Gyűlöljük egymást, gyerekek…
Még egyszer utoljára, istenigazából halálra zabálom magam. Degeszre tömöm a bendőmet, eszem, amíg, és amennyit lehet. Már nincs sok idő, mert...
Még egyszer utoljára, istenigazából halálra zabálom magam. Degeszre tömöm a bendőmet, eszem, amíg, és amennyit lehet. Már nincs sok idő, mert hamarosan nyakunkon a világvége, az egekig emelkednek az élelmiszerárak. Mondjuk, engem ez nem nagyon érint, jó előre felkészültem a nehéz időkre. A fürdőkádban tejet tartunk, onnan merjük már hetek óta, a mosdókagylóban olajat, a könyvespolcon pedig sajtok és kenyerek sorakoznak. Italt is tettem oda, a sör hamarabb meglátszik az emberen, mint a Háború és Béke.
A lekvárok már a spájzban vannak, és mire a többiek megéheznek, én a jóllakottságtól már javában hányni fogok.
Nem ez a téma, csak jelezni szerettem volna, milyen szövegkörnyezetben tesszük a dolgunkat mostanában. Persze, egyszer a legszörnyűbb világvégének is vége lesz, és az élet visszatér az élet a normális medrébe - csak győzzük kivárni!
Arról írok, hogy Ódor Ferenc miskolci fideszes közgyűlési elnök ötlete értő talajba hullt. Ebben az országban az emberek mindig is szívesen gyűlölték egymást - valljuk be, a legtöbbünket van is miért utálni. Nem vagyunk egyformák, és miért kellene szeretnem azt az embertársamat, aki tehetségesebb nálam, vagy szorgalmasabb, netán szerencsésebb, és ezért valamivel többje van, mint nekem.
Amióta Ódor úr a miskolci kórházak vizitdíj-automatáira kiplakátoltatta a miniszterelnök, valamint a jelenlegi, és a volt egészségügyi miniszter fényképét, országos mozgalom indult. Úgy hírlik, hamarosan Budapest nyolcadik kerületében is kiteszik a Hármak Bandája fotóit.
Sarkadon pedig már meg is valósult gyönyörű képességük a rend. Az utazó, ha áthalad az alföldi kisvároson, az út felett kifeszítve hatalmas molinókra lesz figyelmes. Ha kellőképpen naiv, akkor akár azt is gondolhatja, hogy megint kitört május elseje, esetleg a város fennállásának valahányadik évfordulóját ünneplik a helyiek, netán halászlé-főzőverseny, dinnyeérlelő bajnokság, zsákban futás, vagy más mókás békés egymásnak feszülés várható.
Ám szó sincs ilyen tréfás rendezvényekről, ellenkezőleg! A felirat szerint apokalipszis vár ránk, a kifeszített vászon szövege – az ott élők nem kis dicsőségére - a következő: a szocialista Gyurcsány kormány halára ítélte városunkat és a kistérséget.
Szép mondat, informatív, igaz, csak mérsékelten lelkesítő, de ilyen nehéz időkben ez nem is várható el egy település vezetőitől. Az más kérdés, hogy normális gondolkodású ember nem hivalkodik azzal, hogy ő most ugye hamarosan meg lesz halva. Nem tudni, hogy a derék sarkadiak miért éppen ezt a mondatot vélték fontosnak kifeszíteni a városuk fölé, ki fizette a molinó árát, kik fogalmazták, és hol készíttették el a veretes szöveget. Vélhetőleg nem turistacsalogatónak szánták a felírást – ha igen, akkor nagyon rossz iskolákat végezhetett a helyi idegenforgalomért felelős szakember. Téved, ha azt gondolja, hogy így lehet becsalogatni a városba az érdeklődőket. Mert Sarkad – jártam ott, igaz, akkor még nem voltak ilyen baromságok kiírva – békeidőben kedves kisváros. Vannak látnivalók, sétálni is lehet az utcákon, és az egy főre eső halálraítéltek száma sem magasabb, mint az ország más településein.
Az ötlet egyébként nem egészen új, Rákosiék idején már számtalan helyen lehetett látni a haladás ellenségeiről készült gúnyos szövegeket és rajzokat. Ám jó, ha tudjuk, hogy Ódor elvtárs ötlete még ennél is régebbről származik: olyan korokból, amikor az írásbeliségről még csak nem is álmodhatott az ősember. Mert igen, róla van szó, a kőbaltát használó kedvenc ősünkről, aki annak idején, jobb híján a barlang bejáratára rajzolta fel félelmeit.
Nem volt még akkor Mónika-show és a konkurens csatornán sem ment a Mokka, úgyhogy maradt a mamut és a kardfogú tigris - derék ősünk ezeket véste félelmében barlangja falára. Arról nincs hír, hogy az akkor még nem vudunak nevezett mágia mennyire volt sikeres: mindig akadt ősember, akiket megevett a kardfogú tigris és agyontaposott a mamut. Mások viszont megúszták - a tigris már jóllakott, a mamutnak meg máshol akadt dolga.
Ezek a túlélők azután életük végéig hittek abban, hogy a falra festett mágia segített rajtuk.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
