Most & Itt

Kis Magyar SztárköSZTÁRsaság - Virág faterjának rádióra fáj a foga

Galambos Dorináról bőven elég annyit tudni, hogy Pély Barna kedvese – utóbbi urat viszont főként Dorina jóvoltából ismerhetjük. Nos, Dorináról...

Galambos Dorináról bőven elég annyit tudni, hogy Pély Barna kedvese – utóbbi urat viszont főként Dorina jóvoltából ismerhetjük. Nos, Dorináról egy akár szenzációsnak is mondható értesülés került napvilágra! Ne ijedjenek meg: az énekesnő fél a szuritól! Persze, nem minden fajtájától, a jó fajta szexuális előjáték például egyáltalán nincs ellenére, ezt maga Pély Barna szivárogtatta ki a sajtómunkásoknak, nem sokkal azután, hogy bejelentették: a jövőben nem kívánnak Dorina szexuális életéről beszélni, mert már túl sokszor volt ez a téma, s kezd úgy tűnni, mintha Dorina egy szexuálisan túlfűtött liba lenne, akit a világon csak egyetlen dolog érdekel.

Ezzel szemben Győzike portáján nincsenek tabu témák, Bejja asszony például mindenről szívesen beszél, főként arról, amiben a Gáspár család feje és oldalbordája üzletet lát. Most például az megy, hogy Bejja kevesli a Győzitől kapott konyhapénzt, ezért, hogy apanázsát némiképp kiegészítse, a Paprika című főzőtévén nyomul. Mindeközben Virág nevű lányuk végre elkezdett beszélni, amiben persze nincs mindig köszönet, legutóbb például, a világegyetem leghülyébb, ám éppen ezért gyakran feltett kérdésére, miszerint, hogy mi leszel, ha nagy leszel, a Kis Virág nemes egyszerűséggel azt válaszolta: tolvaj. Addig persze még változhat a pályairányultsága, ha jól tanul, vagy ha rosszul, például még politikus is lehet belőle. Vagy médiacézár, legalábbis, ha abból indulunk ki, hogy Győzike legújabban egy rádiós csatornát szeretne vásárolni. Közismert diszlexiáját ismerve, ez a törekvése néhány évvel ezelőtt, amikor a sajtóban történő működésnek még voltak szakmai feltételei, komoly nehézségekbe ütközött volna, ám a jelen helyzetben már csak a kákán is csomót keresők ütköznek meg olyan apróságon, hogy egy saját bevallása szerint is igen rosszul olvasó ember a sajtóban kamatoztatná képességeit. Győzike, akinek van mit a tejbe aprítania - saját bevallása szerint tíz milliót keres havonta -, a nehéz helyzetben lévő Rádió C-t szeretné megvásárolni, bár a dolog eléggé neccesnek látszik, a rádió tulajai finoman fogalmazva nem lelkesednek az ötletért.

Már-már majdnem elkövettük azt a baklövést, hogy elfeledkeztünk az Annácska néven elhíresült Kelemen Annáról. Pedig nem telik eseménytelenül az élete: rádió- és tévécsatornát egyelőre ugyan nem vásárol, ám az egyik kereskedelmi adó közzétett egy állítólag eredeti hangfelvételt, amelyen Annácska és egy bizonyos András nevű úriember enyeleg. Az enyelgés már rögtön az elején üzleti jelleget öltött: Annácska testének néhány órára történő lízingeléséről volt szó, mintegy negyedmillió forintnyi euró ellenében. Mint a felvételről kitetszik, a szőke szilikon ikonnak nem volt ellenére a dolog - hogy megtörtént–e a szerencsés végkifejlett, vagy dugába dőlt a gyümölcsözőnek ígérkező bérdugás, azt sajnos lapzártáig nem sikerült kiderítenünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Annácska szerint összevágták a felvételt, András viszont nem nyilatkozott az ügyben, azt sem tudjuk, ki ő valójában, az igazat megvallva, nem is nagyon érdekel senkit.

Komolyabb vizekre evezve, nem szívesen, de szót kell ejtenünk arról, hogy a Heti Hetes nem mindegyik nagyágyúja hajlandó egymás tenyeréből enni. Jáksó Laci például ki nem állhatja Hajós Andrást, s az érzés állítólag kölcsönös. A két férfiú között lappangó ellenszenv okát nem ismerjük, nem is nagyon értjük, hiszen mindketten csinálnak hülyeségeket: Jáksó egy időben például kézen fogva andalgott az András nevű úr negyedmilliójával összefüggésben emlegetett Annácskával, Hajós pedig néhány hónappal ezelőtt úgy kívánta visszaállítani, a társadalom megbomlott békéjét, hogy bement a Hír TV stúdiójába, ahol személyesen olvasott fel egy közleményt, miszerint a miniszterelnök mondjon le. Nincs tehát mit egymás szemére vetniük, amitől persze nem kell ugyanabból a tálból cseresznyézni, éppen elegendő kihívás, hogy ugyannál a pénztárnál kell felmarkolniuk a lóvét. (Na jó, én is tudom, hogy átutalással - stílszerűen átutálással – fizetnek!)

 

Kérjük olvasóinkat, írják meg, ha valakiről valamit tudni szeretnének, mi ugyanis szinte mindenkiről szinte mindent tudunk, amit meg nem, azt valószínűleg nem is érdemes tudni.

 

A Klubhálón (www.klubhalo.hu) megjelent cikk szövege

 

Most & Itt
2007.03.05 21:03

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.