Most & Itt

Hugh Grant – élve, vagy halva

Először viccnek véltem, de kiderült, hogy rosszabb annál: a magyar kormány keresi Hugh Grant elérhetőségét, állítólag Kumin Ferencet, a...

Először viccnek véltem, de kiderült, hogy rosszabb annál: a magyar kormány keresi Hugh Grant elérhetőségét, állítólag Kumin Ferencet, a kabinet nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkárát bízták meg a feladattal, hogy szerezze meg a színész címét, kis tájékoztatót küldenének a számára, angol nyelven.


Van persze Hugh Grant-nek címe az interneten, de ez persze nem jó, mert nem személyes levelezésre, hanem a nagyközönség számára készült: olyan cím ez, ahol a rajongók léphetnek kapcsolatba a színésszel, pontosabban, menedzsmentjének valamelyik munkatársával. Érthető, ha nem erre a címre akar írni a magyar kormány, jól is néznénk ki, ha egy mindenki más számára elérhető helyre küldenék a küldeményt, s válaszul, postafordultával kapnának néhány sort, hogy „Szeretettel Hugh Grant, a magyar kormánynak”, mellé egy fényképes kulcstartót.

Ennél ugyanis sokkal komolyabb az ügy, mert Hugh Grant olyan dologba ütötte bele az orrát, amihez a kormány szerint nem ért, és amihez – ezt már mi tesszük hozzá - egyébként sincs semmi köze. A színész ugyanis egy brüsszeli fórumon a sajtó szabadságáról beszélt, s negatív példaként Magyarországot említette, mert ez az ország szerinte olyan hely, ahol a kormány megszállja a médiát, ellenőrzése alá vonja a véleményeket. Pedig, így Grant, nem a kormánynak kellene ellenőrizni a médiát, hanem ez utóbbinak a kormányokat.

Nem nyitnék vitát, én sem értek igazán a témához, alig negyven éve csak, hogy cikkeket írok különböző lapokba, úgyhogy nem érzem magam autentikusnak, hogy állást foglaljak. Csupán halkan, a miheztartás végett jelzem, hogy a sajtót nem azért találták fel annak idején, hogy tájékoztatás helyett félretájékoztasson.

A kormány szerint Hugh Grant-nek igen hézagosak az ismeretei a magyar médiaszabályozásról. Amiben persze van valami, ha megkérdeznék, biztosan nem tudná felsorolni a magyar médiatörvény összes vonatkozó paragrafusát, beleértve a módosítókat is, Szalai Annamária, vagy éppen Kovács Zoltán nevét pedig feltehetően hibásan ejtené. És abban sem vagyok biztos, hogy Hugh Grant tudja követni annak a szomorújátékká íródott szappanoperának fejleményeit, amely a Klubrádió elhallgattatásáról szól.

Nem tudni, Kumin Ferenc mennyi időt kapott arra, hogy megtudja a világsztár címét. Nyilván nem lehet ezzel a végtelenségig várni, a méltóságukban megsértett magyar emberek ugyanis egyre türelmetlenebbül követelik, hogy a kormány adjon megfelelő választ Hugh Grant példátlan provokációjára, s ameddig ez meg nem történik, tiltsák be Magyarországon a Hugh Grant-filmek vetítését, s még a nyári időszakban hozzanak törvényt arról, hogy az elkövetkezendő ötven évben még véletlenül se nevezhessenek el közteret róla.

Információink szerint már Budai Gyula is vizsgálja az ügyet, Hugh Grant szerződései között ugyanis több olyan is található, amely hátrányos a magyar állam számára, s ezek a megállapodások természetesen a Gyurcsány-Bajnai kormányok idejére tehetők.

Mint jogkövető, s hazám érdekeit szem előtt tartó állampolgár, nem szeretném, ha az ügy késedelmet szenvedne, s emiatt kár érné a magyar államot. Ezért közlöm, hogy egy ismerősömnek megvan Hugh Grant személyes postacíme, fel is tette a Facebookra, idemásolom: Hugh Grant, PO Box 83 94, England, London SW 7, 2 ZB. A cím pontosságát persze nem tudom szavatolni, lehet, hogy Grant azóta már máshol lakik, de kiindulási pontnak nyilván megteszi.

Örülök, ha tudtam segíteni, s bízom benne, hogy ha Hugh Grant megkapja a magyar kormány által összeállított angol nyelvű tájékoztató anyagot, nem téveszti össze holmi hülye forgatókönyvvel.

Most & Itt
2012.07.09 10:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.