Van egy ember ebben az országban, akinek az elmúlt nyolc év maga volt a gyötrelem, az állandó üldöztetés. Rettegett éjjel, rettegett nappal, rettegett minden hullámhosszon. Ezt az embert Kiss-Rigó Lászlónak hívják, tanult foglalkozására nézve megyés püspök, isten szolgája, ha úgy tetszik.

Nem az ujjunkból szoptuk ezt a komor felvezetést, maga Kiss-Rigó paptárs fogalmazott így a napokban. Nem a templom diszkrét hűvösében, hanem a Fidesz nevű politikai párt hódmezővásárhelyi kampánygyűlésén osztotta meg a közzel Kiss-Rigó paptárs ezt a szomorú gondolatot. De, szerencsére nem tart már sokáig a sötétség birodalma, alig ötvenvalahányat kell csak aludnunk, mondta Kiss-Rigó paptárs, és valamennyien főnixmadárként fogunk szárnyalni.

Az eseményen nagy számban megjelent Rákay Philip Fidesz-közeli műsorközlő (másodállásban fejszámoló művész) azonmód ki is számolta, hány napot, órát és percet jelentett az a nyolc év, ameddig nem ők voltak hatalmon. (Márpedig Rákay Philip számolás tekintetében valódi tótumfaktum: neki jött ki annak idején a kétmillió ember a Kossuth téren).

Szóval, így Kiss-Rigó paptárs, ötvenvalahány nap elteltével főnixmadarakká változunk, felhagyunk a két lábon végzett gyalogos sétákkal,  a sportolási célból elkövetett futással - szárnyalni fogunk. Már ha bírjuk erővel, és nyelvcsapásokkal a szárnyalást.

A paptársak, amint az széles körben köztudott, nem politizálnak, gusztustalan gesztus és istennek nem tetsző cselekedet lenne a hívek kiszolgáltatottságával visszaélni. Úgyhogy nyilván igaza van abban Kiss-Rigó paptársnak, hogy az elmúlt nyolc esztendő valóban egyetlen nagy üldöztetés volt. Ha az ember kiment az utcára, még körül sem nézett, azonnal üldözni kezdték. Még levegőt sem vett, máris nyomában volt valaki üldöző. A kommunista hatalom valljuk be, mást sem tett az elmúlt nyolc évben, ahol csak tehette, üldözte a paptársakat. De nemcsak őket, hanem mindenki mást, aki élni merészelt ebben az országban. Tulajdonképpen az egész országot üldözték, mindenki menekült, állandóan mozgásban volt a haza, nem csoda, ha az embert időnként a hányinger kerülgette.

Gyomor kellett hozzá, annyi szent.

De most már látszik a fény az alagút végén. Igaz, lidércfény az, de mégiscsak a miénk. Már csak alig ötvenvalahányat kell aludnunk, addig már fél lábbal is kibírjuk, utána lehet főnixelni.

Kiss-Rigó paptárs szerint az elmúlt nyolc év olyan volt, mint a kommunizmus idején a katonai szolgálat - elvesztegetett idő, fölösleges létezés. Nem tudom, biztosan volt, aki nyolc kemény esztendőn át csak a tökét vakarta, de azért a legtöbb ember, ellentétben Kiss-Rigó paptárssal, dolgozott, tanult, gyereket nevelt és néha még szórakozni is maradt kedve. Nem tudom, a paptárs hol volt katona, én speciel Kalocsán voltam előfelvételis, nálam jobban kevés ember utálta a sereget, itthon maradt barátaim úgy címezték a nekem küldött leveleiket, hogy F. P. bakának, a Varsói Szerződés legrosszabb katonájának. Úgyhogy minden nagyrabecsülésem és tiszteletem ellenére azt kell mondanom a nagytiszteletű megyés paptársnak, hogy amennyiben nem veszi tolakodásnak, valamint az egyházi ügyekbe beavatkozásnak, akkor elárulhatom: az elmúlt nyolc év tényleg nem volt egy kiköpött mennyország, de ezért a katonaság rosszabb volt.

Mondjuk a szeged-csanádi megyés paptárs helyében én azért emlékeznék azokra a daliás időkre, amikor a haladás felkent papjainak még nem kellett úgy rettegniük, mint az elmúlt nyolc esztendőben. Mert voltak ilyen idők is a magyar történelemben, nem túl nagy számban, de azért valamelyest mégis. Például a kilencvenes évek elejére gondolok, amikor Kiss-Rigó paptárs most újólag kormányzásra készülő délceg idolja még az ateisták istentelen kenyerét ette. Ami még nem lett volna baj, az ateizmus egyelőre, nem tekintendő bűncselekménynek, de sajnos az említett politikus akkoriban társaival együtt rendre kigúnyolta a papokat a parlamentben, csuhásoknak nevezte őket, röhögött rajtuk, ha szólásra jelentkeztek.

Kiss-Rigó paptárs nyilván már nem emlékszik ezekre a szép és daliás időkre, és nyilván arra sem szívesen, hogy egy Fábry nevű, a magukat polgári erőknek nevezőkkel csöppet sem burkoltan szimpatizáló színpadi ember azt találta mondani nemrégiben, hogy a katolikus egyház a buzerancia melegágya. Hogy honnan vette ezt, nem tudni: tapasztalat, megérzés – ki tudja. Ami tény: senki paptárs nem tiltakozott ez ellen, mint ahogyan azt sem kérte ki magának a klérus, hogy akik egykor csuhásoztak a parlamentben, most milyen erkölcsi alapon akarnak pápábbak lenni a pápánál.

Úgyhogy Kiss-Rigó paptárs helyében valamelyest visszafogottabban fogalmaznék az elmúlt nyolc év esztendővel kapcsolatban. Messze elkerülném a politikát: tartanék tőle, mint ördög a tömjénfüsttől.

Több alázat, kevesebb kevélység. És ha már főnix: nyalás helyett szárnyalás.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata