Most & Itt

Gáspár Győzőtől Orbán Győzőig

Körülbelül egy hete tört ki a Nagy Júniusi Híradó Forradalom, és vélhetően ez még csak a kezdet. A sokak által Retek Tévének csúfolt rút...

Körülbelül egy hete tört ki a Nagy Júniusi Híradó Forradalom, és vélhetően ez még csak a kezdet. A sokak által Retek Tévének csúfolt rút kiskacsa megrázta magát, és elkezdett híreket gyártani.


Most ne rugózzunk azon, hogy eddig miért nem tette, és miért épp most kezdi tenni mindazt, amit eddig is tennie kellett volna. (Mellesleg, nem csak az RTL Klubnak, de másoknak is, elsősorban a közmédiának, jelesül az M1 televíziónak, az M2 televíziónak, a Duna televíziónak, a Magyar Távirati Irodának és a Magyar Rádiónak.)

Meg mindenki másnak, akik sajtómunkásságra adta a fejét.

Nem az a legfontosabb kérdés ugyanis, hogy miért épp most. Tudjuk a választ, és le is írjuk: az RTL Klub Híradójának, mondjon bármit is a programigazgató, azért jött meg éppen most a józan esze, mert nem értenek egyet a reklámadónak nevezett médiaadóval, és más lehetőség híján így fejezik ki nemtetszésüket. Jelezték korábban máshogy is, nemcsak ők, mások is, az egész média, még a kormányhoz közeli is azzal volt tele, hogy nem ért egyet a reklámadóval, mert az valójában nem a nyereség megadóztatásáról, hanem a szólásszabadság elfojtásáról szól. Ám, hiába tiltakozott ellene a szakma, nem lett foganatja. A kormánypárti képviselők jóvoltából a javaslat csont nélkül átment a parlamenten, és Áder János, a Nemzet Aláírója is gond nélkül szignálta az elfogadott törvényt.

Nyilván ezért rázta meg magát a Retek TV, de messze nem ez ennek az ügynek a lényege.

A lényeg az információ. Az az információ, amelytől az ország lakosságának mintegy 90 százaléka eddig el volt zárva. Alulinformáltan tengették életüket a sokat hivatkozott magyar emberek, mert a hatalomnak addig jó, amíg tájékozatlan alattvalói vannak.

Az RTL Klub Híradója nem talált fel semmi újat. Nem nyomoztak ki máshol még le nem írt, el nem mondott, be nem mutatott disznóságokat. Nem ők mondták el először, hogy Orbán Győző cégei milliárdos osztalékot fizetnek, hogy az Orbán-közeli Mészáros Lőrinc gázszerelő néhány év alatt az ország egyik legvagyonosabb polgárává gazdagodott. Nem ők derítették ki, hogy az Orbán Ráhel lakodalmán eltűnt két mobiltelefont jószerivel a fél ország rendőrsége keresi, milliókat költenek méregdrága DNS-vizsgálatokra, miközben, pénzhiányra hivatkozva, más fontos nyomozások nélkülözni kénytelenek a DNS-vizsgálatokat.

Lázár János kétmilliós hotelszámláit sem Szellő Istvánék szellőztették meg először.

Azért visít most a kétharmad, mert az RTL Klub olyan emberekhez juttat el információt, akik idáig el voltak zárva a valódi hírektől.

Mostantól azok is megtudhatják, hogy mi és miért történik Magyarországon, akik eddig nem tudhatták. A hatalom meg félhet, mert van félnivalója.

Az információ ugyanis, tudjuk a klasszikusoktól, hatalom. Ezt használja ki most az RTL Klub, és ezért foglalkozik Gáspár Győző zajos világa helyett Orbán Győző zűrös mindennapjaival.

Most & Itt
2014.06.18 21:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.