Most már szinte majdnem teljesen biztos, hogy, hacsak nem jön közbe valami váratlan, akkor vagy lesz megállapodás az IMF-fel, vagy nem. Harmadik eset nincs, minden más csak maszatolás, mellébeszélés.

Megy a pávatánc ezerrel, de kétharmaddal biztosan, ezért érdemes nagy összegben fogadni arra, hogy vagy minden úgy lesz, ahogyan a Kedves Vezető mondja, vagy úgy, ahogyan akarja.

Mert, tőle tudjuk: nem azt kell nézni, amit mond, hanem azt, ami tesz.

És most leginkább úgy tesz, mint aki nem akar megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal. Nem szereti a Valutaalapot, ez sosem volt kérdés - igaz, az IMF-et nem is arra találták ki annak idején, hogy szerethető legyen.

Érthető hát, ha örültek a falkaforradalmárok, amikor páros lábbal kipateroltuk hazánkból a hárombetűs szervezetet, és mószeroltuk a hazai közönség előtt, meg ahol csak lehetett.

Közben pedig úgy tett a Kedves Vezető, mintha. Engedett egy sor dologban, mert a látszathoz ez is kellett, és mindenféléket nyilatkozott. A teljesség igénye nélkül: hogy egy nap alatt meg lehet állapodni. Hogy ő ott ül a tárgyalóasztalnál, már csak arra vár, hogy jöjjön az IMF. Hogy bármelyik másodpercben visszajöhetnek. Hogy most már azután bármikor beeshetnek.

Minden szava igaz volt a Kedves Vezetőnek: tényleg ott ült, és valóban bármikor beeshettek.

De csak most esnek be, július 17-én. És nyilván csak a körülmények szerencsétlen összejátszása, hogy sem a Kedves Vezető, sem a Tündérmesemondó Matolcsy nem lesz itthon. A falkaforradalom örök és megbonthatatlan vezérének épp mostanra merültek le az akkumulátorai, Matolcsy-Mesemanó pedig csak most kapott szabadságot.

Persze, ez sem baj, az IMF most még úgyis csak körülnézni jön – megnézik a Halászbástyát, az Országházat, talán még a Vidámparkba is elvetődnek.

Mire a levelek lehullanak, meglesz a megállapodás, mondta Varga Mihály.

Most nem jönnék azzal, hogy vannak örökzöldek is, inkább arra emlékeztetnék tisztelettel, hogy hallottunk már ilyet, még az első nagy világégés idején. Akkor hitte azt az akkori magyar vezetés, hogy őszre véget ér a háború, s mire a levelek lehullanak, a katonáink hazatérnek a frontról.

Ám a levelek csak négy év után tudtak lehullani, a katonáink közül pedig nem mindenki jött vissza.

Rég volt, igaz se volt – Orwell óta tudjuk, hogy semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Egyedül a jövő biztos: vagy lesz megállapodás az IMF-fel, vagy nem.

Nincs könnyű helyzetben a kormány, úgy kell tennie, mintha mást sem akarna jobban, minthogy jöjjön már az IMF. Tegye le a mocskos pénzét, aztán akkor lássuk újból, amikor a hátunk közepét. Ezt a látszatot kell kelteni, mert ez nyugtatja meg – úgy, ahogy – a piacokat. Ettől lesz kevésbé gyenge a forint, és ettől látszik egy fokkal izmosabbnak a magyar gazdaság.

A Kedves Vezető nem a megállapodást akarja, hanem annak a látszatát. A megállapodás ugyanis mindenféle kötelezettségekkel járna a számára. Gyarmattartó, öltönyös urak néznének bele az üzleti könyveinkbe, ráncolnák a homlokukat, antipatikusan hümmögnének, és még mindenféle javaslatokat is tennének.

Egy független, a falkaforradalom által hatalomra került kormánynak!

Abcúg IMF!

Már csak alig egy évet kell kihúzni, 2013 márciusában Simor Andrásnak kitelik az ideje, és elhúz a jegybank éléről. Új elnök kerül a helyére, kezesebb és irányíthatóbb. Olyan, aki nem nagyon ellenkezik, ha a Kedves Vezető védelmébe venné az ország devizatartalékait, sőt, kifejezetten segít majd, hogy rátegye a kezét a közös pénzre.

Erre megy ki a játék, ezért a pávatánc. Eléggé átlátszó persze, az IMF-et sem ejtették a feje lágyára, ha másképp nem, a Kedves Vezetővel való eddigi birkózás bizonyára megedzette őket.

Aggodalomra persze semmi ok, ide a rozsdás bökőt, hogy vagy lesz megállapodás az IMF-fel, vagy nem.

Ne a számat, hanem a kezemet tessék figyelni.