Most, hogy az összmagyar fülekben elültek a Lezsák Sándor ízlésficama miatt elénekelt székely himnusz hangjai, érdemes föltenni a kérdést: milyen köztársasági elnök lesz Áder János.

Ne vágjuk rá rögtön az adekvátot. Adódna rögtön, hogy hát milyen is lehetne. Olyan, amilyen lehet: Fideszes. Amióta az eszét tudja, Orbán pártjában politizált, máshoz nem ért, mást nem próbált soha.

Másfelől viszont, a megválasztásakor egészen tisztességes beszédet mondott. Tételezzük fel, hogy komolyan gondolta. Hogy nemcsak a helyzetnek szóltak a szép szavak, nem kamu volt, hogy mindenkit megszólított. Párttól, felekezettől függetlenül.

Jó lenne hinni ebben. Egyáltalán: jó lenne már hinni végre valamiben. Legalább abban, hogy valaki azt mondja, amit gondol, és hogy amit gondol, annak számunkra is van értelme.

Megint másfelől: azért ne nézzük hülyének önmagunkat. Áder János pártkatona. Tökéletes a maga módján, a rend, a fegyelem, a Párt mosolytalan híve.

Orbán embere volt, majdnem máig. 2007. január 15-én azonban megjelent egy cikk a Magyar Nemzetben. Rendes, álnéven jegyzett írás volt, ahogyan az ilyen esetekben elvárható. Egy jobboldali, Orbán-ellenes összeesküvés tervét írták le benne, állítólag Áder volt az eszmei atyja.

Soha nem tudjuk meg ki írta valójában. Nem kizárt, hogy Orbán rendelte meg az újságcikket, talán épp az ő felcsúti csőszkunyhójában eszelték ki az ürgebőrbe öltözött jugoszláv békaemberek az ördögi tervet, hogy megszabadulhasson pártbéli riválisaitól.

Áder mindenesetre gyorsan eltűnt, a Vezénylő Tábornok Brüsszelbe száműzte. Legyen távol, de azért mégis szem előtt. Már maga a búsképű lovag is elhitte, hogy neki idehaza végleg leáldozott, lesz néhány jó éve Brüsszelben, a gyerekei nyelvet tanulnak, és világpolgárokká válnak. (Hazajönni? Soha többé – legföljebb látogatóba).

Ha már száműzetés, legalább legyen rendesen megfizetve.

Aztán minden másként alakult. Ezt sem tudjuk meg soha, hogyan jött most megint a képbe Áder. Orbán továbbra sem kedveli - le is nézi, fél is tőle. Ezért, mint a bokszoló az ellenfelet, szereti szorosan maga mellett tudni. Addig sem üt nagyot, mert nincs helye egy megrendítő egyeneshez. Kicsiket tud csak kaszálni, legföljebb néhány eltévedt felütés jöhet össze neki.

Első beszéde alapján akár ellensúlya is lehet Orbánnak. (Lenne rá igény). Nem arra, hogy dacból forduljon szembe a Kedves Vezetővel, és revánsot vegyen az elmúlt esztendők hányattatásaiért. Az a kettőjük mocskos játszmája lenne, amiből mi, úgyis, mint emberek, semmit sem profitálnánk.

Az lenne jó, ha Áder meggyőződésből menne szembe a Kedves Vezetővel. Ha kiderülne, hogy mégsem olyan, amilyennek megismertük. Hogy bár, valaha vállalhatatlan volt, vakondozott és kőbányai börtöntöltelékezett, de Brüsszelben megváltozott. Hogy a csornai Charles Bronson már nem az a falusi Elvis Presley, mint amilyennek Orbán élete végéig megmarad. Hanem európai látókörű, magyar ember. Akinek snassz a székely himnusz, mert tudja magáról, hogy árvalányhajas külsőségek nélkül is képes magyar lenni.

Jó, kissé elszaladt a fantáziánk, álmodik a nyomor. De hát nem ők mondták, hogy merjünk nagyot álmodni?

Első, megválasztott köztársasági elnökként elmondott beszédében kezet nyújtott azoknak, akiket pártja korábban eltaszított magától. Áder János most ugyanazt üzente, amit Kádár János ötven évvel ezelőtt: aki nincs ellenünk, az velünk van.

Hogy a krumplilevest szereti-e, arról még nem mondott semmit.