Tabáni István még nem tudja, amit azok, akik most látszólag az útját egyengetik, már igen: hogy tudniillik soha nem lesz belőle sztár Magyarországon. A szimpatikus, jó hangú teremőrre ugyanis legföljebb átmenetileg van szüksége a show-biznisznek, utána majd ejtik őt is, mint a különböző tehetségkutatónak kinevezett műsorok résztvevői közül majdnem mindenkit.

Tabáni István őszintén szólva, nem egy sztáralkat. Teremőrnek biztosan kiváló, és mint munkatársai elmondták, kollégának is elsőrendű, a hangja is csodálatosan szól – nem a kvalitásaival van tehát baj. Sőt, egyáltalán nem vele van baj, hanem azzal, hogy egy kis országnak nincs szüksége ennyi tehetségre. A mi közepesnél valamivel kisebb országunk, ha akarna, akkor sem tudna eltartani ennyi tálentumos embert – látjuk, még a kevésbé tehetségesek közül sem képes mindenkinek munkát adni.

Mindez nem Tabáni István sara, de a végén neki lesz majd rossz. Egyelőre fut vele a szekér, minden szépnek és jónak látszik, és egy ideig ez még így is marad. Még nem látszik az alagút eleje, főként, hogy vannak, akik már most karizmatikus embernek tartják. Mások Zámbó Jimmy reinkarnációját látják  benne, egy baráti társaság Tabáni István Kört alapított, és könyvet készülnek kiadni róla. Nem az életét írnák meg a készülő kiadványban, hanem azt a hatást szeretnék megörökíteni a bizonnyal hálás utókor számára, amelyet Tabáni István megjelenése rájuk gyakorolt.

Egyelőre tehát minden szép és rózsaszín. Megnyerte a Csillag születik versenyt, nyilván megjelenik egy lemeze, majdnem teltházas koncertet ad valamelyik sportcsarnokban, aztán…

…aztán, ahogyan az lenni szokott ebben a világban, jönnek a szürke hétköznapok. Amikor már nem lehet a fényből megélni, amikor menedzserekkel és művelődési házak szervezőivel kell tárgyalni, zenekart szervezni, basszusgitárost keresni a bandába, billentyűs után kutakodni, csekkfüzettel a hátsó zsebben szaladgálni.

Ez ma a „művészet” - ami ezen felül van, az csupán hab a tortán.

Tabáni István szimpatikus fiatalember, de a szakma csak ideig-óráig viseli el a jófiúkat. Ellentétben az amerikai filmekkel a való világban többnyire nem a szimpatikus hősök nyernek. Nem az övék lesz az öreg uralkodó fele királysága, és a buli végén nem ők vihetik ágyba a király legkisebb lányát.

Tabáni Istvánnal most az történik, ami odakint, a nagyvilágban Susan Boyle-lal is megesett. A retardált napközisre hajazó - amúgy tényleg csodálatos hanggal megáldott/megvert – brit hölgy ugyan még tartja magát, ám egyre gyakoribb idegösszeroppanásai már előre vetítik a nem éppen boldog véget.

Bár tévednék. Mindenesetre Tabáni István esetében sem fogadnék nagyobb összegben arra, hogy Happy End lesz a történet vége. Sajnálom a szimpatikus, jó hangú teremőrt. Még nem tudja, mennyire jó dolga volta Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum kopottas, ám mégiscsak némi védettséget nyújtó falai között.

A Metropol - metropol.hu -számára írt cikk írott változata