Most persze megint föl kellene háborodni. Normális országban ez lenne a természetes. Ha az ember felháborítót, gyalázatost és vérlázítót tapasztal, felháborodik. Felemeli a szavát, megszólal és tiltakozik.

Egy nem normális, értékrendjét veszített országban azonban más a helyzet. Olyan helyen, ahol mindennap van ok felháborodni, idővel értelmét veszti a felháborodás. Megszokja az ember - ha háborog, olyan, mintha fel sem lenne háborodva.

Lehet, hogy éppen ezt akarják.

Most épp a Demokratában írt egy Pozsonyi Ádám nevű illető. Évekkel ezelőtt már olvastam egy dolgozatát, fércmunka volt az is, de akkor még betudtam annak, hogy bizonyára kezdő a szakmában.

Azóta elleste a fortélyokat, de ettől sem lett jobb. Lehet, rossz helyen inaskodott.

A Demokrata cikkírója nem élni akar ebben az országban, hanem harcolni. „Harcra fel“ címmel tett közzé egy alávalóságot, a náci könyvégetők „leghaladóbb“ hagyományait követve.

Azt írja a kiváló szerző a még nálánál is kiválóbb Demokratában, hogy kis, három-négy fős csoportokat kellene alakítani, és kilopni a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait a könyvtárakból. Vagy, ha ez nem megy, akkor a szerző úr azzal is beéri, hogy a könyvkommandók tépjék ki a lapokat a könyvekből, firkálják össze azokat, szóval, ahogy ő fogalmaz, tegyék a szellemi mérgezésre alkalmatlanná őket.

Még egy kis versikét is fabrikált a költőnek sem utolsó harcos polihisztor. Azt ajánlja a könyvkommandósoknak, hogy ajkukon csatakiáltással rontsanak rá a ballib fekélygócokra: „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok.”

Ezen kellene most felháborodni. Ezt tálalták fel nekünk legutóbb, Molnár Oszkár gumikalapácsa, meg az ivádi polgármester gyermetegen hülye felhívása után. Hogy csámcsogjunk rajta, ízlelgessük, nyeljük le, mint kacsa a nokedlit.

De mi már nem háborodunk fel semmin. Már túlságosan sokszor voltunk felháborodva – Dunát lehetne rekeszteni a felháborodásainkkal.

A Demokratáról nincs mit mondani. Olyan amilyen, illetve, még olyan sem. Legyen elég annyi, hogy Bencsik András főszerkeszti. Hogy ő az egypártrendszer idején a Népszabadság pártrovatánál bomlasztotta a rendszert, azt tudjuk be ifjúkori botlásnak. Legyen az ő dolga, számoljon el a saját lelkiismeretével, vagy az elvbarátaival.

De azt azért jó lenne megtudni, vajon a Vezénylő Tábornoknak – Bencsik András szép és örök metaforája - mi a véleménye mostanában a Demokratáról. Különös tekintettel, a versikével súlyosbított könyvkommandós akcióra. Mert évekkel ezelőtt még kifejezetten kedvelte, jó véleménnyel volt róla, az előfizetésére buzdította az övéit. Érvényben van-e még a napiparancs, vagy időközben titokban vissza lett volna?

Nem arról van szó, hogy bárki is azt hinné, hogy a Vezénylő Tábornok megszólal az ügyben. Magától biztosan nem mond semmit. De talán meg lehetne szólaltatni. Csak egy kis sajtótisztesség kellene hozzá. Hogy amikor szerkesztőként behívjuk valamelyik reggeli műsorba, és néhány percre mikrofonállvány létünkre újságírónak képzeljük magunkat, szegezzük a mellének az adekvátot.

Hogy akkor most elnök úr, hogyan is kell érteni ezt a kommandózást? Meg azt az ügyes, tréfás kis versikét?  Spiró Ön szerint is ótvar, elnök úr? Konrád valóban átok? Nádastól szintén hányni tetszik?

Ha a Vezénylő Tábornok netán kitérő választ ad – adok nekik két pofont, aztán hazazavarom őket, vagy valami hasonlót – akkor ne elégedjünk meg ennyivel. Ne szálljunk le róla, ne hagyjuk, hogy egy Kádár-közeli csippentéssel, vagy egy dakota viccelődéssel elüsse.

Nem mintha bármi újat megtudnánk tőle – inkább csak úgy, magunk miatt. Hogy, ha csak nagyritkán is, de időnként tudjunk a tükörbe nézni.

Szíjjártót is meg lehetne kérdezni erről. Úgyis bérlete van már az összes reggeli műsorba, lehet, hogy ott is lakik valamelyik stúdióban. Ha már a közpénzen bérelt Audijáról, meg a ki tudja honnan szerzett, számos ingatlanáról nem érdeklődik nála senki.

Ha még nem derült volna ki, nem a politikusokról van szó. A sajtó felelősségéről beszélek: tisztességről, tartásról, etikáról.

Akinek még mondanak valamit ezek a szavak, érti, mire gondolok.

És tényleg ne tessék felháborodni – idejétmúlt, ótvar dolog az ilyen.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

.