Ha újra kezdhetném, csakis közszolgálati hírműsorokat néznék. Látástól butulásig. Bámulnám őket napestig, videóra venném valamennyit, nehogy bármi jóról lemaradjak. Mert a közszolgálati tévében egy ideje csupa jó híreket lát és hall az ember, a kellemetlen információktól, amíg lehet, megkímélnek bennünket. Erre szavaztunk áprilisban, hogy minden jó legyen – és láss csodát, a közszolgálati hírműsorokban minden jó lett.

A magyar médiatörvénnyel kapcsolatos nemzetközi visszhangról például napok óta egy árva szó sem hangzik el a Magyar Kir. Televízió hírműsoraiban. Persze, minek is hangozna - van hír e nélkül is, épp elég. Meg aztán, tegyük a szívünkre a kezünket, nem is nagyon hiányzik az igazság. Főleg, ha van helyette más. Szebb, jobb, felemelőbb.

Szijjártó éjjel, Szijjártó nappal, Szijjártó minden hullámhosszon.

Persze, a közszolgálati tévék nem azért hallgatják el, hogy a magyar médiatörvényen most már szó szerint a fél világ kiakadt, mert az ott dolgozók szakmailag képzetlenek. Ellenkezőleg: ha valaki, ők aztán ismerik a dörgést. De azt is tudják, milyen rossz nekünk ezt a sok rosszat hallani, amellyel tele van a világ. Hogy az egekben jár a svájci frank árfolyama, soha nem látott magasságokban az üzemanyagok ára, és hogy már egymilliónál is többen tartoznak a közmű számlákkal.

Ezért van, hogy a közszolgálati médiák, akár a gondos szülő, amíg lehet, elrejtik előlünk a sötét titkokat: hogy nem a Mikulás hozza a csomagot a sok csokival, és a karácsonyfa alját sem a Jézuska pakolja tele ajándékokkal.

Tulajdonképpen hálásnak kellene lennünk, amiért megkímélnek bennünket a sok rossztól.

Ez lenne a normális, hogy hálásak legyünk. De mi nem szeretünk hálálkodni: elszoktunk attól, hogy a gazda kegyeit keressük, és attól is, hogy a kezéből együnk.

Talán soha nem is szoktunk hozzá teljesen.

Lássuk be, éretlen okostojások vagyunk, sehogyan sem akarjuk megérteni, hogy miért jó nekünk az, ami rossz. Miért jó nekünk, ha a kormány kezében van a média - ahelyett, hogy a sajtó kontrollálná a kormányt.

A Kedves Vezető és pártja végtelen jóságára érdemtelen, gyarló teremtmények vagyunk – talán még Schmitt Pált, és az új alkotmányt sem érdemeljük meg. Még szerencse, hogy a Kedves Vezető elnézi nekünk a mi botlásainkat, és bár a hatalom akár súlyos bírságokkal is sújthatná a renitens médiumokat, ezzel az eszközzel ígérete szerint csak végső esetben fog élni.

Azért ez valahol bíztató: talán nem állítják vissza a halálbüntetést. (Persze, ha időközben mégis kiderülne, hogy az emberek áprilisban erre is szavaztak, akkor ezt a lehetőséget sem lehet kizárni.)

Már csak a világsajtó száját kellene valahogyan befogni. Mert az mégsem járja, hogy felelőtlenül telecsaholják az étert, mindenféle sületlenségekkel. Hogy a Kedves Vezetőt Putyinhoz, vagy ne adj isten, Lukasenkához hasonlítják. És van újság, amelyik attól sem riadt vissza, hogy hataloméhesnek, vagy éppen a Nap Pinocchiójának nevezze!

Már csak annyi kellene, hogy a Fidesznek előbb Európában, idővel pedig a világban  is kétharmados többsége legyen. Akkor a Washington Post is meggondolná, mit ír, és a Der Standard sem közölne valótlanságokat.

Az lenne csak a szép új világ: szabadon szárnyalna a szó, határtalan lenne a gondolat.