Napok teltek el azóta, hogy az osztrák A4-es autópályán megtalálták azt a magyar rendszámú furgont, amelyben 71 ember lelte halálát. Nem volt levegőjük, megfulladtak. Személyazonosságukat még nem sikerült tisztázni, a legvalószínűbb, hogy szíriai menekültek voltak.

A hivatalos Magyarország hallgat. Orbán Viktor sem nyilvánult meg, a miniszterelnök napok óta nem hallat magáról. Talán játékosnézőben jár valahol, bekket keres a botladozó Videotonba, kapust, középpályást és csatárt.

Áder János sem szólalt meg. Igaz, ő nem is nagyon szokott mondani semmit. Hallgatag, horgászó ember, két kapás között a világ nagy kérdésein tűnődik, környezetvédelmi megközelítésből.

Egyedül a magyar kormány szóvivője, Kovács nyilvánult meg az ügyben. Nem tudni, hogy írói munkássága részeként, netán főnökei hallgatólagos jóváhagyásával mondta a hetvenegy ember borzalmas halálát követő napon, hogy a migránsok önmagukat tették áldozattá.

Ezt tudja a mai Magyarország. Ezek vagyunk, ilyenné lettünk. A világ megrendült, gyászol, és együtt érez, miközben a magyar kormány kommunikátorának ennyi szava volt hozzá.

Figyeljen Kovács, elmondom, hogy mi a helyzet ezekkel a migránsokkal. (Illegális bevándorlókkal, menekültekkel – a megfelelő aláhúzandó, kinek-kinek tisztessége szerint.)

Ezek a migránsok, akik Ön szerint maguk tehetnek a sorsuktól, köztudottan egy biztonságos életet, reményteljes jövőt hagytak maguk mögött. Amint azt Ön és kormánya kommunikálja, kalandvágyból hagyták el az otthonukat. Nem volt nekik odahaza semmi bajuk, az a kevés életveszély, amiben éltek, háború, bombázások, lefejezések, meg hasonlók, meg sem kottyant nekik. Ne kerteljünk: unták magukat az otthoni jólétben, asszonyaik is változatosságra vágytak. A gyerekeik is nyúzták őket, hogy elegük van az unalmas kiszámíthatóságból: a moziból, a számítógépes játékokból, a sok szórakozásból.

Ekkor döntöttek a migráns férfiak (a köztévében csak férfiakat mutatnak, nőket, gyerekeket nem), hogy családjukkal együtt útnak indulnak Európába. Előtte persze megfogadták, hogy nem fogják tisztelni a magyarok kultúráját, nem tartják be a törvényeinket, elveszik a munkánkat.

A német, holland, osztrák, francia, emberek munkáját eszükbe sem állt elvenni, kultúrájukat nem tisztelni, törvényeiket nem betartani. Legalábbis, az érintett országok vezetői semmi ilyenre nem panaszkodtak.

Egyedül a magyarok javaira fájt a foguk.

Nem szükségből tehát, hanem kalandvágyból indultak útnak tízezrek a távoli országokból. Annyira elvetemültek, hogy képesek voltak mindenüket pénzzé tenni, és odahagyni a szülőföldjüket. Gyalogolni, sokszor étlen, szomjan, esőben, hőségben, mikor milyen időjárás adódott.

Olyan ez, mint egy Vidám Park, ugye Kovács? Vagy, mint egy Migráns vagyok, ments ki innen játék. Kérdezték is a migráns-gyerekek a papától, még odahaza a nagy biztonságban, hogy ugye lesz útközben pengekerítés? Gyűlöletplakátok, magyar nyelven?

Mert ha nem, el sem indulnak.

Tényleg magukat okolhatják a sorsukért.

Rossz helyre születtek, ami már önmagában is elítélendő. Rendes ember ugyanis jó helyre születik, biztonságos körülmények közé, anyagi jólétbe, és nem szenved szükséget semmiben.

Ön is születhetett volna rosszabb helyre, Kovács, de Ön, szerencséjére, Európában látta meg a napvilágot. Bár nem is biztos, hogy ez szerencse az Ön számára: Európa, ugyanis Önök szerint maga a métely. A maga miniszterelnöke mondta, hogy nekünk, magyaroknak, keleten a helyünk, ott barátaink vannak, Európában idegenek vagyunk.

Szégyelljék magukat Kovács! Ha nem lett volna gyerekszobám, és nem tanítottak volna illemre, most biztosan arra gondolnék, hogy Önök aljas, cinikus gazemberek.