Ha leépül végül a házunk…
A lakókkal is egészen jól ki lehet jönni. Van ugyan néhány kiabálós, hangoskodó közöttük, de a többség csendes, rendes, dolgos ember. Nem...
A lakókkal is egészen jól ki lehet jönni. Van ugyan néhány kiabálós, hangoskodó közöttük, de a többség csendes, rendes, dolgos ember. Nem mindenben gondolkodunk egyformán, ám ez korábban soha nem okozott problémát. Tudjuk, hogy Sanyi lakó szeret templomba járni, míg Géza
lakó be nem tenné a lábát ilyen helyre. Ezzel azonban korábban nem volt
semmi baj, ha néha volt is hangoskodás, az legfeljebb azért lehetett,
hogy nem vitték el időben a szemetet.
Körülbelül 18 éve egy új lakó költözött a házba. Kezdetben a földszinten lakott, egy kicsi, de igen korszerűnek látszó lakásban. Viktornak hívták az új lakótársat, az apja vette neki a lakást, aki párttitkár volt az egyik bányában.
Először nem volt vele semmi baj. Kedves, udvarias fiatalember benyomását keltette, csak néhány néninek nem tetszett a hosszú a haja, és hogy nem borotválkozott rendesen. Ekkor még sokan úgy gondolták, hogy Viktor lakótárs személyében egy kedves új lakóra tett szert a ház: az idősebbeknek előre köszönt, sőt, ha egy nénivel találkozott, elvette a csomagját és segített neki felvinni az emeletre.
Volt persze néhány furcsa szokása, de hát az vesse rá az első követ, akinek nincs! Nem volt egy templomos ember ez a Viktor nevű fiatal lakótárs, amivel még nem lógott volna ki a többiek közül: a ház lakóinak jó része nem volt vallásos. Hanem ez a Viktor lakótárs volt az egyetlen, aki kinevette azokat a bácsikat és néniket, akik vasárnap délelőtt misére igyekeztek. Ezt is elnézték neki, sokaknak még tetszett is, hogy ami a szívén, az a száján.
Az első gondok akkor jelentkeztek, amikor a Viktor lakótárs kinézett magának egy lakást az első emeleten. Az sem zavarta, hogy a lakásban mások laktak, neki arra volt szüksége. Még ideológiát is gyártott hozzá: kitalálta, hogy ő valójában nem is földszinti, hanem első emeleti lakó. Az ott lakók persze tiltakoztak, ám a Viktor lakótársat nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja. Igen erőszakos és célratörő volt a Viktor lakótárs: ha ő valamit a fejébe vett, akkor annak úgy kellett lennie. A házban lakó idősebbek közül néhányan még arra is emlékeztek, hogy annak idején a feleségét is egy néhány pofon révén szerezte meg egy rivális fiatalembertől, ám ezt nem lehet bizonyítani. Meg, különben is, magánügy.
Az első emeleti lakó végül, bár szívesen, de beadta a derekát, s Viktor lakótársék beköltöztek az első emeleti lakásba. A lakók közül sokan még ekkor is kedvelték, a legtöbbjüknek fel sem tűnt, hogy a Viktor lakótárs már nem a földszinten, hanem az első emeleten lakik. Néhányan azért észrevették, hogy a Viktor lakótárs kezd megváltozni: a néniknek még mindig előre köszönt, s továbbra is elvette a csomagjukat. És a hátuk mögött már távolról sem volt udvarias: az egyik lakónak például azt fejtegette, hogy a házban lakó idős emberek felélik a fiatalok jövőjét. Ez persze hamar elterjedt a lakók között, sokan csóválták is a fejüket, de voltak, akik egyszerűen nem akarták elhinni: a Viktor lakótárs egy kedves, udvarias fiatalember, mondták, biztosan nem mondhatott ilyet.
A Viktor lakótárs akkor mutatta ki a foga fehérjét, amikor az egyik közgyűlésen megválasztották közös képviselővé. Ehhez persze az is kellett, hogy a korábbi közös képviselőt, Gyula lakótársat, eltávolítsa. Ez nem volt egyszerű, Gyula lakótársat ugyanis sokan kedvelték. A Viktor lakótárs azonban úgy döntött, hogy a háznak az lesz a legjobb, ha ő lesz a közös képviselő. Ennek érdekében még a harmadik emeleten lakó Józsi lakótárssal is összefogott. Azzal a Józsi lakótárssal, akiről még két héttel korábban is azt mondta a lakógyűlésen, hogy vele nem lehet együtt dolgozni, mert populista. Amikor a ház egyszerű lakói megkérdezték, mit jelent, hogy valaki populista, a Viktor lakótárs elmagyarázta nekik: azt, hogy az illető mindig azt mondja, amit a jelenlévők hallani akarnak.
Amitől sokan féltek, az sajnos bekövetkezett: a Viktor lakótárs, miután ő lett a közös képviselő, nem tartotta meg az adott szavát. Korábban azt ígérte, hogy az idősebbeknek ezután a ház közpénzen segít majd felcipelni a nehéz csomagjaikat, ám éppen ellenkezőleg rendelkezett: nem csak hogy nem segítettek nekik, de még súlyokat is tettek a nénik csomagjába, hogy még nehezebben lehessen felvinni az emeletre. Nem véletlenül gondolták a ház idős lakói, hogy a Viktor lakótárs, akit egykoron még unokájukként szerettek, becsapta őket.
És az is kiderült, hogy a Józsi lakótárs, aki a Viktor lakótárs egyik jobb keze volt, gyakran utazik a ház pénzéből. Ráadásul nem csupán a szomszédos házakat tanulmányozta, de a város más kerületeiben is gyakran feltűnt: volt olyan év, hogy háromszor utazott a második kerületbe!
Szép lassan megváltozott a Viktor lakótárs szóhasználata is. Rájött arra, hogy ő tulajdonképpen mélyen vallásos. És persze, ahogyan ez ilyen esetben lenni szokott, átesett a ló túl túlsó oldalára. Lenézte azokat, akik nem jártak templomba, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy a régi barátai nem értették, hogy mit beszél: bármiről is volt szó, a Viktor lakótárs a haza, a nemzet és a polgár szavakat ejtette ki a száján. Még ezt is elnézték volna valahogy – egy régi dakota közmondás szerint mindenkinek vannak fura hóbortjai. Ám amikor kiderült, hogy a Viktor lakótárs nem járul hozzá ahhoz, hogy lift épüljön a házban, sokan megorroltak rá. Pedig nagy szükség lett volna a liftre: a ház lakói elöregedtek, és sokan csak nagyon nehezen tudtak lift nélkül közlekedni.
Egy idő után Viktor lakótárs arra is rájött, hogy Józsi lakótársra már nincs szüksége. A lakására persze, annál inkább! Szemet vetett hát a Józsi lakótárs második emeleti lakására. Úgy döntött, megszerzi magának - mégpedig úgy, hogy közben megmarad első emeleti lakónak is. Így is történt, Józsi lakótárs kurtán-furcsán eltűnt a ház lakói közül. Állítólag ma is a házban lakik, de hogy pontosan hol, azt senki sem tudja.
A ház lakói egyre növekvő ellenszenvvel nézték, hogy mit művel a Viktor lakótárs. Nem is nagyon csodálkoztak, amikor a következő közgyűlésen új közös képviselőt választottak. Amit persze a Viktor lakótárs nagyon nehezen viselt. Méregbe gurult - teljesen úgy viselkedett, mint a gyerek, aki még nem akar hazamenni az Állatkertből. Még meg akarta nézni a zebrát, a zsiráfot és az emberszabású majmokat, s hiába mondták neki, hogy vége, majd legközelebb megint lehet jönni, ő csak tombolt és toporzékolt.
Ettől kezdve egyre több problémát okozott a lakóknak. Mindig volt valami baja, gyűléseket szervezett, minden emeleten kis csoportokat – ahogy ő mondta, lakói köröket – szervezett, s amikor csak tehette, tüntetett a vezetőség ellen. Azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha még mindig ő lenne a közös képviselő. Időközben az egyik harmadik emeleti lakásra is szemet vetett. Megint nem cserélni akart, hanem megszerezni. Egy a lakás, egy a zászló, mondta Viktor lakótárs, ha arról kérdezték, miért kell neki még egy lakás. Ám az ott lakó szőke, kalapos hölgy nem akarta átengedni a lakását. Azt mondta, neki is joga van a házban lakni. És bár, tette hozzá, nem ért a focihoz, a Viktor lakótársnak nem engedi át a lakását, mert a háznak nem az az érdeke, hogy az összes lakásban ugyanaz a lakó lakjon.
Így telt el újabb négy esztendő. Az egykor békés, nyugodt lakóház felbolydult méhkashoz hasonlított. Ahogy közeledett az új közös képviselő megválasztásának az időpontja, a Viktor nevű lakótárs újabb, végső rohamra szánta el magát. Egy lapra tett fel mindent, már csak azért is, mert betegesen félt attól, hogy az övéi nem fogják neki megbocsátani, ha még egyszer veszít a közös képviselő választáson.
Ráadásul, a hitelezők is fenyegették: ezek a tehetős pénzemberek tudták, ha Viktor lakótársból belátható időn belül nem lesz közös képviselő, akkor nemigen fogják visszakapni a kölcsönadott pénzeket. Merthogy a Viktor lakótárs hiába vált időközben tehetős emberré – közös képviselősége idején a felesége cége a közös költségből egy csomó támogatást kapott – komoly tartozásai is voltak. Teleragasztotta a lépcsőházat mindenféle plakátokkal, amelyeken az egyik lakó, Irma néni fényképe hirdette, hogy ennek a háznak a lakói rosszabbul élnek, mint négy éve.
A ház lakóinak nem nagyon tetszettek ezek a plakátok, mert az emberek nem szeretik, ha kellemetlenségekkel traktálják őket. Nem jött be a Viktor lakótárs negatív kampánya, ráadásul a ház idős, nyugdíjas lakói közül a legtöbben még emlékeztek arra, hogy a Viktor lakótárs, amikor közös képviselő volt, egy csomó ígéretét nem tartotta be.
A következő közös képviselő választáson a Viktor nevű lakótárs megint elbukott. Ez nem csak a társai előtt tépázta meg a tekintélyét, de – a házban terjedő pletyka szerint – az egészségét is aláásta. Bár időnként megpróbált erősnek és harciasnak mutatkozni, valójában azért kiabált szinte mindenkivel mert félt. Időnként el is tűnt egy-egy hétre, a házban azt beszélték, hogy egy közeli épület magánrendelőjében kezelik, ám ezt idáig senkinek sem sikerült bizonyítani. Ráadásul korábbi hívei is ráébredtek, hogy a Viktor nevű lakótárssal nem lehet közös képviselői választást nyerni. Ezért, többen ellene fordultak, de Viktor lakótárs a ház egyik, hozzá közel álló faliújságján leleplezte az ellene szövetkezőket. Akik– persze, csak átmenetileg – kénytelen voltak visszavonulót fújni.
Amikor a házban zavargások törtek ki, Viktor lakótárs megpróbált úgy tenni, mintha neki semmi köze nem lenne ezekhez a történésekhez. Közben meg minden lakó tudta, hogy ő lázítja a kukákat felborogató és felgyújtó embereket. Végül, ha nehezen is, de helyreállt a rend, ám a ház lakói nem nyugodhattak meg. Egyre többekben tudatosult, hogy amíg a Viktor nevű lakótárs velük lakik, nem lesz béke a házban. Persze, nem akarják ők eltávolítani a Viktor lakótársat a házból: mindenkinek joga van itt lakni, aki betartja a ház szabályait, és tudomásul veszi, hogy négyévenként van közös képviselő választás. Az itt lakók csak azt szeretnék, ha újból visszaköltözne a békesség a házba, s Viktor lakótárs nem uszítaná egymás ellen a különböző emeleteken lakókat.
Merthogy, ha még nem mondtam volna, ez itt a mi házunk. Itt születtünk és szeretünk itt lakni.
(Cikkeimnek az a része, mely túlnyomónak mondható, elolvasható a Klubhálón (http://www.klubhalo.hu), a Metro újságban (http://www.metro.hu), valamint az Amerikai Magyar Népszava Szabadságban (http://www.nepszava.com)
Körülbelül 18 éve egy új lakó költözött a házba. Kezdetben a földszinten lakott, egy kicsi, de igen korszerűnek látszó lakásban. Viktornak hívták az új lakótársat, az apja vette neki a lakást, aki párttitkár volt az egyik bányában.
Először nem volt vele semmi baj. Kedves, udvarias fiatalember benyomását keltette, csak néhány néninek nem tetszett a hosszú a haja, és hogy nem borotválkozott rendesen. Ekkor még sokan úgy gondolták, hogy Viktor lakótárs személyében egy kedves új lakóra tett szert a ház: az idősebbeknek előre köszönt, sőt, ha egy nénivel találkozott, elvette a csomagját és segített neki felvinni az emeletre.
Volt persze néhány furcsa szokása, de hát az vesse rá az első követ, akinek nincs! Nem volt egy templomos ember ez a Viktor nevű fiatal lakótárs, amivel még nem lógott volna ki a többiek közül: a ház lakóinak jó része nem volt vallásos. Hanem ez a Viktor lakótárs volt az egyetlen, aki kinevette azokat a bácsikat és néniket, akik vasárnap délelőtt misére igyekeztek. Ezt is elnézték neki, sokaknak még tetszett is, hogy ami a szívén, az a száján.
Az első gondok akkor jelentkeztek, amikor a Viktor lakótárs kinézett magának egy lakást az első emeleten. Az sem zavarta, hogy a lakásban mások laktak, neki arra volt szüksége. Még ideológiát is gyártott hozzá: kitalálta, hogy ő valójában nem is földszinti, hanem első emeleti lakó. Az ott lakók persze tiltakoztak, ám a Viktor lakótársat nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja. Igen erőszakos és célratörő volt a Viktor lakótárs: ha ő valamit a fejébe vett, akkor annak úgy kellett lennie. A házban lakó idősebbek közül néhányan még arra is emlékeztek, hogy annak idején a feleségét is egy néhány pofon révén szerezte meg egy rivális fiatalembertől, ám ezt nem lehet bizonyítani. Meg, különben is, magánügy.
Az első emeleti lakó végül, bár szívesen, de beadta a derekát, s Viktor lakótársék beköltöztek az első emeleti lakásba. A lakók közül sokan még ekkor is kedvelték, a legtöbbjüknek fel sem tűnt, hogy a Viktor lakótárs már nem a földszinten, hanem az első emeleten lakik. Néhányan azért észrevették, hogy a Viktor lakótárs kezd megváltozni: a néniknek még mindig előre köszönt, s továbbra is elvette a csomagjukat. És a hátuk mögött már távolról sem volt udvarias: az egyik lakónak például azt fejtegette, hogy a házban lakó idős emberek felélik a fiatalok jövőjét. Ez persze hamar elterjedt a lakók között, sokan csóválták is a fejüket, de voltak, akik egyszerűen nem akarták elhinni: a Viktor lakótárs egy kedves, udvarias fiatalember, mondták, biztosan nem mondhatott ilyet.
A Viktor lakótárs akkor mutatta ki a foga fehérjét, amikor az egyik közgyűlésen megválasztották közös képviselővé. Ehhez persze az is kellett, hogy a korábbi közös képviselőt, Gyula lakótársat, eltávolítsa. Ez nem volt egyszerű, Gyula lakótársat ugyanis sokan kedvelték. A Viktor lakótárs azonban úgy döntött, hogy a háznak az lesz a legjobb, ha ő lesz a közös képviselő. Ennek érdekében még a harmadik emeleten lakó Józsi lakótárssal is összefogott. Azzal a Józsi lakótárssal, akiről még két héttel korábban is azt mondta a lakógyűlésen, hogy vele nem lehet együtt dolgozni, mert populista. Amikor a ház egyszerű lakói megkérdezték, mit jelent, hogy valaki populista, a Viktor lakótárs elmagyarázta nekik: azt, hogy az illető mindig azt mondja, amit a jelenlévők hallani akarnak.
Amitől sokan féltek, az sajnos bekövetkezett: a Viktor lakótárs, miután ő lett a közös képviselő, nem tartotta meg az adott szavát. Korábban azt ígérte, hogy az idősebbeknek ezután a ház közpénzen segít majd felcipelni a nehéz csomagjaikat, ám éppen ellenkezőleg rendelkezett: nem csak hogy nem segítettek nekik, de még súlyokat is tettek a nénik csomagjába, hogy még nehezebben lehessen felvinni az emeletre. Nem véletlenül gondolták a ház idős lakói, hogy a Viktor lakótárs, akit egykoron még unokájukként szerettek, becsapta őket.
És az is kiderült, hogy a Józsi lakótárs, aki a Viktor lakótárs egyik jobb keze volt, gyakran utazik a ház pénzéből. Ráadásul nem csupán a szomszédos házakat tanulmányozta, de a város más kerületeiben is gyakran feltűnt: volt olyan év, hogy háromszor utazott a második kerületbe!
Szép lassan megváltozott a Viktor lakótárs szóhasználata is. Rájött arra, hogy ő tulajdonképpen mélyen vallásos. És persze, ahogyan ez ilyen esetben lenni szokott, átesett a ló túl túlsó oldalára. Lenézte azokat, akik nem jártak templomba, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy a régi barátai nem értették, hogy mit beszél: bármiről is volt szó, a Viktor lakótárs a haza, a nemzet és a polgár szavakat ejtette ki a száján. Még ezt is elnézték volna valahogy – egy régi dakota közmondás szerint mindenkinek vannak fura hóbortjai. Ám amikor kiderült, hogy a Viktor lakótárs nem járul hozzá ahhoz, hogy lift épüljön a házban, sokan megorroltak rá. Pedig nagy szükség lett volna a liftre: a ház lakói elöregedtek, és sokan csak nagyon nehezen tudtak lift nélkül közlekedni.
Egy idő után Viktor lakótárs arra is rájött, hogy Józsi lakótársra már nincs szüksége. A lakására persze, annál inkább! Szemet vetett hát a Józsi lakótárs második emeleti lakására. Úgy döntött, megszerzi magának - mégpedig úgy, hogy közben megmarad első emeleti lakónak is. Így is történt, Józsi lakótárs kurtán-furcsán eltűnt a ház lakói közül. Állítólag ma is a házban lakik, de hogy pontosan hol, azt senki sem tudja.
A ház lakói egyre növekvő ellenszenvvel nézték, hogy mit művel a Viktor lakótárs. Nem is nagyon csodálkoztak, amikor a következő közgyűlésen új közös képviselőt választottak. Amit persze a Viktor lakótárs nagyon nehezen viselt. Méregbe gurult - teljesen úgy viselkedett, mint a gyerek, aki még nem akar hazamenni az Állatkertből. Még meg akarta nézni a zebrát, a zsiráfot és az emberszabású majmokat, s hiába mondták neki, hogy vége, majd legközelebb megint lehet jönni, ő csak tombolt és toporzékolt.
Ettől kezdve egyre több problémát okozott a lakóknak. Mindig volt valami baja, gyűléseket szervezett, minden emeleten kis csoportokat – ahogy ő mondta, lakói köröket – szervezett, s amikor csak tehette, tüntetett a vezetőség ellen. Azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha még mindig ő lenne a közös képviselő. Időközben az egyik harmadik emeleti lakásra is szemet vetett. Megint nem cserélni akart, hanem megszerezni. Egy a lakás, egy a zászló, mondta Viktor lakótárs, ha arról kérdezték, miért kell neki még egy lakás. Ám az ott lakó szőke, kalapos hölgy nem akarta átengedni a lakását. Azt mondta, neki is joga van a házban lakni. És bár, tette hozzá, nem ért a focihoz, a Viktor lakótársnak nem engedi át a lakását, mert a háznak nem az az érdeke, hogy az összes lakásban ugyanaz a lakó lakjon.
Így telt el újabb négy esztendő. Az egykor békés, nyugodt lakóház felbolydult méhkashoz hasonlított. Ahogy közeledett az új közös képviselő megválasztásának az időpontja, a Viktor nevű lakótárs újabb, végső rohamra szánta el magát. Egy lapra tett fel mindent, már csak azért is, mert betegesen félt attól, hogy az övéi nem fogják neki megbocsátani, ha még egyszer veszít a közös képviselő választáson.
Ráadásul, a hitelezők is fenyegették: ezek a tehetős pénzemberek tudták, ha Viktor lakótársból belátható időn belül nem lesz közös képviselő, akkor nemigen fogják visszakapni a kölcsönadott pénzeket. Merthogy a Viktor lakótárs hiába vált időközben tehetős emberré – közös képviselősége idején a felesége cége a közös költségből egy csomó támogatást kapott – komoly tartozásai is voltak. Teleragasztotta a lépcsőházat mindenféle plakátokkal, amelyeken az egyik lakó, Irma néni fényképe hirdette, hogy ennek a háznak a lakói rosszabbul élnek, mint négy éve.
A ház lakóinak nem nagyon tetszettek ezek a plakátok, mert az emberek nem szeretik, ha kellemetlenségekkel traktálják őket. Nem jött be a Viktor lakótárs negatív kampánya, ráadásul a ház idős, nyugdíjas lakói közül a legtöbben még emlékeztek arra, hogy a Viktor lakótárs, amikor közös képviselő volt, egy csomó ígéretét nem tartotta be.
A következő közös képviselő választáson a Viktor nevű lakótárs megint elbukott. Ez nem csak a társai előtt tépázta meg a tekintélyét, de – a házban terjedő pletyka szerint – az egészségét is aláásta. Bár időnként megpróbált erősnek és harciasnak mutatkozni, valójában azért kiabált szinte mindenkivel mert félt. Időnként el is tűnt egy-egy hétre, a házban azt beszélték, hogy egy közeli épület magánrendelőjében kezelik, ám ezt idáig senkinek sem sikerült bizonyítani. Ráadásul korábbi hívei is ráébredtek, hogy a Viktor nevű lakótárssal nem lehet közös képviselői választást nyerni. Ezért, többen ellene fordultak, de Viktor lakótárs a ház egyik, hozzá közel álló faliújságján leleplezte az ellene szövetkezőket. Akik– persze, csak átmenetileg – kénytelen voltak visszavonulót fújni.
Amikor a házban zavargások törtek ki, Viktor lakótárs megpróbált úgy tenni, mintha neki semmi köze nem lenne ezekhez a történésekhez. Közben meg minden lakó tudta, hogy ő lázítja a kukákat felborogató és felgyújtó embereket. Végül, ha nehezen is, de helyreállt a rend, ám a ház lakói nem nyugodhattak meg. Egyre többekben tudatosult, hogy amíg a Viktor nevű lakótárs velük lakik, nem lesz béke a házban. Persze, nem akarják ők eltávolítani a Viktor lakótársat a házból: mindenkinek joga van itt lakni, aki betartja a ház szabályait, és tudomásul veszi, hogy négyévenként van közös képviselő választás. Az itt lakók csak azt szeretnék, ha újból visszaköltözne a békesség a házba, s Viktor lakótárs nem uszítaná egymás ellen a különböző emeleteken lakókat.
Merthogy, ha még nem mondtam volna, ez itt a mi házunk. Itt születtünk és szeretünk itt lakni.
(Cikkeimnek az a része, mely túlnyomónak mondható, elolvasható a Klubhálón (http://www.klubhalo.hu), a Metro újságban (http://www.metro.hu), valamint az Amerikai Magyar Népszava Szabadságban (http://www.nepszava.com)
