Most & Itt

Ki ölte meg Szíjjártó Pétert?

Nem tudja senki és soha nem is fog kiderülni. Már csak azért sem, mert hősünk hál’ istennek, láthatóan jó egészségnek örvend. De azért...

Nem tudja senki és soha nem is fog kiderülni. Már csak azért sem, mert hősünk hál’ istennek, láthatóan jó egészségnek örvend. De azért nem árt óvatosnak lenni, mert ebben az országban már minden megtörténhet. Még az is, ami a napokban, hogy Szíjjártó úr nem a megszokott, többek által decensnek mondott piros szolgálati őrpulóverében állt a kamerák elé. Talán a nagy meleg miatt, de inkább arra gondolnánk, hogy az ügy súlyosságára való tekintettel öltött aznap fehér inget. És, lehet, hogy a látszat csal, de mintha a szemüvege is ünnepélyesebben csillogott volna!
Ráadásul rögtön belecsapott a lecsóba: felszólította a kormányt, hogy azonnal vessen véget az újságírók üldözésének, és ne fogadtassanak el olyan törvényt az országgyűléssel, amely azt fogja szabályozni, hogy hetente hány sajtómunkást kell megverni.
Hogy mondandóját a kommunikátoroktól alapszinten elvárt testbeszéddel is alátámassza, Szíjjártó mindehhez még igen haragosan nézett. Már-már egy másfélszeres életnagyságú, bronz alapon nyugvó Morvai Krisztina sejlett fel lelki szemeink előtt, de azután erőt vettünk magunkon, és visszarángattuk gondolatainkat az ideggyenge, mélymagyar rögvalóságba.
Arról persze egyelőre nincs hír, hogy Szíjjártó szerepet kapna valamelyik magyar szappanoperában, vagy Dobó Kata partnereként castingokra járna Amerikába. Pedig jó adottságai vannak hozzá, bármikor képes hangulatba hozni magát, talán lehetne egy kicsivel idegesebb, de ez szerencsére tanulható, s nem csak annak vannak esélye, aki hazulról hozza a génjeiben, vagy neveltetésből kifolyólag.
Nem ő lett volna, ha nem szólítja fel a kormányt, hogy azonnal és haladéktalanul, de lehetőleg minél előbb, és igen alaposan vizsgálja ki, miért verték meg ismeretlenek Kármán Irén újságírót. És persze pártatlan vizsgálatot is követelt Szíjjártó Péter, a kormánynak meg, gondolhatjuk, úgy kell egy pártatlan vizsgálat, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Mert azt jogászi véna és diploma nélkül is tudjuk, anélkül, hogy magunk alá prejudikálnánk: a kormány keze van a dologban.
Mosolyogjon rád a Morvai Krisztina! – így szól a legújabb pesti átok, pedig ezúttal sincs igazuk a fanyalgóknak, a még mindig szőkésbarna hölgy mosolya ugyanis csak profilból bántó, sőt, talán nem esünk túlzásokba, ha megkockáztatjuk, hogy lehetnek helyzetek, amikor akár másodpercekre is elviselhető. Nos, Morvai Krisztina októberi vérengzésekről beszélt a televízióban, s mi, akik nem tudunk ennyire magasztosan fogalmazni, meghajlunk a nemzet nagysága előtt. Mert tényleg, ha nem mondja, teljesen kimegy a fejünkből, hogy ezernyelvű, egyszívű Lamperth Mónikák járják a békés polgárok otthonait, s hónuk alatt lángszóróval keresik az ellenséget. Márpedig ellenség akad bőven, de minimum minden négyzetméteren. Mindeközben persze Gyurcsány Ferenc sem ül tétlenül a jól megérdemelt babérjain: a Klárától kapott ételhordóban langyos levest visz be Deutsch-Für Tompikának, akit viselkedészavarai miatt egy megszüntetett idegszanatórium helyén sebtében felállított sátorban kezelnek.
A hülyeség elszabadult, és ezt csak nagyon szordínósan lehet a rekkenő hőség rovására írni. Mert van, akinek mindegy, legyen bármekkora a gonosz erők által vezérelt globális felmelegedés, akár álmából felverve is hozza a formáját. (Állítólag a jobb kommunikációs szakokon külön kurzuson tanítják, hogyan kell félálomban, még az első kávé előtt felvázolni a nemzethalál vízióját.)
Sajnos, ezúttal hiába szabadult meg Szíjjártó úr a más alkalmakkor oly jól bevált piros szolgálati őrpulóverétől, Kármán Irén, a megvert újságíró érzéketlen maradt a gesztus iránt. Betegágyából azt üzente, hogy a pártok jól tennék, ha békén hagynák, s nem próbálnának rácsimpaszkodni az ő egyéni tragédiájára. Ami egyfelől egy nagyon is védhető álláspont, másfelől meg majdnem akkora bátorság, mint az olajosokkal ujjat húzni. Szíjjártóék ugyanis tudnak más hangon is beszélni, megvannak hozzá az eszközeik, és kikérik maguknak, hogy valaki egy kórházi ágyról oktassa ki őket tisztességből. Hogy a fejükhöz vágja: a Fidesz és az MDF ne ártsa bele magát ebbe a mostani balhéba, mert ha valaki, akkor ők tehetnek arról, hogy máig emlékezetes országlásuk idején nem csak Torgyán doktort és talpasait szabadították rá az országra, de az akkori olajbizottság működését is sikeresen megakadályozták.
Most tehát itt tartunk, vagy még itt sem: amerre nézünk, joghézagokba botlunk, félelmetes kommunikációs szakadékok szélén tántorgunk.
Szíjjártó Pétert egyelőre nem fenyegette meg senki. (De bármikor megfenyegethetik). Nem törték fel a szerverét (bármikor feltörhetik), és arról sincs tudomásunk, hogy a tudta nélkül az ő nappalijukban nyomtatták volna titokban a Fidesztől független Magyar Vizslát. (Még bármikor nyomtathatják).
De azért, mint már volt szerencsénk említeni, nem árt az óvatosság: amennyiben Szíjjártó kommunikációs igazgató úr ismét visszatér a jól bevált, piros szolgálati őrpulóveréhez, ha kedves az élete, még véletlenül se vegyen hozzá ötven évre titkosított, csíkos bokazoknit.

A Klubháló - www.klubhalo.hu -számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2007.06.26 10:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.