Honnan a gyűlölet?
Az egyik tojás fél méterre tőlem landolt. Nem engem céloztak, nem is találtak el, de nem sokon múlott.Sokezren sétáltunk szerdán este a Dunaparton...
Az egyik tojás fél méterre tőlem landolt. Nem engem céloztak, nem is találtak el, de nem sokon múlott.
Sokezren sétáltunk szerdán este a Dunaparton, békesség volt a szívünkben. Sokan voltunk, sokféle múlttal és sokfélét akartunk. Azt hiszem, csak egyvalamiben voltunk azonosak: nem akartuk, hogy még egyszer az legyen, ami egyszer már volt.
Tőlünk nem messze a néhány tucatnyi tüntető kissé frusztráltnak látszott. Senki nem hívta őket, mégis megjelentek.
Az jutott az eszembe, hogy mi, akik valóban demokratáknak mondhatjuk magunkat, nem szoktuk megzavarni mások tüntetését. Pedig elmehetnénk mi is, kereplőkkel, tojásokkal, kövekkel felszerelkezve, és ökölbe szorult szívvel, kidagadt nyaki ütőerekkel hazaárulózhatnánk a nekünk nem tetsző szónokot.
De nem tesszük. Ízlés, stílus, gyerekszoba kérdése az ilyen.
Tételezzük fel, persze csak a játék kedvéért, hogy akad olyan ember ebben az országban, aki nem szereti Orbán Viktort. Mondom, csak a játék kedvéért, hiszen a valóságban ilyen ember biztosan nem létezik. Nem is lehet, hiszen Orbánról mindenki tudja, hogy tisztakezű és sohasem hazudik. Ő maga mondta, hogy ő még sohasem hazudott, s mivel ő mindig igazat mond, kénytelenek vagyunk hinni neki.
De azért, mondom, csak úgy játszásiból, gondoljuk azt, hogy van, aki nem ért egyet Orbánnal. Hogy van olyan ember, aki nem hajlandó megbocsátani neki a Hosszú Bájtok Éjszakáját, Kaya Ibrahimot, Joszip Totot, Torgyánt, a csókosoknak átjátszott tizenkét állami gazdaságot. A megfigyelési ügyet, a Vizslát, a szerver feltörését, a 72 órás ultimátumot, az ország külföldön történő mószerolását.
Mondom, biztosan nincs ilyen ember, de ha lenne, akkor sem menne el Orbán beszédét megzavarni. A demokratát ugyanis sok más mellett az különbözteti meg a diktátoroktól, hogy az előbbi a tojásból nem gránátot, hanem rántottát csinál. Esetleg főtt- vagy tükörtojást.
Néztem a kövér, retikülös asszonyt, néhány méterre a Magyar Köztársaság miniszterelnökétől, amint egy fából készült hazafias kereplővel zajongott. Neki ez jelenti a véleménynyilvánítást - talán ezt hozta a családi fészek melegéből, s most, felnővén, odahaza ő is így beszél a szeretteivel.
Egy fiatal fiú meg azt kiabálta: rendszerváltást akarunk. Ha van olyan, akire hallgat, szóljon neki: most nem lehet, a rendszerváltozás már megvolt. (Vonatkozó vicc. Bemegy a bácsi a kuplerájba: a Macát akarom, mondja a recepciónál. Nem lehet bácsi, már elment - jön a válasz. - Elmentem? - kérdez vissza a bácsi. - Akkor fizetek).
Hogy is van ez?
Odáig tiszta, hogy az ember bemegy a boltba és vesz egy doboz tojást, ám innentől kezdve sok a talány: már akkor tudja, hogy gyurcsányolásra lesz majd az a tojás, vagy csak menetközben véglegesül a gondolat? Hosszasan méregeti az árut, szakértő szemmel nézegeti, tapogatja, hümmög, mint a régi mesterek, homlokot ráncol, vajon megfelel-e a célnak? Vagy, éppen ellenkezőleg, elveszi a legelső dobozt, ami a keze ügyébe kerül: gyurcsányolásra ez is megfelel.
Nézem a gyűlölettől eltorzult arcokat. Dobálnak, kerepelnek, kiabálnak.
Talán éppen az ő apáik, nagyapáik lőtték a mi apáinkat, nagyapáinkat a Dunába annak idején.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
