Most & Itt

Goodfrienddel alázza magát a köztévé

Ha van valami jó a köztévé híradójában, akkor az az, hogy nem akarja pártatlannak és szakmailag színvonalasnak mutatni magát. Ha kell, házhoz...

Ha van valami jó a köztévé híradójában, akkor az az, hogy nem akarja pártatlannak és szakmailag színvonalasnak mutatni magát. Ha kell, házhoz megy a pofonért, sőt, őszinteségében odáig fajul, hogy álmából felébresztve is képes meggyőzni a még megmaradt nézőket arról, hogy mindig van lejjebb.

Szakmailag és morálisan egyaránt.

A köztévé híradójában mostanában azzal hergelik a még őket néző kisszámú nagyérdeműt, hogy a budapesti amerikai ügyvivő, André Goodfriend távozásán örömködnek.

Úgy tudják ugyanis, hogy december elején – már csak néhányat kell aludnunk addig, és utána merhetünk nagyot ébredni – az amerikai ügyvivőt hazarendelik. Jön majd helyette más, aki bizonyára nem olyan lesz, mint amilyen ő volt.

Mert Goodfriend, és ezt nem kell magyarázni a köztévé megmaradt nézőinek, nem más, mint maga az ördög. Sőt, még annál is rosszabb, mert egyenesen Gyurcsány kottájából játszik, úgyhogy nevezzük inkább Sátánnak.

Nem mellesleg, a köztévének nem lenne dolga, hogy politikai kérdésekben állást foglaljon. Arra kap a magyar állampolgárok adójából évente 80 milliárd forintot – istenem, hány stadiont lehetne ennyi pénzből felépíteni -, hogy tájékoztassák az embereket arról, ami az országban és a nagyvilágban történik. A köztévé híradója azonban nem ezt teszi, hanem kiretusálja neki nem tetsző arcokat, eltünteti a tüntetőket, elhallgatja a kormány számára kellemetlen híreket.

Torzít, mellébeszél, maszatol, röviden: hazudik.

André Goodfriend távozásával kapcsolatban van egy rossz, meg egy még annál is rosszabb hírünk a köztévések számára.

Melyikkel kezdjük?

Jó, legyen, kezdjük a rosszal, utána jön majd a még rosszabb. A rossz hír, hogy André Goodfriend marad Budapesten. Colleen Bell producert nem azért nevezik ki nagykövetnek, mert nem elégedettek Goodfriend itteni tevékenységével. Épp ellenkezőleg: Thomas Mélia felelős amerikai külügyér is megerősítette, hogy kiváló diplomatának tartják Goodfriendet, a munkájával elégedettek. Aki nem csak, hogy marad itteni állomáshelyén, de a feladata sem változik: a jövőben is az amerikai érdekeket kell képviselnie, vagyis a többi között, fellépni a cégeiket sújtó korrupció ellen.

Ez hát a rossz hír, de van egy még ennél is rosszabb. Jelesül az, hogy – feltéve, de meg nem engedve – amennyiben André Goodfriend mégis távozna Magyarországról, abból a magyar kormánynak és a Fidesznek semmi haszna nem származna. Bárki is kerülne ugyanis Goodfriend helyére, ugyanazon értékek mentén, ugyanazokat az amerikai érdekeket képviselné, mint a mostani ügyvivő.

Az említett értékek címszavakban: átláthatóság, verseny, demokrácia, szólásszabadság. Ezek az elvek nem André Goodfriend magánjellegű hobbijai, hanem egy demokratikus világrend alapértékei.

Ezt nem érti a magyar kormány, amikor tiltakozik Goodfriend megnyilvánulásai ellen, és ezt nem értik a köztévénél sem, amikor a gazda parancsait lesve örülnek Goodfriend remélt távozásának.

Ha úgy vesszük, nincs ezzel különösebb baj. Már csak azért sem, mert tökéletesen mindegy, hogy a köztévé híradója minek örül és minek nem. Nem oszt, nem szoroz – a négymillió szegény országában egyedül a félretájékoztatásra elherdált milliárdok hiányoznak.

Most & Itt
2014.11.25 14:11

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.