Nem szeretem a kerékpárosokat.

Az autósokat sem szeretem.

És a gyalogosokat sem.

Mielőtt az olvasóban a szükségesnél jobban felmenne a pumpa, és az ilyenkor elvártnál is magasabbra emelkedne a vérnyomása, pontosítok: csak azért nem kedvelek valakit, mert az illető kerékpáros, autós, vagy gyalogos.

Meggyőződésem ugyanis - és ebben a hitemben még senki emberfia nem ingatott meg – hogy a kerékpárosok se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint az autósok, vagy teszem azt, a gyalogosok. Ha lenne fölösleges pénzem, akkor valamelyik megbízhatónak látszó közvéleménykutatónál rendelnék egy felmérést, hogy számokkal is kimutatható legyen: a kerékpárosok között hozzávetőlegesen ugyanannyi az alkoholista, az adócsaló, a jó hazafi és a gondos szülő, mint a társadalom egyéb tagjai között.

És azt sem gondolnám, hogy az autósok között több lenne a kutyájával gorombán bánó, érzéketlen tuskó, mint a biciklisek soraiban.

Mely tömött sorokkal egyébként most már esztendők óta évente kétszer személyesen is találkozhat a főváros lakossága. Ilyenkor bedugul Budapest, az álló és pöfögő autóktól tovább nő a légszennyezettség, a volán mellett ülőknek emelkedik a vérnyomásuk, társadalmi szinten pedig nő a feszültség.

Ha ez a cél, sikerült.

Állítólag nem ez a cél, hanem az, hogy a kultúrált kerékpározásra ráirányítsák a nem-kerékpározók figyelmét. Meg arra, hogy több kerékpárút kellene a fővárosban. (És más városokban is persze).

Ezzel egyébként maximálisan egyetértek: mindenki hozzon magával még egy kerékpárutat! Meg persze pénzt is hozzá, mert, akárcsak az autópályák, a toronyházak és a hulladékfeldolgozók, ezek sem ingyen épülnek. Lehet vitatkozni rajta, épüljön-e ingyen a kerékpárút, de ettől még tény, hogy a kerékpárút pénzbe kerül.

Szeretek biciklizni. Igaz, viszonylag ritkán van erre alkalmam, mert benn lakom a városban. Annak is a közepe táján, a belvárosban. Járok hát autóval, villamossal, metróval. És járok gyalog is.

Néha biciklizni is szoktam. Nem a városban, autókat és gyalogosan közlekedőket kerülgetve, hanem odakint a zöldben.

Amivel nem azt akarom mondani, hogy senki se bicajozzon a városban. Azt pedig végképp nem, hogy ne legyen több kerékpárút. Csupán azt jelezném kellő tisztelettel, hogy nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát! Nehogy már a befőtt egye meg a nagymamát, és nehogy már a lepedő gyűrje össze a nászutas párt!

Merthogy mostanában ez megy mindenhol. Főleg a gondolkodásra csak mérsékelten képes, a sablonokat viszont előszerettel használó médiában. Tiszta tekintetű, fiatal és szép bicikliseket mutatnak az egyik oldalon, akikről a vak is látja, hogy egészségesen élnek. És nemcsak a tekintetük tiszta, de a kezük is az: életükben nem csaltak még adót, nem tapostak el soha bogarat – íme, a jövő nemzedéke, a felsőbbrendű ember. (Nem a kerékpárosok tehetnek erről, a sajtó ennyire buta és korlátolt).

A másik oldalon a többiek: autósok és a járdán közlekedni kívánó gyalogosok. Utolsó, szemét gazemberek, akik nem értik meg a modern kor szavát. Kalapot viselnek, kopaszodnak és el is vannak hízva.

Láttam már hülye, és gonosz kerékpárost, akitől nem hogy használt autót, de még egy leharcolt bicajt sem vennék. Persze, autósban és gyalogosban is van ilyen.

Ezért nem kedvelem egyiket sem. Sajnálom, de úgy vagyok ezzel, mint a legtöbb normális ember: csak egyes embereket vagyok képes kedvelni. Saját, személyes tulajdonságaik miatt.

Ha valaki szimpatikus, még az sem zavar, ha kerékpáron, gyalog, vagy autóval jár.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata