Most & Itt

Laky Zsuzsi a konyhában még szűz

Laky Zsuzsinak igen sokat ígérő a dekoltázsa, de ettől még tudhatna főzni. Pedig szemmel látható, hogy nem tud, de mi, tévénézők, nem haragszunk...

Laky Zsuzsinak igen sokat ígérő a dekoltázsa, de ettől még tudhatna főzni. Pedig szemmel látható, hogy nem tud, de mi, tévénézők, nem haragszunk rá. Pontosabban, nem rá haragszunk. Laky Zsuzsi olyan, amilyen, valószínűleg nem ő találta ki, hogy főzni szeretne a Hal a tortán című műsorban. Nyilván úgy esett a dolog, hogy nyár van, uborkaszezon, kellett egy híresség, aki más hírességeknek népszerű műsor keretében úgy tesz, mintha főzne. Így talált rá egy élelmes szerkesztő, hogy akkor főzzön a Zsuzsi, ilyen még úgyse volt, hátha ezzel lenyomjuk a Barátok közt sorozatot.
Mondjuk, ha vetkőzik, vagy fotózzák, az sokkal testhezállóbb elfoglaltság lett volna egy szemre szép, ám a kulináris kalandokban igencsak tapasztalatlan fiatal lány számára. Ezzel az erővel Laky Zsuzsy fogat is húzhatott volna, vagy teszem azt, bevezethette volna a nézőt a Monetáris Tanács működésének kulisszatitkaiba.
Hősünk azzal kezdte – vélhetően első – konyai ténykedését,  hogy próbálta megállapítani, milyen állat a homár, ám miután meglátta a kádba odakészített szerencsétlen jószágokat, majdnem minden megvilágosodott a számára.
Majdnem minden, írtuk és nem véletlenül: ezt követően is maradtak még elvarratlan szálak a  szép híresség előtt. Mondjuk ki nyíltan: a legtöbbet azon tanakodott, hogy mikor halott egy homár? Ha már nem mozog? Vagy valamikor máskor?
Merthogy az elkészítés szempontjából nem teljesen mindegy, pláne, ha még az idő is sürget: vacsoravendégeket vártak ugyanis a konyhának kinevezett helyiségbe. Köztük például a fura megjelenésű Herczeg Zoltánt, aki, ahogy magát meghatározta, divattervező és életművész. Különösen ez utóbbit kerestük sokáig a szakmák jegyzékében – biztosan a mi hibánk, hogy sehogyan sem találtuk.
Ám bármennyire hihetetlen, nem ezek voltak a szerda esti műsor legkínosabb és legszánalmasabb mozzanatai. Még csak nem is az, amikor Zsuzsi felhívta egy ismerősét – szintén nagyon celeb az illető – hogy tudja-e, mikor számít halottnak a homár? Sajnos, a másik híresség sem tudta pontosan, ami viszonylag érthető: az ember nem mindennap fut össze halott homárral. Így azután Zsuzsi halottnak nyilvánította az állatot és levágta az ollóit (csápjait). Nem az ismerősét, hanmem a homárét.
(Később a homár mégis megmozdult, ekkor Zsuzsi azt mondta: Jé, feléledt!)
Valamennyire még ez is elment volna, ha nincs a magát narrátornak nevező sajtómunkás. Aki, szándékai szerint legalábbis, szellemes szövegekkel kommentálta a homárok útját az élők világából a lassú kínhalál irányába. S miközben az ország Zsuzsija azon parázott, vajon él-e még a kádba tuszkolt állat, a narrátor azon viccelődött, hogy micsoda megváltás lesz szegény pára számára, ha végre a forró vízbe kerülhet.
Ráadásul, nem ez volt az egyetlen dobása, számos, ehhez hasonló, a homárok szenvedésein élcelődő sziporkát hallhattunk még tőle.
Ennyi ostobaság hallatán a normális lelkületű emberekben tonnaszámra halmozódott fela keserűség, amelyet még az időközben megérkező vidám társaság – a már említett életművész mellett még Tasnádi Péter volt felesége, valamint a zenei világból ismert Bebe és Dopeman – sem tudott jelentősen oldani.
Valaki hozzáértő azért megmondhatná, mikortól számít hallottnak egy homár?
És egy műsor?

A Metro újság - www.metro.hu - számára írt cikk írott változata
Most & Itt
2008.07.24 14:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.