szemmel, agyatlanul követi a vezért, issza szavait, és elérzékenyül, ha csak rá gondol, most azon tűnődnék, honnan lett nekünk hirtelen számtalan gazdag, kitermelésre kész olajmezőnk. Mert másképp nem lehet értelmezni a függetlenséget, csak úgy, hogy mostantól nekünk is van olajunk, rengeteg ráadásul, nem rászorulva sem az oroszokra, sem a szabadságjogok miatt folyton fanyalgó nyugatra.

500 milliárdjába került a magyar adófizetőknek, hogy a kormány ma még nem tisztázott körülmények között rávette az oroszokat, hogy a Szurgutnyeftyegaz a 21,2 százalékos tulajdonrészét adja el a magyar államnak. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem lesz piros betűs nemzeti ünnep a bejelentés napja, de, valljuk meg, ez nem is lenne igazán indokolt. Mert az még rendben van, hogy az oroszok kezében valóban nem volt nagyon megnyugtató helyen a most visszaszerzett részvénypakett. Nem lehetett tudni, mi a céljuk vele, milyen politikai vagy éppen gazdasági befolyásolásokra kívánják felhasználni a részesedésüket.

Nagyon nyugodtak azért most sem lehetünk, már csak azért sem, mert nem tudni, hogy állam kiket bíz meg a most visszaszerzett tulajdon kezelésével. Az, hogy jó magyar embereké lesz a tulajdon kezelésének joga – ami majdnem biztosra vehető – még távolról sem nyugtatja meg a romló életkilátásaik ellen küzdő rendőröket, tanárokat orvosokat, sem mindenki mást, akinek Orbán és kormánya érdeksérelmet okoz és okozott.

Mert hiába került magyar kézbe a Mol nagyobbik fele, ettől nem lesz több a rezidensek fizetése, nem fognak kevesebb pedagógust az utcára tenni. Legföljebb az orosz tőzsdecápák helyett magyar tőzsdecápák zsebelik be a hasznot, ami persze a világ ellen vívott szabadságharc fényében szépen hangzik, de a mi itthoni életünk ettől még csöppet lesz könnyebb.

Orbán nem vesződött a részletekkel, így csak néhány órával később, Fellegi Tamás miniszter mondta el, honnan volt a kormánynak pénze a Mol-pakettek megvásárlására. Mint kiderült, a már korábban lehívott IMF tartalékból fizették ki az oroszokat. Piszkos pénzből, ha úgy tetszik. És most nem Strauss-Kahn frissiben fellelt spermafoltjaira gondolok, hanem arra, hogy hónapokkal ezelőtt még szabadságharcot vívott a kormány a Valutaalappal, hogy végül Matolcsy miniszter büszkén jelenthesse be: az IMF ki van paterolva.

Most abba ne menjünk bele részletesen, mert ünneprontásként hatna, hogy az 500 milliárd forintért visszavett pakettek hogyan és milyen körülmények között kerültek az oroszokhoz. Vázlatosan legyen elég annyi, hogy a történet a 2000-ben, az első Orbán-kormány idején kezdődött, amikor a kabinet befagyasztotta a gázárakat, amitől a Mol részvényei meredeken zuhanni kezdtek, és olcsón megvehette azokat az osztrák versenytárs. Akik később jó haszonnal továbbadták a portékát az oroszoknak, ők meg most, ugyancsak tisztes nyereség fejében, újból eladták nekünk.

Magyar szempontból a veszteség a bekerülési érték hozzávetőlegesen 34 százaléka. A történet elején és a végén is Orbán Viktornak hívták a magyar miniszterelnököt.

Nem kellene olyan nagyon ünnepelni. Örüljünk csöndben, nehogy rajtunk röhögjön a világ.