Kézbesítő, váltás
Magánüggyel traktálom a kedves olvasót, de mentségemre legyen mondva, olyan magánüggyel, amelyet sok előfizető társam érezhet a sajátjának....
Magánüggyel traktálom a kedves olvasót, de mentségemre legyen mondva, olyan magánüggyel, amelyet sok előfizető társam érezhet a sajátjának. Azzal kezdeném, hogy már hetek óta rendszeresen az egy héttel korábbi Heti Világgazdaságot olvasom. Nem kezdtem semmiféle kutatásba, olvasási perverzióm sincs, olyannyira nem, hogy én is egyetértek azzal a sajtóelméleti alapvetéssel, hogy nincs unalmasabb, mint a tegnapi újság. (Hetilap esetében: múlt heti).
Régi előfizetője vagyok a nevezett gazdasági hetilapnak, ám mostanában csak egy hetes késéssel jutok hozzá, akkor is csak úgy, ha előtte beszélek telefonon a terjesztési osztály udvarias hangú munkatársával. Hangról már majdhogynem ismerjük egymást, s bár személyesen még nem találkoztunk, talán egyszer erre is sor kerül. Mindenesetre túlzás nélkül állíthatom, hogy kapcsolatunk, ha bensőségesnek nem is, de stabilnak mondható. Tőle tudom, hogy azért nem kapom időben kedvenc gazdasági hetilapomat, mert a kerületben, ahol lakom, a Postánál – ők a terjesztési feladat alvállalkozói – nemrégiben kézbesítőváltás történt.
Őszintén szólva, ezzel az információval nem tudok mit kezdeni. Merthogy, nem nagyon érdekel, hogy a terjesztést végző cég munkatársai közül ki dobja be az újságot a postaládámba. Mint ahogyan az is hidegen hagy, hogy miként működik a vállalati büféjük, gőzölik-e rendesen a kávét, és elég hideg-e a málnaszörp? Lehet hogy szívtelen, rideg ember benyomását keltem az olvasóban, de nekem teljesen mindegy, hogy ki az, aki bedobja – illetve nem dobja be - az újságot a levélszekrényembe.
Idáig négyszer beszéltem a terjesztési osztállyal, mind a négy alkalommal megígérték, hogy segítenek. Szerintem meg is próbálták, ám eredményt (az én szempontomból legalábbis), nem tudtak felmutatni. Kézbesítőváltás volt a kerületben, mondták, és ez olyan fenyegetően hangzott, mintha azt hallottam volna, hogy csomagoljunk, de lehetőleg most rögtön és azonnal, mert holnap jön az atomcsapás.
A kézbesítőváltás a jelek szerint igen komoly dolog. Valamiért elment a régi kézbesítő, nem tudom az okát, nekem nem volt vele semmi bajom. Lehet, hogy civilben ellenszenves figura volt, megrögzött gyorshajtó, láncdohányos, és még az is elképzelhető, hogy a politikai nézetei nagyon távol állnak az enyéimtől. Mondom, nem tudom, ki ő, nyugdíjas, diák, vagy főállású újságkihordó, de az én esetemben rendesen végezte a munkáját. Persze, az is lehet, hogy más előfizetők esetében hibát hibára halmozott, ezért kellett távoznia. Vagy, éppen ellenkezőleg: annyira jól végezte a dolgát, hogy versengtek érte a többi kerületek, s így történhetett, hogy most egy másik körzetben hordja ki a napi-és hetilapokat, az ottani olvasók megelégedésére.
Mindenesetre rákérdeztem: a kézbesítőváltás hogyan függ össze azzal, hogy most már hetek óta nem kapom az újságot? Érdemi választ értelemszerűen nem kaptam, a terjesztési osztályon azt mondták, hogy ők nem ismerik az vállalkozójuk milyen munkaszerződést kötött a dolgozóival, bár jó okuk van feltételezni, hogy egy újságkihordó esetében alaptevékenységként fogható fel a rábízott újságok kézbesítése.
Mondom, nem tudom, mi állhat a kézbesítő váltás hátterében, hogy családi ok, vagy munkahelyi átszervezés mozgatta meg a gazdaságnak ezt a szeletét? De, mint már említettem, nem is érdekel. Illetve egyvalamiért mégis: ha valóban csak a kézbesítő váltás okoz ekkora felfordulást – merthogy nyílván nem rám utaznak, mások újságjait sem kézbesítik időben – akkor fel kell venni a kesztyűt. Lehet, hogy nehéz küzdelem várható, és a csatának áldozatai is lesznek, de akkor sem szabadna engedni, hogy egyetlen kézbesítő szereptévesztése (írhattam volna hanyagságot, nemtörődömséget) egy máskülönben sikeres újságra és kiadójára rossz fényt vessen.
