Nagyon mélyen tisztelt miniszterelnök úr!

Mint bizonyára értesült róla, Önt a közelmúltban egykori kollégiumi szobatársa, későbbi üzlet- és harcostársa a nagy nyilvánosság előtt gecinek nevezte.

Bennünket, magyar állampolgárokat, sokkolt ez a bejelentés. Nem a tartalmát illetően, mert az igazat megvallva, voltak eddig is sejtéseink. Járunk az utcán, megfordulunk a kocsmákban, valamint sok olyan helyen, ahol emberek vannak.

Az bánt bennünket, magyar embereket, hogy olyan miniszterelnökünk van, akivel ezt így meg lehet tenni. Európa erős emberével, akit irigyel a világ. Akire felnéznek az európai vezetők – nem szó szerint természetesen.

Biztosan ismeri a vonatkozó székely viccet: megverték a székely bácsit a kocsmában, mire a fia bosszút forral. Menjünk be édesapám, mindketten! Bent megszólal a fiú: ki meri bántani az édesapámat? Mire az öregnek bemosnak egy nagyot. Odaszól erre az apjának a fiú: menjünk innen édesapám, mert kendet itt a végén még agyonverik.

Mondani kellene valamit, nagyon mélyen tisztelt miniszterelnök úr. Hogy Ön szerint mi, magyar polgárok, mit is gondoljunk erről. Pontosabban: Önről.

Kételyek között élünk ugyanis. Eddig vártunk türelmesen, hátha kiadnak egy hivatalos nyilatkozatot az ügyben. Vagy legalább az Ön sajtósa, Havasi Bertalan megszólal.

Hol van ilyenkor Selmeczi Gabriella a házilag készült bolti süteményével?

Sehol semmi. Egyedül a Hír TV-től felállt Célpont stábja tett közzé egy videót, amelyen azt állítják, hogy szerintük Ön nem geci.

Nekünk ez kevés, nem tekinthető hivatalos álláspontnak.

Nagyon mélyen tisztelt miniszterelnök úr! Az emberek nem élhetnek bizonytalanságban. A Célpont ugyan elhatárolta magát az Ön egykori kollégiumi szobatársától, ám ennél többre lenne szükség. Mi, magyar polgárok megérdemelnénk, hogy Rogán Antal mélyen a szemünkbe nézzen, úgy, ahogy azt a rezsicsökkentések alkalmából szokta, és azt mondja: vesztét érzi a bukott baloldal, ezért mesterkedik megint.

Nem öncélú dolog ez a részünkről, nagyon mélyen tisztelt miniszterelnök úr. A magyar embereknek ugyanis jogukban állni tudni, hogy mit gondoljanak az ország első emberéről. Nem Paks ez, hogy harminc évre titkosítsák! Tessék nekünk megmondani, gecinek méltóztatik-e lenni, vagy nem? Akár nemzeti konzultáció is elképzelhető az ügyben, ígérjük, megválaszoljuk a levelet.

Kérjük, ne hagyjon bennünket bizonytalanságban!

Mit mondjunk a hozzánk érkező turistáknak, akik aziránt érdeklődnek, hogy tényleg geci-e a magyar miniszterelnök? Van persze saját válaszunk, de jobb lenne, ha egységes képet mutathatnánk a külföld felé. Nehogy már azt gondolják rólunk, hogy sokszínűek vagyunk, netán multikulturálisak. Ezt, mint legutóbbi megnyilvánulásaiból kitetszik, nyilván Ön sem szeretné.

Vagy, ha egy vetélkedőben épp ez lenne a tízmillió forintos kérdés, és ezen múlik a versenyző nyereménye?

Mit mondjunk a gyerekeinknek, akik előbb, vagy utóbb biztosan megkérdezik?

Megmondjuk az igazat? Hazudjunk nekik?

Ha nem mondja meg nekünk, hogy mi az igazság, honnan tudjuk, hogy éppen hazudunk, vagy igazat mondunk?