Nem az a baj, ha valaki hülye, hanem az, ha hatalmában áll másokat is hülyének nézni. Merthogy akármennyire is erőltetem az agyamat, és próbálom mozgósítani a memóriámat, sehogyan sem tudok visszaemlékezni arra, hogy azon a fénylő április napon, amikor forradalmat csináltunk a szavazófülkékben, ezt akartuk volna.

Akkoriban egyetlen szó sem esett arról, hogy az alsó tagozatban is meg lehessen buktatni a gyerekeket. Mert elfogadom, nem vagyunk egyformák, és nyilván vannak köztünk olyanok is, akiknek a szemében nincs szebb látvány, mint egy megbuktatott kisfiú, vagy kislány. Nem az én ízlésem szerint való az ilyen, de tudomásul veszem, hogy demokrácia van, legföljebb azon csodálkozom, hogy valakinek, akinek magas hivatalt adott az (új) isten, ez tetszik.

Jobb lett volna persze, ha több pénz jut a tanároknak, szebb és élhetőbb iskola a gyerekeknek, de hát, tudjuk, forradalom zajlott a szavazófülkékben. Kemény, embert próbáló idők, ilyenkor nincs tere az érzelgősségnek – tetszettek volna nem forradalmat csinálni.

Egyébiránt nemigen értem, miért van felháborodva a kormány, hogy az emberek, akikre való hivatkozással mostanság a legbődületesebb bornírtságokat elővezetik, viccet csinálnak mindenből. A pesti vicc mindig is híres volt, egyesek szerint egyenesen világhírű, és valószínűleg csak azért nem vált jól eladható exportcikké, mert a humor nem olyan, mint a lépegető műanyag malac: ami nekünk jó, nem biztos, hogy másoknak is bejön.

A Fideszről, mert hát erről a történelmi mértékkel nézve is nagy ívű formátumról van szó, nemrégiben még az a szólás járta, hogy értik ők a viccet, csak nem szeretik. Hogy mennyi volt ebben az igazság, soha nem tudjuk meg, mert mára úgy tűnik, változott a helyzet: lehet, hogy szeretik a humort, de nem értik. Internetes viccújságtól helyreigazítást kérni már Rákosi idejében sem lett volna az embereknek tetsző normális cselekedet, aki ilyet tesz, azt kivezetik a jobb társaságokból, ajtót mutatnak neki, vagy ami még ennél is kellemetlenebb, jó hangosan kiröhögik.

Legutóbb szegény Szijjártó volt kénytelen megsértődni, amiért szocialista képviselők, a TASZ, meg más civilek, valamint számtalan magánszemély kifigurázták azt a kormányrendeletet, miszerint a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot minden közhivatalban ki kell függeszteni a falra. Jól látható helyen, színes kivitelben, méltó minőségben, 50x70-es méretben. (A méretről állítólag volt némi vita a Fideszben, egyesek amellett érveltek, hogy nem a méret a lényeg, hanem a mozgékonyság).

Szegény Szijjártónak jutott hát a hálátlan feladat, hogy az idáig leginkább bohóc-üzemmódban működő kabinet legújabb baromságát a főnöke helyett megmagyarázza. Merthogy Orbán, szokása szerint, ezúttal is a háttérből, mondhatni inkognitóban irányítja a szemünk előtt zajló forradalmat. Nem ütközik senkivel, csakis tapsoló és egyetértő (együttműködő) közönség előtt hajlandó alászállni az emberek közé.

Orbánnal egyébként látszólag minden rendben van: nem ígért forradalmat, mégis megcsinálta, és már az eltelt rövid idő alatt is többet tett az emberekért, mint amennyi elvárható lett volna tőle. (Talán még számára is meglepetés volt, hogy oxigénmaszk sem kellett hozzá.)

Amúgy meg ideje lenne észrevenni, hogy a sok viccelődés, ami a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot övezi, nem más, mint egy beteg, de a jelek szerint még gyógyítható társadalom reagálása a hülyeség nevű kórra. Mert lássuk be, áprilisban nemcsak forradalom történt, de a hülyeség is elstartolt, ráadásul soha nem látott kezdősebességgel. Nem lennénk meglepve, ha Szijjártó Péter valamelyik felmenője, midőn a miniszterelnöki szóvivő hazalátogat a szülői házba, az előétel gyanánt felszolgált aranyló húsleves kanalazgatása között így szólna a magasra nőtt, és még a termeténél is magasabbra jutott fiúgyermekhez:

- Petikém, ti teljesen hülyék vagytok!

- Tudom mama, de ezt akarták a zemberek.

A Fidesz tanult az 1998-2002 közötti időszakból, az Orbán-Torgyán kormány regnálása idején elkövetett hibákból. Nem akarják újból ugyanazokat a hibákat elkövetni, ezért most egészen más hibákat követnek el.