Honnan tudja a Kolbászmalac, hogy a baloldaliak nem szeretnek bennünket, magyarokat? Volt erről nemzeti konzultáció? Mert ott szoktak az ilyen fontos dolgok kiderülni. Ő mondta annak idején: mi, magyarok, úgy döntöttünk, hogy minden fontos dolgot megbeszélünk egymással.

Ezt a nem-szeretést mikor beszéltük meg?

Eddig azt hihettük, hogy minket, magyarokat mindenki szeret. Mert kedves, vendégszerető, befogadó nép vagyunk. Tisztességesek, nem sunyik, korrupciótól mentesek. Szabadságszerető, bátor emberek. Ami a szívünkön, az a szánkon.

Néha ugyan hátrafelé nyilazunk, de legalább nem leszünk gyarmat.

Úgyhogy, jó lenne egy kicsit konkrétabban tudni, hogy miben nyilvánul meg a magyarok nem-szeretése.

Például úgy, hogy valaki csúnyákat mond ránk? Azt mondja, hogy mi is olyanok vagyunk, mint a Kolbászmalac és társulata? Bezárkózók, múltimádók, gyűlölködők?

Hogy a magyarok olyanok, mint Kövér László?

Ez is egy módja a magyarok nem-szeretésének.

Van persze más, kevésbé cizellált lehetőség.

Az mondjuk, hogy nem köszönnek a magyarnak. Ebből még a legbutább magyar is – aki persze még mindig okosabb, mint az összes többi náció – rögtön kitalálja, hogy nem szeretik. De, legalábbis, sejti, hogy azért nem köszönnek neki, mert ő magyar. És nem azért, mert netán nem vették észre. Elbambult az illető nem-köszönő, nem látta, hogy jön vele szembe egy magyar.

Van olyan, hogy becsapják a boltban a magyart. Nem azért, hogy nyerészkedjenek, hanem mert látják rajta, hogy magyar. Az autószerelő is rögtön kiszúrja, ha valaki magyar, oszt naná, hogy duplán számol.

A sebész meg benne hagyja a szikét, ha rájön, hogy kit operál. Hiába, hogy ő is magyar, a sebész, mégis benne hagyja.

Az ügyvéd meg direkt elveszti a magyarok pereit. Ne kérdezzétek, hogy miért.

Úgy is lehet nem szeretni a magyart, hogy nem vesznek a születésnapjára ajándékot. Nem köszöntik fel a névnapján. Aztán hiába várja a Jézuskát, lesi a nyuszit látástól makogásig, egyik sem hoz neki semmit.

Vagy, teszem azt, nem simizik meg a buksiját.

Ebből sejteni fogja, hogy nem szeretik. Azért nem szeretik, mert magyar. Mi másért lehetne még nem szeretni? Mert a magyar, minden más vonatkozásban amúgy szeretetre méltó. Csak ne lenne magyar, mindjárt megszeretnénk! Keblünkre ölelnénk, hátát lapogatnánk.

Hé te, nem tudnál egy kicsit nem magyar lenni? Úgy szeretnélek szeretni!

Van úgy, hogy a magyarokkal szemben úgy mutatják ki a nem-szeretést, hogy nem engedik őket előre a bejáratnál.

A kijáratnál. Mozgólépcsőn, metrón. Eléjük tolakodnak a sorban.

Vannak, akik szerint a Kolbászmalac nem szereti a magyarokat. Ott árt nekünk, ahol csak tud. Lesajnált, lenézett, leharcolt nemzetté tett bennünket.

Ezt most nem fejteném ki részletesebben, ő is csak úgy szőrmentén említette a maga teóriáját.