Most & Itt

Hajrá Magyarország, hajrá Fodor Gábor!

Most mindenki az SZDSZ-nek, azaz Fodor Gábornak udvarol. A rút kiskacsa megszépülni látszik, az egyszázalékos tetszési indexű, 6 és fél százalékos...

Most mindenki az SZDSZ-nek, azaz Fodor Gábornak udvarol. A rút kiskacsa megszépülni látszik, az egyszázalékos tetszési indexű, 6 és fél százalékos parlamenti padsorral rendelkező párt tárgyalási presztízse régen látott magasságokba emelkedett.
A szocik, a tőlük megszokott kissé szégyenlős és ügyetlen módon kelletik magukat. Mi mindig is partnernek tekintettük a szabad demokratákat írta blogjában a miniszterelnök. Gratulálok Fodor Gábornak, az ország érdeke a partnerség, tett hozzá. Zavart, gátlásos kamaszként fűzi a MSZP a SZDSZ-t, kérdés, a pár(t)osodásra kiválasztott célszemély fölmegy-e majd a kéglire, hogy megtekintse a beígért bélyeggyűjteményt.
A Fidesz persze nem kertel, Orbán bedobta az egész pályás letámadást. Azt gondolja, hogy a rá jellemző, rámenős stílus sokkal célravezetőbb. Rossz nyelvek szerint feleségét is így szerezte meg egykor, vetélytársát a szó szerint kiütve a nyeregből. Akár igaz, akár nem, már Fodor megválasztásának másnapján levelet írt a SZDSZ frissen új elnökének. A levélről jelenleg annyit tudni, hogy Orbán az előrehozott választásokkal kecsegteti Fodort, ami a külső szemlélő számára nem igazán tűnik jelentős vonzerőnek: ha ma, vagy a közeli jövőben lennének választások, a szabad demokraták olyan kevés szavazatot kapnának, hogy még a bejutási küszöb alját is csak távcsővel kukkolhatnák.
Fodor az Orbán-levélről egyelőre annyit mondott, hogy megkapta és válaszolni fog rá.
Mi azonban ennél többet tudunk: időt, s fáradságot nem kímélve, megszereztük az ominózus Orván levelet, melyet ezúttal teljes terjedelmében megosztunk a nagytekintetű olvasótáborral.

Fodor Gábor Elnök úr, kedves Gábor!

Én írok levelet Önnek! Azaz Neked, hiszen időtlen (idétlen) idők óta ismerjük egymást. Együtt kezdtük a pályát, ugyanabban a pártban voltunk fiatalok. Mielőtt tartalmi kérdésekre rátérnék, szeretném leszögezni, hogy én, úgyis, mint a Fidesz örök és megbonthatatlan vezére, mindig is nagyra becsültelek. Sőt, még ennél is többre, csak ehhez nem találok szavakat. Néha persze kénytelen voltam úgy tenni, mintha nem kedvelném azt, amit te, és a Semjén által lebuzizott pártod képvisel, de mi régóta ismerjük egymást, így tudnod kell, hogy mindig is a szívem csücske voltál. Otthon gyakran mondtam is Anikónak, hogy nekem a Fodor a legjobb barátom, a Gáborért tűzbe tenném a kezem, és ha megszorulnék, bármikor vásárolnék tőle használt autót.
És el kell, hogy mondjam, hogy a frizurád is remek, ha egyszer megadnád a fodrászod számát, bizisten odajárnék, sőt, a családomnak is fogom ajánlani. Meg az öltönyöd is nagyon tetszik, és olyan szép cipőt, mint amilyen a tiéd, már nagyon régen nem láttam.
Tudom, ezek csupán külsőségek, amelyek eltörpülnek a tartalmi kvalitásaid mellett, de néha a formára is oda kell figyelni, mert az emberek, akikre gyakran hivatkozni szoktunk, ezt várják el tőlünk. És itt jegyzem meg, hogy nem csak odahaza, Anikónak mondtam, hogy te egy rendkívüli ember vagy, de a Navracsics Tibivel is gyakran beszélgetünk rólad, sőt, az egyik gyerekemnek titokban majdnem te lettél a példaképe.
Nos, akkor rátérnék a levelem tárgyára. Mint tudod, az ország válságban van, ezért előrehozott választásokra van szükség. Ez most minden másnál fontosabb. A Fidesznek, előtted nem titok, fogytán van a pénze, sőt, komoly adósságokba is vertük magunkat. Gondolom, sejted, milyen sokba került, hogy elhitessük az emberekkel annak idején, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve - lemennél hídba, ha ismernéd a pontos összeget. Irma néni tudod, az a citromot nyelt, fancsali ábrázatú nyugdíjas, nem két fillérérért vállalta a plakáton való szereplést, és a helyzetet még tovább tetézi, hogy a hitelezők egyre ingerültebbek. Visszakövetelik a pénzüket, és el kell, hogy mondjam neked, sokaknak közülük nagy lapáttenyerük van, és képzett, sokoldalú verőemberekkel dolgoztatnak.
Ezért mondom neked tisztelt Elnök úr, kedves Gábor, hogy a nemzetnek az az érdeke, hogy minél hamarabb visszanyerjük a hatalmat. A húsos fazék nem lehet ellenzékben!
És nem csak a hitelezőkről van szó kedves Gábor, hanem az emberekről. Vagyis rólam, merthogy én is ember vagyok. Tudom, a 2002-es és a 2006-os választási vereségek után mindenféle kósza híresztelések kaptak lábra az idegállapotomról, egyes hírportálok még a klinika nevét is tudni vélték, ahol engem állítólag kezeltek. Meg hogy vertem az asszonyt, és hangosan beszéltem a bébiszitterrel. Nos, ezekből a pletykákból természetesen semmi sem igaz, de mint régi barátomnak, akit mindig is nagyra tartottam, és tisztelettel öveztem, elárulhatom, hogy bizony, valóban megviseltek az elmúlt évek eseményei.
Nem kicsit - nagyon.
Már nagyon régen nem voltam miniszterelnök, a gyerekeim is értetlenül néznek rám, az utcában, ahol lakom – apropó, mikor jöttök el a kedves élettársaddal hozzánk vacsorára? – az emberek gyakran megkérdezik: Orbán úr, hát maga már sosem lesz ebben az országban miniszterelnök? És ilyenkor én egy régi Hobo-dalt dúdolok magamban: „Oly sokáig voltunk lent, / hogy már nem is tudjuk, milyen fent”.
És akkor én válasz helyett csak széttárom a karom (mindkettőt), merthogy hiába is akarom én beteljesíteni a népakaratot, ha a nép nem akarja, hogy érvényesüljön az ő akarata. Pedig még költségekbe is vertem magam az ügy érdekében: ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül, adtam a kormánynak 72 órát. Vekker volt mindegyik, egy Fidesz-közeli cég szállította jutányos áron, de azért így is sokba voltak.
Nem szeretnék neked hízelegni kedves Gábor, távol áll tőlem az ilyesmi, de nem rejthetem véka alá a véleményem: a mai politikai elitben nincs még egy olyan fényes csillag, mint amilyen te vagy. Talán csak én magam vagyok hozzád mérhető, de közismert szerénységem és visszafogottságom tiltja, hogy személyemet a szükségesnél jobban fényezzem.
Tudom, te nem anyagiak, hanem elvek mentén gondolkodsz, de azért te is a piacról élsz, és neked sem adják ingyen a kolbászból készült kerítést
Tehát, íme az én vázlatos, távolról sem teljes ajánlatom a számodra kedves Mindenkinél Jobban Tisztelt és Fényesebben Ragyogó Intellektusú Gábor: amennyiben segítesz nekem abban, hogy előrehozott választásokon rövid úton elküldjük melegebb éghajlatra ezt a hazaáruló, böszme kormányt, választhatsz, hogy az új kormányban mi szeretnél lenni: miniszterelnök, államfő, vagy bármi.
Az leszel kedves Gábor, ami csak lenni szeretnél. Vagy még annál is több.
Remélem, a veled született természetes intelligencia, valamint a közéletben eltöltött évek során megszerzett bölcsesség segít téged abban, hogy megértsd soraim lényegét. És jó lenne, ha elfogadnád az ajánlatomat.
De legalábbis ajánlatos.
Mert tudok én másképp is beszélni. És ha neked nem jó a Navracsics Tibi, ott vannak a mi héjáink, a Fidesz B-közép: a Kövér Laca, meg a Bayer Zsoci! Ha nem tudunk megállapodni, rád engedem őket, mint a csahos kutyákat, Für apóval súlyosbítva.
És akkor neked annyi.
Utóbbi soraimat kedves Gábor, persze, ne tekintsd fenyegetésnek! Fogd fel annak, aminek szántam: jó szándékú, baráti figyelmeztetésnek.

Hajrá Magyarország, hajrá Fodor Gábor!

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2008.06.10 17:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.