Most & Itt

Kovács Kokó Távolodó

T. Kovács úr! Ön most meg van bántva, és úgy érzi, hogy, amint azt a Facebookon írta, „ömlik rám a gyűlölet”. Először is pontosítanék:...

T. Kovács úr!

Ön most meg van bántva, és úgy érzi, hogy, amint azt a Facebookon írta, „ömlik rám a gyűlölet”.

Először is pontosítanék: számtalan véleményt, hozzászólást olvastam az utóbbi napokban Önnel kapcsolatban, s ezek alapján kijelenthetem: ahogyan az emberek Önnel kapcsolatban fogalmaznak, az nem gyűlölet, hanem megvetés és sajnálkozás.


Sajnálják Önt, mint egykori kiváló sportolót, és persze sajnálják magukat, akik valaha szorítottak egy, a hazánk színeiben számtalan sikert elérő nagyszerű bokszoló sikereiért.

A gyűlölet, Önnek tudnia kell, nem ilyen. Ha mégsem tudná, olvassa el a szélsőséges portálokon megjelenő hozzászólásokat. De ha az Ön ízlése ezekhez túlságosan finnyás, akkor elég, ha a magát mérsékelt jobboldalinak, kereszténynek és konzervatívnak valló oldalakat olvassa. Ajánlom figyelmébe a sokak által mérsékeltnek mondott Mandiner kommentjeit, mely portál, „persze” megkérdezésem és beleegyezésem nélkül, rendszeresen felteszi oldalára írásaimat (másokét is), majd moderálás nélkül odadobja koncként a felhergelt olvasótáborának.

Ennyit erről.

Ebből az egészből nem lett volna ügy. Ezt a meccset Ön már a ringbe lépéskor elveszítette: rosszul mérte fel az ütőtávot, elhajlásai nem sikerültek, és most kénytelen a sarokban védekezni.

Ami, Ön sokszorosan jobban tudja, egyenes út a vereséghez.

Ha csak annyi történik, hogy Ön a Hír Tv-ben azt mondja, hogy soha nem volt Fidesz-közeli ember, mindössze értékeket és elveket vallott, amelyek nagyon sokszor egybeestek a Fidesz értékeivel és elveivel, akkor ebből az egészből nem lett volna ügy.

Ha csak ez van, legyintünk, és azt mondjuk, amit már annyiszor: na újabb magát jobboldalinak mondó személy távolodik a Fidesztől. Nem Ön az első, és nyilván nem is az utolsó, aki elhagyni készül a süllyedő hajót, miközben megpróbál úgy tenni, mintha soha nem is ült volna rajta, nem hajózott volna együtt a kapitánnyal.

Az emberi emlékezet véges, minden rendű és politikus erre utazik – ám az internet nem felejt.

Előttünk a kép, amint a Vasas székházban, majd a Fradi pályán együtt örvend Orbánnal, és nem felejtjük, hogy számos alkalommal vágóképként, egyfajta biodíszletként domborított a miniszterelnök megszólásaikor.

Lelke rajta - ha ez Önnek jó volt, legyen. Nekünk, mint már említettem, nem volt jó. Mi, magyar emberek, valamikor egy emberként szorítottunk az Ön győzelméért. Ön csalódást okozott nekünk. Nem azért, mert utolsó tétmérkőzésén kikapott Chacóntól, hanem azért, mert most olyan elvek és értékek mögé bújik kettős fedezékbe, mely elvekről és értékekről nem sokat tudunk. Nem véletlen, hogy Ön most sem említi ezeket az elveket, értékeket.

Azt nyilván nem tekinti sem elvnek, sem értéknek, hogy milliós adósságot felhalmozó, köztartozásokkal teli veszteséges cégeket lopott útlevéllel adunk és veszünk. (Kaya Ibrahim és Joszip Tot urak útiokmányairól van szó, ha nem emlékezne.) Az ügyletnek részese volt a Fidesz szinte mindegyik prominense.

Nem gondolnám, hogy Ön elvnek és értéknek tartaná, hogy hazánkra ma, mint szerencsétlen, lesajnált, és csak igen kevéssé szerethető országként tekintenek. Olyan országra, ahol a trafikoktól kezdve a földbérletekig szinte mindent a csókosoknak adnak.

Ön is kapott 25 millió vissza nem térítendő támogatást Boksz Utca nevű éttermére – tudom, minden törvényes volt. De nyilván az sem elv, még kevésbé érték, hogy miközben az Ön elv- és értéktársai az oligarchák (értsd: multik, még jobban értsd: idegenek) ellen hangolják a népet, a rájuk bízott állami és önkormányzati pénzeket brókercégeknél tartják, a sajátjukat pedig sajtóhírek szerint mindenféle offshore cégekhez köthető számlákon.

Remélem, Önnél nem elv, és nem érték, hogy a külügyminiszter, aki a politikán kívül soha máshol nem dolgozott, 167 millió forintért vásárolt magának házikót Dunakeszin. (Tudjuk, a szülei egy élet megfeszített munkájával szedték össze a rávalót.) Lázár úr a tízéves fiának vásárolt 60 millióért budai lakást, igaz, az ő elveit és értékeit legalább ismerjük: akinek semmije sincs, az annyit is ér.

Az Ön legfőbb elvbarátjának családi baráti kötődéseiről nem is szólva. (Mészáros Lőrincre, Magyarország legvagyonosabb gázszerelőjére gondolunk, valamint Orbán Ráhel saját lábon álló férje cégének milliárdos bevételeire.)

Horthy óta nem volt ennyi szegény ember és éhező gyerek Magyarországon, egy tegnap nyilvánosságra kertült Tárki-felmérésben pedig az olvasható, hogy a rendszerváltozás óta nem akarták annyian elhagyni az országot, mint most.

Ezek azok az elvek és értékek, amelyek Ön szerint egyeznek a Fidesz elveivel és értékeivel?

„A jelenlegi kormányzópárt több intézkedése és politikusa is vállalhatatlan volt számomra.”

Ez az idézet is Öntől származik. Kifejtené bővebben?

Sajnálom Önt, sajnálom magunkat.

(Egykori sportolói múltjának járó tisztelettel) üdvözlöm.

Most & Itt
2015.05.12 11:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.