Közép-Európai West Side sztorik
Nem kísérem figyelemmel az úgynevezett hírességek– szaknyelven celebek – világát. Őszintén szólva, nem különösebben érdekel...
Nem kísérem figyelemmel az úgynevezett hírességek– szaknyelven celebek – világát. Őszintén szólva, nem különösebben érdekel, hogy melyikük éppen kivel kavar, elhagyta-e a családját, vagy épp most tért vissza hozzájuk, jön-e már a baba, és ha nem, akkor miért igen? Most azonban lehetetlen volt nem észrevennem egy, főként a főszereplők számára szomorú híradást: az ismert tévés személyiség és barátnője, a volt szépségkirálynő, szakítottak.
A különválás hátterében ezúttal nem az állt, hogy valamelyikük életében feltűnt egy harmadik személy, még csak nem is hidegültek el egymástól. Az indok ennél jóval prózaibb: a nemrégiben még összetartozó pár férfitagja baráti kapcsolatokat ápol az előző, a mostanihoz hasonlóan szocialista párti miniszterelnökkel, míg a hölgyet több alkalommal is lehetett látni a legnagyobb ellenzéki párt rendezvényein. Vagyis, a két fiatal, akik egyébként saját bevallásuk szerint még mindig szeretik egymást, egy ideig próbált felülemelkedni a politikai (világnézeti?) különbözőségén, ám, főként a választási kampány felfokozott hónapjaiban, már nem tudták elviselni a rájuk nehezedő terhet, és úgy döntöttek: nem erőltetik tovább az együttélést, különválnak útjaik.
Modern köntösbe bújtatott Rómeó és Júlia történet, Közép-Európai West Side Story. Fogalmazhatjuk, ahogyan akarjuk, egy biztos: az újságok lapjairól ismert két híresség története távolról sem egyedi. Az elmúlt években számtalan hasonló történetet hallhattunk - miként bomlottak fel évtizedek óta jól működő baráti társaságok, csak azért, mert a csoport tagjai között egy idő után elviselhetetlenné vált az ideológiai, politikai ellentét. És mindenki tud a környezetéből olyan eseteket is, amikor családi összejövetelek, korábban kellemes karácsonyi vacsorák fajultak veszekedésbe azért, mert az egy asztalnál ülők politikailag más-más oldalon álltak. És alig akad közöttünk olyan, aki ne tudna idézni olyan eseteket, amikor évtizedekig jó kapcsolatban lévő kollégák között romlott meg a viszony a politikai hovatartozás miatt.
Hogy ez miért alakult így ebben az országban, arra sokan, számos magyarázattal tudnak szolgálni. Egy valamiben azonban mindenki egyetért: nem jó az, ha az ország egyik fele négyévenként vesztesnek érzi magát, miközben a másik fele, talán éppen a barátságok és a családi kapcsolatok megromlása miatt, ugyancsak nem tud felhőtlenül örülni a számára szimpatikus oldal győzelmének.
Egy régi, Angliából származó anekdota szerint, egy turista a gyönyörű gyepjével büszkélkedő angol házigazdát faggatja: mondja, mi a titka, hogy ilyen szép a kertjében a fű? Nincs abban semmi titok, minden héten egyszer nyírni kell. Csak ennyi? – kérdez vissza az idegen. Igen, válaszolja a tulaj. Ha négyszáz éven át így csinálja, a maga füve is ilyen szép lesz.
Ez a történet úgy kerül ide, hogy a hozzáértők azzal nyugtatják az ország megosztottsága miatt aggódókat: nálunk fiatal még a demokrácia, el kell telnie néhány évnek, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Mert az jó, hogy sokan fontosnak tartják, mely pártok alakíthatnak kormányt, ám az már a demokrácia gyermekbetegségei közé sorolandó, ha nagy tömegek tragédiaként élik meg az elveszített választást. Ha majd kicsivel „idősebbek” leszünk, tudni fogjuk, hogy a választások másnapján is felkel a Nap, és akárki is nyer, forgalmi dugó lesz a hidakon.
A Metro - www.metro.hu - újságban megjelent cikk írott változata
