Most & Itt

Jobbik kontra jogállam

2006-ban kezdődött. Amikor, egy nappal a választások második fordulója előtt, azt mondta az akkor már négy éve ellenzékben lévő párt elnöke:...

2006-ban kezdődött. Amikor, egy nappal a választások második fordulója előtt, azt mondta az akkor már négy éve ellenzékben lévő párt elnöke: „Úgyhogy én is biztatok szombaton és vasárnap, a talpon maradt összes kerületben az én hangomon megy a szavazásra való felhívás, amiért majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot.”

Rendről papolnak, de csak az ő rendjük számít.

Egy évvel később már kordont bontottak a Kossuth téren. Képviselők, parlamenti bizottsági tagok, egykori miniszterek, volt és leendő miniszterelnök, majdani köztársasági elnök. A törvényhozók megmutatták a zembereknek, hogy a törvény nem számít. Hogy nem a törvény számít. 

Orbán Viktor Mihály ekkoriban még ugyanabban a polgári körben tette a dolgát, mint a későbbi Jobbik-vezér, Vona Gábor. Nyilván sokszor találkoztak, s bár azóta elváltak útjaik, számos közös emlék fűzi őket össze. Talán keserű emlékek lehettek ezek, merthogy éppen vesztés utáni állapotban volt a „haza”, de alapjában véve mégiscsak sorsfordító idők voltak. A haza nem lehet ellenzékben, harsogták. Majd mozdulunk, ha mozdulni kell, tették hozzá. 

Kéretik nem elfelejteni, hogy a Jobbik a polgári köröknek nevezett szabadcsapatokból bújt elő.

OrbánViktor Mihály kiengedte a szellemet a palackból. Nem akart ő semmi rosszat, inkább csak kíváncsi volt, mi lehet benne? Majd visszaszuszakolja oda, ha már megunta. 

Ahogyan azt Orbán Viktor Móricka elképzeli! Hogy odamegy hozzájuk, ad nekik két pofont, és szépen hazazavarja őket. Szeretném én azt látni. Illetve nem is nagyon szeretném. Nagy verést kapna a bánya egykori párttitkárának a fia. 

A tizenkettedik kerületben engedély nélkül állítottak fel egy szobrot. Sima ügy, le kell bontani. Minden bírósági határozat és végzés arról szól, hogy a műtárgyat törvénytelenül állították és mind a mai napig, törvénytelenül hagyják állni. 

Csak hát köztudott, hogy az a szobor nem egy anyát ábrázol a gyermekével. Még csak nem is egy lovat, vagy egy kecskét, hanem egy turulmadarat. Amitől egyeseknek az a kényszerképzetük támad, hogy nem kell betartani a törvényt. Maga a kerület polgármestere, a Fidesz egykori elnöke, volt miniszter és nem utolsósorban valamikori tanárember mondta a Fidesz kongresszusán, hogy majd megpróbálják húzni az időt. Egészen addig, amíg nem jön egy másik kormány, és egy másik főpolgármester.

Miért? - kérdezi a józan ész. Akkor majd mi lesz? Más törvények lesznek? Nem kell majd megállni a piros lámpánál? Betiltják a szabadesést, és a hátra bukfencet?

Miről beszél Pokorni? Aki, mellesleg és zárójelben néhány napja azt találta mondani a televízióban a velük rivalizáló párt elnökasszonyának, hogy menjen a fenébe.

A halk szavú, magát mérsékeltnek pozicionáló tanárember. Hol van ilyenkor a Szent Fazekak Egyesületének Ájtatos Manó Hívő Női Tagozata? Mely „cég” Gyurcsány Ferenc egy nem túl szerencsés, ám valójában csak szándékosan félreérthető mondata miatt egész oldalas fizetett hirdetésben tiltakozott a kijelentés ellen? Hol vannak most a női méltóság felkent papjai? És hol voltak akkor, amikor Fábry Sanyi néni ugyanazt a pártelnököt – aki akkor még „csupán” frakcióvezető volt - egy Combinó villamoson szamárcsődörrel hozta szexuális indíttatásba?

Az elmúlt hét csütörtökjén a bíróság jogerősen is betiltotta a Magyar Gárdát. Nemcsak az egyesületet, a mozgalmat is. Megfélemlítőnek, kirekesztőnek nyilvánította ezt a letűnt korokat idéző, leharcolt szellemiségű szánalmas sereget.
Tetszik, nem tetszik, ez van.

Eredetileg parlagfű irtására szerződtek és hadisírok gondozására. Talán mintha még az árvíz elleni védekezésben való segédkezés is szerepelt volna az alapító célkitűzések között, ám utóbb kiderült, a romák lakta falvakban történő felvonulások mellett másra már nemigen maradt idő és energia. 

Egy bátor bíróság bátor bírája most tisztességes ítéletet hozott. A rossz nyelvek azt mondják, azért mert a bíró bátor lenni, mert, látva az Európai Parlamenti választásokat, most már a Fidesznek is elege van a Magyar Gárdából. (Reméljük ezekből a szóbeszédeszekből egyetlen szó sem igaz). 

Hiába volt ott az első gárdisták avatásán a Fidesz képviselője, Wittner Mária, valamint egyik jeles képviselőjének, az akkor éppen Deutsch-Für Tamás néven futó alapító aktuális apósa. Sok már a Fidesznek Jobbik és a Magyar Gárda, félő, még az eddiginél is több embert visz el tőlük.

Mindenki szerezzen vissza még egy embert!

A Jobbik, amely a rend pártjaként hirdeti magát, s ezzel szerzett a normálisnál több szimpatizánst, most úgy látta jónak, hogy nem tartja be a törvényt. Mi más, ha nem provokáció, hogy alig néhány nappal a Magyar Gárdát megszüntető ítélet után toborzást és felvonulást szervezett Vona Gábor, Orbán Viktor Mihály Móricka egykori polgári körös elvtársa?

A szakmáját tekintve történelemtanári végzettséggel rendelkező Vona vajon a magyar história melyik korszakából „hozta”, hogy a törvényeket nem kell betartani? Talán a vészkorszak jelenti számára az etalont? Netán elegendő volt csupán 2006-ig visszamennie az időben? A jogászok meg majd megvédik, oszt jónapot?

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata







Most & Itt
2009.07.05 18:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.