Franek úr a Mokkában
Ha véletlenül hívták be Fanka Tibort a Mokkába, mert a szerkesztők nem tudták a kerepesi polgármesterről, hogy kicsoda, az is épp eléggé nagy...
Ha véletlenül hívták be Fanka Tibort a Mokkába, mert a szerkesztők nem tudták a kerepesi polgármesterről, hogy kicsoda, az is épp eléggé nagy baj. Ha tudták, és ennek ellenére nem nyilvánították nem kívánatos személynek, akkor más a leányzó fekvése: ez esetben ugyanis mindössze közönséges, hétköznapi gazemberségről van szó.
Franka Tibor egy ideje a Kerepes nevű település polgármestere. Azt a testületet vezeti, amely néhány hete nagy többséggel nemkívánatos személynek nyilvánította Horn Gyulát és Havas Szófiát.
Ilyenre még nem nagyon volt példa a magyar közigazgatás gyakorlatában. Még belegondolni is szörnyű, vajon mi történik, ha netán Horn Gyula, csodával határos módon hirtelen felépül súlyos betegségéből, odahagyja a kórházat, ahol hetek óta kezelik, és az lenne az első kívánsága, hogy azonnal vigyék Kerepesre!
Mert még sosem volt ott, vagy már volt, de régen. Vagy csak úgy.
Horn Gyula nem csupán miniszterelnök volt a rendszerváltozás után, meg sorkatonaként pufajkás 1956-ban, hanem olyan ember, akinek a testvérét ötvenegy évvel ezelőtt megölték a szabadságharcosok.
Itt jön a képbe Havas Szófia, aki egy ideje szocialista színekben országgyűlési képviselő. S akiről témánk szempontjából annyit érdemes tudni, hogy ő Horn Gyula unokatestvére, és hogy az 1956-ban megölt édesapja Horn Gyula testvére volt.
Ha innen nézzük, valamelyest érthető, hogy közös az indulatuk – egyikünk sem tud őszintén lelkesedni azért, ha egy közeli hozzátartozóját meggyilkolják.
Havas Szófia nemrégiben azt nyilatkozta, hogy ő 1956-ot nem tudja forradalomnak nevezni, mert akkor a fasisztákat kiengedték a börtönből. A mai közvélekedés szerint ez hiba volt, sőt bűn. Kitört a botrány, elszabadultak az indulatok.
Pedig csak finomítani kellett volna a fogalmazáson: 1956-ban fasisztákat is kiengedtek a börtönökből.
És akkor talán helyükre kerültek volna a dolgok. Mert ma semmi sincs a helyén - az ötvenhatos forradalomról már majdnem olyan profi módon hazudunk, mint régebben április 4-ről, vagy még korábban a dicsőséges Tanácsköztársaságról.
Ha komolyan vesszük magunkat, vegyük tudomásul: mint minden történelmi eseménynek, 56-nak is többféle olvasata van. És nem biztos, hogy aki másként gondolkodik, mint mi, az gazember. Sokfélék vagyunk, és voltunk: sokan reménységgel élték meg az akkori eseményeket, míg mások félelemmel. Voltak hősök, és voltak áldozatok.
Ezt kellene valahogy tudomásul vennünk, még mielőtt az októberi ünnepet is a többi piros betűs naphoz silányítanánk. Hogy egy forradalomban nem csupán szép és felemelő dolgok történnek – még a legjobb szándékú lázadás sem csak rózsaszín ruhába öltözött szűzlányok gyülekezete. Bizony, a forradalmárok között akad ilyen is, meg olyan is. Ugyanúgy, mint ahogy a cipőfelsőrészkészítők sem egyformák – a bárzongoristákról és a főcsővezetőkről most nem is beszélve.
Kerepes első embere nem csupán azért érdekes személyiség, mert Torgyán doktor, még az Orbán-kormány minisztereként, egy őszinte pillanatában Franek úrnak nevezte. Hanem azért is, mert hat évvel ezelőtt, egy budakalászi lakossági fórumon hitet tett a Szentföld iránti csodálatáról. Idézzük az akkor elmondottakat: "A Szentföld számomra szent föld, és Izrael számomra nem Istentől kapott föld a zsidók számára, hanem az ENSZ által szült, eddig páratlan pimaszsággal világra jött ország. (…) A Magyar Hírlapot, ahol később főmunkatárs voltam, 1990-ben megvette egy úr, Maxwell, akire elég volt ránézni, és az ember zsebében összegyűrődött a zsebkendő. Ezeknek csöpög az orruk, a fülük lejjebb van, mint az orrcimpájuk és csámpásak. Nagyon meg lehet ismerni. Amikor voltam a Szentföldön, mindjárt tudtam mindent. Gondolom, mi magyarok nem ilyenek vagyunk.”
Majd ugyanebben a hitvallásban az akkori miniszterelnökhöz is volt néhány jó szava: „Mitől fél Orbán Viktor? A saját fajtájától fél Orbán Viktor? Vagy Orbán Viktor nem a saját fajtája?"
Évekkel korábban, amikor a most Kerepesről kitiltott Horn volt a miniszterelnök, Franek úr azzal riogatta a solymári polgárokat, hogy a kormány 200 ezer zsidót készül a településükre költöztetni. A kétszázezer solymári zsidóról persze azóta sem hallani - nyilván a média agyonhallgatja őket. Pedig lehet, hogy már többen is vannak kétszázezernél, kinőtték Solymárt, és most a környező településeket, valamint a Kárpát-medencét fenyegetik.
Egy időben, persze még a rendszerváltozás előtt, Franka Tibor a Magyar Hírlapnál dolgozott. Még KISZ titkár is volt a lapnál, de ez ne tévesszen meg senkit, merthogy semmit nem von le a mostani érdemeiből. Épp ellenkezőleg: ahogy Szűrös és más egykori elvtársak, nyilván Franek úr is belülről bomlasztotta a rendszert. Olyannyira, hogy amikor nem látta senki, titokban tán még imádkozott is valamelyik, a komonisták által még le nem rombolt templomban, hogy minél hamarabb dőljön össze. (Nem a templom).
Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy őszintén hazudni már tudunk.
Most már csupán őszintén igazat mondani kellene megtanulnunk.
De amíg a Franek úr féléket meghívják a tévékbe, ahelyett, hogy mint jobb társaságokban szokás, átnéznének rajtuk, ez nem nagyon fog menni.
A Klubháló- www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
