Most & Itt

Kinek győzött Gyurta Dániel?

Nincs olyan normális honfitársunk, aki ne örült volna Gyurta Dániel győzelmének. Mert egy kicsit nekünk nyerte az aranyat, Magyarországnak....

Nincs olyan normális honfitársunk, aki ne örült volna Gyurta Dániel győzelmének. Mert egy kicsit nekünk nyerte az aranyat, Magyarországnak.

De azért leginkább mégis magának és a családjának. „A családomra, édesanyámra gondoltam, ez erőt adott, és segített nyerni.”

Ezt mondta Gyurta Dániel a régen várt győzelem után.


A győzelem örömét senki sem tudja elvenni tőle. Még beárnyékolni sem sikerül. Azoknak sem, akik politikai tőkét próbálnak kovácsolni a mások sikeréből.
Nem csak most, így van ez, amióta világ a világ.

De most a jelen helyzettel kell együtt élnünk. Azzal, hogy a kritikán alul teljesítő riporter mellé a tévé stúdiójába beülő államtitkár (egykori olimpiai bajnok maga is) beolvasta Tőkés László üdvözlő sms-ét. Erdély is gratulál, tette hozzá.

Vajon, ha Gyurta nem nyer, Tőkés akkor is üzen neki sms-ben? Erdély akkor is gratulál? Hogy veled vagyunk Dani, nem baj, fel a fejjel, legközelebb, meglásd, sikerül.

Hál’ istennek, Gyurta Dániel nem legközelebb, hanem most nyert. Most is, mint négy éve mindig.

A győztesnek, tudjuk, sok barátja van. Láttuk már a Kedves Vezetőt a Fradi közönség között merengeni a magyar futball jövőjéről. Csodálhattuk DVSC-sállal a nyakában, s egy ideje a Videoton VIP-páholyában. (Pedig, ő maga nyilatkozta, hogy annak idején a Székesfehérvári MÁV Előre igazolt játékosaként, „hivatalból” utálnia illett a Videotont).

Nincs ezzel gond, változik a világ.

Csak az emberi gyarlóság az, ami nem változik.

Nem tudom, mit gondol Gyurta Dániel Tőkés Lászlóról, az általa képviselt politikáról és világnézetről, de ehelyütt nem is érdekel.

Gyurta Dániel ugyanis úszó. A legjobbak egyike a világon. Tette a magáét, keményen dolgozott: jött, látott és nyert.

A televízió stúdióban ülők is azt tették, amiért alkalmazzák őket. Kiérdemlik majd a jól megérdemelt jutalmat, valamint az ezzel járó bátorító vállveregetést, a baráti kézfogást.

Persze, többet is ki lehetett volna hozni az egészből. Mert, valljuk be, Tőkés László ehhez túl kevés.

Gyárak, kollektívák üdvözletét kellett volna beolvasni, mint a régi szép időkben. A dolgozó nép üdvözletét tolmácsolni. Felajánlásokat a munkaverseny frontjáról.

De legalább találni valakit, aki beszélt Gyurtával a verseny előtt. Akinek elmondta, hogy az utolsó ötvenen a Kedves Vezetőre fog gondolni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerére, az egymillió új munkahelyre, az azonnali és radikális adócsökkentésre.

Gyurta azonban – reméljük, nem lesz ebből baja - csak magára és a családjára gondolt úszás közben. Ezért nyert, ezért nyerhetett.

A Tőkés László által állítólag küldött sms-sel és a többi öles nyelvcsapással pedig saját lelkiismeretüknek számoljanak el a köztévé sajtómunkásai.

A magyar Himnuszt viszont Gyurta Dániel tiszteletére ezúttal jól játszották.

Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.

A jelent épp most bűnhődi.

Most & Itt
2012.08.03 11:08

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.