Most még csak annyi látszik, hogy Magyarország házhoz ment a pofonért, külső kényszer nélkül, önként és dalolva a saját jövője ellen szavazott.

Mintegy hatszázezerrel kevesebben szavaztak most a Fideszre, mint négy évvel ezelőtt, de ez is elég volt a kétharmados győzelemhez.

Kevesen voltak, de elegen.

Utólag könnyű okosnak lenni, és most úgy tűnik, hogy talán mégsem lett volna ostobaság bojkottálni a választást. Látta mindenki, hogy a szabályok milyenek: a pálya nem lejtett, hanem függőlegesen lett felállítva. Lehetett látni, hogy mi történt: hogy mit jelentett a média megszállása, a plakáthelyek kisajátítása, a választási rendszer többszöri, a Fidesz számára kedvező átalakítása.

Bojkottálni kellett volna a választást, de az ellenzék valószínűleg megérezte, hogy ehhez sem elég az ereje. A bojkottot ugyanis épp annyira meg kell szervezni, mint a győzelemhez vezető utat. Ultiban betlit játszani legalább olyan nehéz, mint durchmarsra menni. A bojkott szervezettséget igényel, s majdnem annyi pénz, paripa, s fegyver kell hozzá, mint ahhoz, hogy mindent lapot mi vigyünk.

Egy rosszul kivitelezett bojkott, követők nélkül, csak szánalmassá tette volna a kísérletet.

Nem lehetett jól kijönni ebből a mostan helyzetből, és mostantól együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy legitimmé vált a rendszer. Ha úgy vesszük, csalás sem történt: a sok kis aljasság, olcsó és alávaló trükk nem állt össze egy nagy egésszé. Pedig a választást elcsalták – igaz, nem most vasárnap, a szavazás napján, hanem az előtte lévő négy évben. Sőt, már az azt megelőző nyolc évben, ellenzékben is ezen dolgoztak a mostani győzők. Nem azzal voltak elfoglalva, hogy mit kezdjenek majd az országgal, hogy mitől lesz jobb az oktatás, az egészségügy, hogyan fejlődhetne gyorsabban a gazdaság. Egyedül azt találták ki, mert ezen agyaltak napestig, hogy miként lehet minél több hatalmat szerezni és azt megtartani.

Mostantól legitim minden. A földbérletek elosztása, a trafik-koncessziók furcsaságai, Paks bővítése, a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlása is Orbánt és rendszerét igazolja. Mostantól legitimen mondhatják majd a feketére, hogy fehér, a rosszra, hogy jó, a kevésre, hogy sok.

És ha ez még eltart egy darabig, idővel mi magyarok is úgy érezzük, hogy ezt akartuk. Egy nagy, gondoskodó államot szavaztunk a fejünk fölé, amelyik nem csupán gondolkodik helyettünk, de ha úgy tartja a kedve, és megérdemeljük, barátságosan megsimogatja a buksinkat. Mi pedig mindent elkövetünk, hogy az uraság kedvében járjunk és megszolgáljuk a kis jutalomfalatkákat.

És meg is kapjuk, ami nekünk jár, ha szerencsénk van, még az sem kizárt, hogy minden évben egy kicsivel nagyobbat, zsírosabbat. (Amikor meg nem, arra is lesz magyarázat: az osztályharc fokozódik, az ellenség mocskos mancsa betette a lábát.)

Szabadságszerető népnek hazudjuk magunkat, miközben elégedetten böfögünk, mint az ólba zárt disznók. Azzal áltatjuk magunkat, hogy lehetne rosszabb is.

Jó éjszakát Magyarország, álmodj szépeket!