Az LMP frakcióvezető-helyettese, a sok tekintetben kiváló Karácsony Gergely hazugságbeszédnek nevezte, ami február 7-én a hermetikusan körülzárt Millenárison néhány száz Fidesz-közeli holdudvarnok jelenlétében elhangzott.

Pedig nem hazugságbeszédet hallottunk, Orbán Viktor ugyanis ezen a napon alig hazudott. Hazugságnak azt nevezzük, amikor valaki – miniszterelnök esetében politikai okot feltételezhetünk – hallgatóságát, tárgyalópartnereit, népét, választóit (megfelelők aláhúzandók) szándékosan félrevezeti, megtéveszti. Azaz, nem az igazat mondja nekik, hanem valami mást, leginkább azt, amit ők hallani akarnak.

Volt ilyen is persze az országértékelőben, például, amikor azt mondta a miniszterelnök, hogy a magyar államadósság csökkent, miközben, épp egy nappal korábban derült ki, hogy Európában egyedülálló módon növekedett.

Ez valóban hazugság, de nem ez volt a jellemző Orbán beszédére.
Fogalmazzunk visszafogottan: Orbán előadása nem hazugságbeszéd, hanem a hülyeségek halmaza volt.

Nem ő maga idióta: az embereket nézi annak.
Főként azokat, akik még mindig rajonganak érte. Miattuk mond Orbán Viktor hülyeségeket. Hogy nekik, az övéinek, legalább addig jó legyen, amíg a Kedves Vezetőt hallgatják.

Aki hisz Orbán hülyeségeiben annak szép az élet: beveszi ezt a mákonyt, s máris ott tart, hogy csökkent az államadósság, tuti az egymillió új munkahely, a gazdaság szárba szökkent, az azonnalinak és radikálisnak nevezett adórendszerrel pedig mindenki jól járt.

Orbán ma még mindent megtehet. Azt is, hogy egy januári reggelen az adófizetők pénzén fenntartott közrádióban megköszöni a felvonulóknak, hogy mellé álltak, és nem engedik, hogy hazánk gyarmat legyen. Majd néhány órával később Brüsszelben, a gyarmatbirodalom fővárosában, ennek épp az ellenkezőjével házal.

Az viszont már hülyeség, amikor a többi között azzal érvel az egykulcsos adórendszer mellett, hogy az nem a gazdagokat segíti. Hiszen, így Orbán, „aki azt hiszi, hogy a magasabb adókulcs a gazdagokat adóztatja, az aligha ismeri a magyar valóságot. A gazdagok ugyanis mindig megtalálják a módját, hogy kivonják magukat az adó alól, és azt valójában végül mindig a középosztállyal fizettetik meg. Ezért a középosztály védelme csak az arányos, egykulcsos adórendszerrel valósítható meg.”

Ezt mondja az az ember, aki 2005-ben még hallani sem akart az egykulcsos adóról. Ez az egyik érve az egykulcsos adó mellett: hogy a gazdagok úgysem fizetnek adót. Vagyis, az állam, ha akarna, sem tudna adót fizettetni velük, mert ők ügyesebbek és okosabbak, mint az adóhivatal, kibújnak a kötelezettségeik elől. Nincs mit tenni, tárja szét karjait a szigorú és igazságos hatalom, mi adóztatnánk őket, de nem hagyják magukat.

Marad hát a szegények sanyargatása, hogy a középosztálynak jó legyen. Vagy, legalábbis, kevésbé rossz.

Aki ezt mondja, nem hülye, hanem cinikus, amiért hülyének nézi a hallgatóságát. Mely hallgatóság egyébként megérdemli, hogy így gondolkodjon róluk a Kedves Vezető. Nem véletlen, hogy a szellem igazi nagyágyúi adtak találkát egymásnak a Millenárison, Mészöly Kálmántól Selmeczi Gabriellán át egészen Pataky Attiláig. És olyan makulátlan életutak tulajdonosai is megmutatták magukat e rangos rendezvényen, mint Szűrös Mátyás, vagy éppen Pozsgay Imre.

Olyan volt ez, mint valami régi világból itt maradt, kedélyes Muppet show. Többségükben idős, sok rendszert és ideológiát átélt hölgyek és urak itták áhítattal a Kedves Vezető szavait. Közben meg mindenki azt leste, hogy kit hívtak meg a rendezvényre, és ki mennyire ülhetett közel a Kedves Vezetőhöz.

A köztársasági elnököt ezúttal a felesége - a pártállami tévétornából megismert First Lady, Schmittné Makray Katalin (fejkörzés balról jobbra), - és ha jól tévedünk, az egyik lánya képviselte. Ők valahová a hátsó sorokba szorultak, de még mindig jobba  jártak, mint Plagi bácsi, akinek még a karzaton sem jutott hely.

Tényleg: tudja valaki, hogy hova tűnt Schmitt Pál?