Gárda gárda hátán
Gárdában kezdünk jók lenni, gatyába rázódunk gárdailag, már csak a mezőgazdasággal kellene valamit kezdeni, meg az iparral, és a kereskedelemmel...
Gárdában kezdünk jók lenni, gatyába rázódunk gárdailag, már csak a mezőgazdasággal kellene valamit kezdeni, meg az iparral, és a kereskedelemmel, ezen kívül még az egészségüggyel és a nyugdíj rendszerrel vannak kisebb gondok, meg az oktatással és az adórendszerrel. Ám ezek a problémák szerencsére nem annyira jelentősek, hogy beárnyékolnák azt a jóérzésünket, miszerint az egy főre eső gárdák számát tekintve már most magunk mögé utasítottuk a művelt világot.
Megjegyzem, épp ideje volt: a magyarság felemelkedése szempontjából úgy kell nekünk minden gárda, mint egy falat kenyér. Igaz, arról egyelőre nem tudni, vajon az Unió mit szól az ötlethez – támogatja, tűri, vagy tiltja az újabb és újabb gárda-alapításokat – ám, ez valójában nem oszt, és nem szoroz. Nem az Unióra kell vetnünk vigyázó szemünket, hanem a mi hazánkra, hogyha veszélyben van, akkor azt meg tudjuk védeni.
Márpedig pedig most veszélyben van a mi hazánk, minden oldalról támadják, hordják szétfele, már alig van belőle valami, ami meg még megvan, az se mind magyar. Tudjuk miféle származék, csak még nem mondhatjuk, ezért azután többnyire kódoltan említjük a fajtájukat.
Idegen hazánk lesz, ha nem teszünk sürgősen valamit. Szerencsére, a nemzet legjobbjai nem hagyják ezt, és a gárdák segítségével megállítják a globalizációt az ország határain. Mindehhez persze erős, a nemzetet megvédeni képes seregre van szükség, s jó tudni, hogy ilyen kezdeményezésekben nincs hiány.
Még meg sem száradt a tinta a Magyar Gárda bejelentésén, máris itt a legújabb kezdeményezés, a Honi Gárda. Ezt a képződményt, mely szintén az ország megvédése céljából készül zászlót bontani – nem Árpádsávosat, mint a Magyar Gárda – legújabban Demeter Ervin a Fidesz kormány titkosszolgálati miniszter jelentette be. Azért legújabban, mert Simicskó István, aki jelenleg kereszténydemokrata, nemrégiben már szintén bejelentette, mi meg, akik nem vagyunk, és remélhetőleg nem is leszünk egyik gárdának sem a tagjai, tanácstalanul ingatjuk a kobakunkat: na, akkor most névbitorlás esete forog fenn, vagy összehangoltan dolgoztak a Simicskó és a Demeter úrék?
Persze, nem ez a lényeg, hanem, hogy az ország meg legyen menekülve, és a haza haladva fogjon lenni.
Ez tehát rendben van, akár ki is pipálhatnánk, egy gonddal kevesebb. (Vonatkozó anekdota: az ismert író a harmincas években minden csütörtökön délután felkeresett egy közeli kuplerájt. Egy alkalommal, amikor éppen e rendszeres heti elfoglaltságának tett eleget, megdöbbenve tapasztalta, hogy csődöt mondott a férfiassága. Hősünk nem jött zavarba, kihúzta a naptárából a csütörtök délutáni dátumokat, és kissé rezignáltan csak annyit mondott: egy gonddal kevesebb).
Ami a gárdákat illeti, nálunk is egy gonddal kevesebb, ámbár én azért arra inteném a nemzetért aggódókat, hogy ne álljunk meg félúton! Mert az még oké, hogy egyszerre több gárda is bontogatja (sz)árnyait, ám ha engem kérdeznek, én további gárdák létrehozásában látom a felemelkedés zálogát. Sok a megoldásra váró probléma ugyanis az országban, s látjuk, az állam, a kormány, de még az ellenzék sem áll a feladata magaslatán. Ezért lenne jó, ha minden területet egyenruhás gárda felügyelne, az ott szolgálatot teljesítő szigorú tekintetű férfiaknak tekintélyük lenne, s bár fegyvert – egyelőre - nem viselhetnének, nagy, lapátformájú tenyerükkel útját tudnák állni az idegenek gonosz terveinek.
A sok feladat miatt speciálisan kiképzett gárdákra lenne szükség, szigorúan önkéntes alapon szerveződve természetesen. Hogy csupán néhány példát említsek a teljesség igénye nélkül: rengetegen szemetelnek az utcákon, az ő megfékezésükre is kellene egy gárda, a korrupcióról és a hálapénzről nem is beszélve. És sokan még mindig eltitkolják a jövedelmeiket, velük szemben is szerveződhetne egy egyenruhás testület, mások matrica nélkül használják az autópályákat, ha rajtam állna, őket is megrendszabályoznám valahogy.
Persze, a gárdák működését is szabályozni kellene. A gárdákban ugyanis tudvalevőleg emberek lesznek, akik, bár nyilván a nemzet legjobbjai közül kerülnek ki, ám mégiscsak gyarló földi lények, akik, ha ritkán is, de azért néhanapján megbotlanak, és olyankor anyagi jellegű örömszerzés céljából maguk felé hajlik a kezük.
Vagyis, kellene egy olyan gárda is, amely - amolyan csúcsszervként működve - a többi gárda működését felügyelné. Hogyha netán valamelyik gárdatag – vagy uram bocsá’: gárdavezér – szégyent hozna a gárda egyenruhájára, sikkasztana, olajt szőkítene, nőt futtatna, vagy haszonlesésből kifolyólag guargumit importálna.
Örüljünk hát, hogy hamarosan egymásba érnek a gárdák, de azért óva intenék mindenkit, hogy elégedetten hátradőljön a jól megérdemelt babérjain. Van még tennivaló épp elég, s akkor jő csak el a Kánaán, ha minden magyar embernek saját gárdája lesz.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
