„Nem vagyok zsidó, katolikus vagyok, de sokszor gesztikulálok a kezeimmel – és korántsem ez az egyetlen dolog, amiben hasonlítok a zsidókra”. Ezzel a felütéssel köszöntötte a Jerusalem Post című újságban az izraeli olvasókat Martonyi János magyar külügyminiszter. A cikkben egyébként az izraeli-magyar kapcsolatok fontosságáról írt, valamint arról, hogy a holokauszt a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája.

Elsőre azt hihetnénk, hogy nem az izraeli zsidó olvasóknak szólt ez a mondat. Nem volna ördögtől való ez a feltételezés, kormányunk prominenseitől ugyanis nem idegen, hogy külföldről üzennek haza, legutóbb Orbán Viktor is Japánból közölte a magyar emberekkel, hogy már csak alig három évet kell aludni, és egy számjegyű lesz a személyi jövedelemadó kulcsa.

Ahogyan főnöke, úgy vélhetőleg Martonyi külügyminiszter is az itthoniaknak üzent: neki és kormányának nincs baja a zsidókkal, sőt, kifejezetten kedvelik őket, olyannyira, hogy Martonyi külügyminiszter főnöke több alkalommal is említette, hogy megvédik a zsidó honfitársaikat.

Igaz, ezt nem lehet elégszer elmondani, zene füleinknek.

Ráadásul Martonyi külügyminiszter és főnöke nem önös érdekből védik meg a zsidó honfitársaikat, hiszen sem Martonyi külügyminiszter, sem a miniszterelnök nem zsidók, a külügyminiszter, ha eddig nem tudtuk volna, kifejezetten katolikus.

Nem mintha ez nem lenne mindegy, normális országban például senkit sem érdekelne. De azért valljuk be, mostantól bele sem merünk gondolni abba, hogy mi a véleményünk Martonyi külügyminiszter heves és gyakori gesztikulálásáról. Amit, őszintén szólva, idáig észre sem vettünk, igaz, zsidó embereknél sem figyeltünk fel korábban hasonlóra. Az olaszokról mindenki tudja, hogy sokat gesztikulálnak, de hát tudvalevőleg az olaszok nem zsidók. Illetve, zsidók is vannak közöttük, de az olasz zsidók sem gesztikulálnak többet, mint a nem zsidó olaszok, úgyhogy ez zsákutca, még ha Martonyi külügyminiszter ezt nyilván nem is gondolta végig elég alaposan.

Mindenesetre mostantól figyelni fogjuk Martonyi külügyminisztert, nem gesztikulál-e többet, mint amennyi posztjának betöltéshez feltétlenül szükséges. És figyelni fogunk mindenki mást, villamoson, munkahelyen, moziban, mindenhol. Ez a gesztikulálásos dolog ugyanis mostantól egy valóságos világítótorony, zsinórmérték, ha úgy tetszik. Martonyi külügyminiszter izraeli látogatása óta már nem kell mindenféle zűrös megközelítésekkel bajlódni, még csak nyilatkozatra sincs szükség, mit ahogyan azt egy Gyöngyösi Márton nevű jobbikos képviselő a magyar országgyűlés képviselőitől elvárná. A világ ennél sokkal egyszerűbb: aki sokat gesztikulál, az zsidó, aki nem, vagy igen, de nem azért, mert zsidó, hanem csak megszokásból, az katolikus vagy/és külügyminiszter.

Persze azokkal is egyet lehet érteni, akik szerint nem kell a szükségesnél nagyobb feneket kerekíteni Martonyi külügyminiszter kezdőmondatának. Mi magunk is így vagyunk ezzel, de azért mostantól még éberebbek leszünk: lessük, hogy hányat gesztikulál egy nap a magyar külügyminiszter, és hányszor gesztikulálnak ugyanennyi idő alatt a többi magyarok.

Aki ebben a versenyben győz, az lesz a zsidó. Igaz, ezt tudtuk eddig is: bárhogyan is fordul a világ, mindig a zsidók járnak jól.