Most & Itt

Ivádmentes övezet

Az ember azt hinné, hogy nincs már lejjebb, de aztán kiderül, hogy mindig lehet mélyebbre mászni, a hülyeség nem ismer határokat, és kis...

Az ember azt hinné, hogy nincs már lejjebb, de aztán kiderül, hogy mindig lehet mélyebbre mászni, a hülyeség nem ismer határokat, és kis képzelőerővel a végtelenségig fokozható.

Ivád polgármestere, Ivády Gábor ugyanis a napokban bejelentette, hogy 27 kormány-közeli politikust a település képviselőtestület nemkívánatos személlyé nyilvánított. Az indoklás szerint ugyanis az ő mutyizásuknak köszönhető, hogy Ivád a csőd közelébe került.

 

Minden tiszteletem az ivádi képviselőtestületé, főként, amiért ilyen karakán és bátor ember a polgármesterük. Meg persze az egyhangú döntés is figyelemre méltó, régi szép időket idéz, bár ha jól emlékszem, annak idején Kádár elvtárs pártja is csak 99,5 és fél százalékot szokott kapni a választásokon – a többi fél százalékot rendszerint elvitte a Hazafias Népfront jelöltje.

 

Felhívnám ugyanakkor a tisztelt képviselőtestület, valamint Ivády polgármester úr becses figyelmét, hogy amit most tettek, az távolról sem forradalmian új dolog. Dicső elődeik voltak már e tekintetben, rögtön az elején említeném Franka Tibort, Kerepes polgármesterét, aki évekkel ezelőtt már szintén nemkívánatossá nyilvánította Horn Gyulát, valamint annak unokahúgát, Havas Szófiát.

 

Hogy az érintetteket mennyire viselte meg a hír, arról sajnos nem tudni. Horn Gyulát akkor már súlyos betegen kórházban ápolták, nem túl valószínű, hogy nagy megrázkódtatást jelentett a számára, hogy Franek úr (Torgyán József nevezte így a Magyar Hírlap egykori KISZ-titkárát) nem örülne a látogatásának. Havas Szófia esetében már egészen más a leányzó fekvése: ő legjobb tudomásunk szerint ereje teljében és cselekvőképességének a birtokában van, ám idáig ő sem verte a tamtamot, hogy mindenáron Kerepestarcsára szeretne menni, és ezért kéretik őt kívánatos személyként kezelni.

 

Balassagyarmat Fideszes polgármestere nemrégiben Robert Fico szlovák miniszterelnökét nevezte ki nemkívánatos személlyé, vagy nyolcvan évvel ezelőtt pedig az egyik vidéki magyar napilap jelent meg ezzel a hathasábos címmel: Utoljára figyelmeztetjük Angliát!

Nagy az isten állatkertje, jelentem illő tisztelettel.

 

Persze, a dicső elődök kudarca, az, hogy nevetségessé tették magukat az ország előtt, nem kell, hogy Ivády Gábor polgármester – civilben a Lehet Más a Politika párt egyik alapítója és választmányi tagja – kedvét szegje. Azért, mert a többieknek nem sikerült, és mindenki hülyének nézte őket, még nem biztos, hogy az ivádiak nem járnak sikerrel.

 

Félsikert már így is elértek a derék ivádiak, merthogy ezek után biztosan sokakat érdekel, hogy milyen lehet Ivádon élni. Amit a településről tudunk, az érdekes, de kevés: a közel ötszáz lakos hetven százalékának Ivády a vezetékneve, rokonok hát többnyire az ivádiak, nem a Móriczi értelemben persze.

 

Értem én persze, hogyne érteném, hogy a 27 felsorolt személy mutyizása miatt tart ott Ivád, ahol – csak persze azt nem tudom, hogy hol tart a település. A polgármester úr szerint csődközeli helyzetbe sodródtak, ami nyilván nem egy jó állapot. Még akkor is, ha nyilván megérne egy misét annak vizsgálata, hogy teszem azt, Göncz Kinga volt külügyminiszter mit mutyizott konkrétan az ivádiak ellen. Mert Gyurcsánynál ugye nincs gond - bármi rossz van, azért ő a hibás. Jó helyről tudom, hogy a Sláger és a Danubius miatta szűnik meg, ha ő nincs, talán a Mohácsi csata is másként alakul, meg Trianonban is benne volt, tudjuk, nem kicsit: nagyon.

 

Nem új tehát az ötlet, de azért életképessé tehető. Igaz, 27 ember nem elég, észre sem veszik, szerintem legalább a fél országot ki kellene tiltani Ivádról – annak már lehetne látszatja. Mert, hogy Draskovics Tibort nem támasztja a pultot mostantól a helyi búfelejtőben, annak nincs különösebb hírértéke – a legjobb tudomásom szerint idáig sem volt törzsvendég arrafelé. Úgyhogy lehetne még árnyalni valamelyest ezen az ötleten. Szakértők bevonására gondolok, talán még egy ad hoc bizottság is összejöhetne.

 

Máskülönben nincs baj ezzel a nemkívánatossággal, legföljebb meggondolandó, mi van akkor, ha az ivádi képviselőtestület bölcs, átgondolt és mélyen demokratikus döntése kapcsán a szellem más kiválóságainak is eszébe jut hasonló ötlet. Például az, hogy az ivádiakat tekinti nemkívánatos személynek Budapesten, vagy a főváros valamelyik utcájában. Ahogy én ismerem magunkat, magyarokat, még az sem kizárt, hogy valami nagyon okos illető kiírja a Kossuth térre, hogy Ivádmentes övezet.

 

Úgyhogy, ha van rá mód, kéretik ezt még egyszer alaposan végiggondolni.

 

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

 

Most & Itt
2009.10.30 18:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.