Most & Itt

Kérdések október 23-a után

Miként lehet, hogy miközben Orbán Viktor a megjelent békemenetesek előtt az Európai Uniót, az IMF-et, és úgy általában az európai gondolatot...

Miként lehet, hogy miközben Orbán Viktor a megjelent békemenetesek előtt az Európai Uniót, az IMF-et, és úgy általában az európai gondolatot szapulta, ezzel nagyjából egyidőben Martonyi János külügyminiszter Madridban az Európai Unió Nobel-békedíját méltatta?

Mi az igazság: az Unió valóban egy hanyatló kultúra túlélését szolgálja, vagy tényleg megérdemelten kapta a díjat, mert sokat tett a népek és a nemzetek felemelkedéséért? Van-e Magyarország pávatag kormányának hivatalos álláspontja az Európai Unióval kapcsolatban? Valóban útonálló az Európai Unió, ahogyan azt az ötös számú Fidesz-tagkönyv tulajdonosa nemrég állította, vagy egy számunkra is hasznos, haladó szervezet?

Igaz-e, hogy a Fidesz meglepődött, hogy amiért még mindig sokan voltak a Békemeneten, annak ellenére, hogy mint mondták, most kisebb szerepet játszottak a szervezésben, mint előző alkalommal? Milyen szerepet játszottak a szervezésben akkor, és milyet most? Mennyibe került mindez nekünk, adófizetőknek? Megfelel-e a valóságnak, hogy Széles Gábor, az előző Békemenet szervezője azért nem vett részt a rendezvényen, mert összeveszett a másik szervezővel, Bencsik Andrással?

Miért kellett azt hazudni, hogy a médiavállalkozó, amúgy Orbán Viktor keresztapja (ő nevezte évekkel ezelőtt Kossuth Lajos reinkarnációjának a Kedves Vezetőt), azért nem volt ott a rendezvényen, mert a Seychelle-szigeteken nyaralt? Miért volt szükséges eltitkolni a tömegek elől, hogy Széles úr már napokkal korábban hazatért a Seychelle-szigetekről, de a közvélemény előtt egyelőre ismeretlen okból nézeteltérése támadt a pártállami Népszabadság pártrovatának oszlopával?

Indul-e vizsgálat azon pedagógusok ellen, akik a hírek szerint „kisötössel” ösztönözték a diákjaikat, hogy vegyenek részt a Békemeneten, vagy más kormánypárti rendezvényen? Milyen tárgyból jár a „kisötös” az ily módon eminenssé vált gyerekeknek? Hittanból? Erkölcstanból? Testnevelésből? Matematikából? Hány kisötös ér egy nagyötöst, a kormánypárti matematika szerint hány hazugság egyenlő egy igazsággal? Van-e jogi eszköz a politikai pedofilia ellen, vagy ez is, mint annyi más dolog az életben, csupán tisztesség és jó erkölcs kérdése?

Ha majd véget ér ez a mostani rémálom, és a demokrácia visszatér a rendes kerékvágásába, hogyan tudnak a nézők szembe nézni a médiának azon szereplői,  akik, nem először, szánalmas szomorújátékot játszanak a számokkal? Akik a sokat többnek hazudják a valósnál, a rengeteget pedig lekicsinylik? Akik csak a Kossuth teret tudják megmutatni légifelvételről, miközben a néhány kilométerrel arrébb tartott Milla rendezvényén megjelent tízezreket kisebbnek ábrázolják a valóságosnál? Hogyan tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel, amiért a civilek helyett a közelmúlt politikusait, Kuncze Gábort és Oszkó Pétert mutatják vágóképként?


Összeegyeztethető-e mindez az újságírói tisztességgel, különös tekintettel arra, hogy a szerkesztők is tudják, nem az ő jelenlétük, hanem a civil emberek sokasága tette fontossá a rendezvényt? Van-e még etika ebben a szakmában, amit valaha újságírásnak hívtak, vagy, csakúgy, mint a politikusoké, ez a valaha hivatásnak tekintett, szakmai alapvetésektől sem mentes elfoglaltság is a lejáratódás végső szakaszába jutott?

Érdekel-e valakit egyáltalán, hogy mi történt 1956-ban?

Most & Itt
2012.10.24 12:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.