Most & Itt

Ismét a Kossuth téren a legények eleje

Január 29-én este egy rövid, emlékidéző dzsemborira megint összesereglett a forradalmárok csipetnyi csapata: a Kossuth téren gyülekezett a nemzet...

Január 29-én este egy rövid, emlékidéző dzsemborira megint összesereglett a forradalmárok csipetnyi csapata: a Kossuth téren gyülekezett a nemzet lelkiismerete (Morvai Krisztina jogvédőnő szíves közlése- a szerk.), hogy megemlékezzen a nevezetes dátumról: éppen ötszáz napja tart a forradalom, azóta döntik meg nap, mint nap a kormányt. Minden nap egy szeg a kormány koporsójába, már nem is fából, hanem vasból van az a koporsó, nem is csoda, ha ilyen jól tart még mindig.
Hál’ istennek, ebből a fene nagy nemzeti ellenállásból, mi többi tízmillió, akik nem vagyunk ellenállók, szinte semmit sem érzünk - ellenállók vagyunk már az ellenállókkal szemben, szép magyar kifejezéssel immúnisak. Persze, az is lehet, hogy csupán vakok vagyunk, süketek, ráadásul már a szimatunk sem a régi.
Pedig, ha csak egy kicsivel is jobb lenne a szaglásunk, ha mást nem is, némi ódon-szagot azért érezhetnénk. Letűnt eszmék illatát hozza ugyanis felénk a Dunapart felől a szél, ráadásul a Kossuth térre odabolondított megvezetett emberek már megint le vannak maradva néhány brossurával.
Ezek a nagyszerű emberek ugyanis most aláírásokat gyűjtenek a Fidesz népszavazási kampányához, akinek meg ez is kevés, itt csatlakozhat a hamarosan feloszlatandó Magyar Gárdához. Lehet, elfelejtettek nekik szólni, hogy már nem kell, ezért nem is lehet aláírásokat gyűjteni. A népszavazás időpontját már kijelölte a mi köztársasági elnökünk, lehet majd vonulni március 9-én hosszú tömött sorokban. Ha ügyesen választunk, talán még virsli és sör is lesz a nap végén – vagy, ha az nem is, a kádári életérzés szinte biztosra vehető.
Rossz ránézni erre a leszerepelt seregre. Valaha, az ellenzék által visszaóhajtott kádári korban még nyolcszázezer párttagból állt az élcsapat. Még belegondolni is szörnyű, hogy mára már csak kétszázan maradtak az egykori igazak szomorú, szakadt, szerencsétlen leszármazottai.


Az amerikai magyar Népszava Szabadság - www.nepszava.com - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2008.01.30 22:01

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.