Fennforgás van
Fennforgás van, nem is kicsit. Nagyon. Rossz a helyzet, olyannyira, hogy rosszabb már nem is lehetne. Bár tartok tőle, hogy még lesz.Üröm az ürömben...
Fennforgás van, nem is kicsit. Nagyon. Rossz a helyzet, olyannyira, hogy rosszabb már nem is lehetne. Bár tartok tőle, hogy még lesz.
Üröm az ürömben, hogy még azt sem tudjuk valójában, hogy mi történt. Hogy mi van, és főleg, hogy mi lesz.
Sejtéseink persze vannak, meg találgatni is tudunk, de ez nem nagyon vezet sehová.
Azért mégis, megpróbáljuk.
Az egy dolog, hogy adva van egy mindenre képes, és mindenre elszánt ellenzék. Adottság, ez volt már 2002 óta, amikor kijelentették, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Polgári köröknek álcázott szabadcsapatokat alapítottak, hogy mozdulni tudjanak, ha mozdulni kell. Leheletünket a tarkótokon fogjátok érezni, fenyegette meg Kövér László hat évvel ezelőtt az akkori koalíciót. És tényleg: még a nyílt utcán, a szabad levegőn is érezni lehetett a leheletüket.
Leheltek éjjel, leheltek nappal, leheltek minden hullámhosszon.
Ott ártottak, ahol tudtak, ott mószeroltak, ahol nem szégyellték. Többnyire külföldön, mert az igaz magyar hazafi onnan ismerszik meg, hogy idegenben árulkodik a hazájára.
Ezek ők - a magukat polgárinak nevező keresztény-konzervatív ellenzék.
És mégis: ezer Orbán Viktor Kossuth Lajos Mihály Győzike sem lett volna képes arra a rombolásra, amit a kormánykoalíció önmaga ellen véghez vitt.
Már az sem biztos, hogy mikor kezdődött. Talán a Teremtésig kellene visszamenni, merthogy sokak szerint mélyen zsigeri az ellentét a két párt között.
Bár én az ilyen elméletekben nem nagyon hiszek. Inkább azt gondolom, hogy a négy évvel ezelőtti köztársaságielnök-választáshoz kellene visszatalálnunk. Amikor a koalíció bemutatta a bénázás magasiskoláját. Hogy láthassa ország-világ: tudnak ők maguknak ártani, ha nagyon akarnak.
És nagyon akartak. Nem mindenki, de voltak néhányan. Az egyik oldalon egy önjelölt pécsi patrióta, aki elhitte magának, hogy ha nagyon akar, repülni is tud. Hogy csak csapkodni kell a szárnyaival, és szédületes magasságokba emelkedhet. Hogy csupán ennyiből áll a varázslat, és máris szárnyalhat, mint a sólyom madár.
A másik oldalon meg a nagyobb testvérnek nem engedő szabad madarak. Akik nem tudták kiverni a fejükből azt a fixa ideát, hogy nincs annál természetesebb, mint amikor a farok csóválja a kutyát.
Szili nem engedett, mindenáron elnök akart lenni. Nem tudom, milyen érzés lehet köztársasági elnöknek lenni - talán tényleg nagy jó, de ettől még nem kellene tönkretenni egy országot. Szili és a szabad madarak, egymással nem összebeszélve, ám mégis kéz a kézben rászabadították az országra Sólyom Lászlót.
És innentől kezdve minden megtörténhetett. Meg is történt. Sunyi összemosolygás az egyre hangosabb és kezelhetetlenebb ellenzékkel. Beszédes hallgatások, amikor szólni kellett volna, és rossz ütemű megszólalások, amikor inkább csöndben kellett volna maradni.
Orbán Viktor Mihály Kossuth Lajos Győzike, ha ezer évig él, akkor sem tudott volna annyit ártani a koalíciónak, mint amennyit a koalíció ártott saját magának.
Gyurcsány nemcsak jót akart, de jól is akarta. Társai is voltak ebben a próbálkozásban – igaz, nem sokan, és nem is elegen. Sokakra igaz Kósáné Kovács Magda átigazított bon mot-ja: nem elég reformernek látszani, annak is kell lenni.
Az öszödi beszédet nem a gyomorforgató leleplezésekre szakosodott Hír TV szivárogtatta ki. A szocialisták közül állítólag többen is tudják, hogy kié közülük a kétes érdem, ki adta oda a kazettát a Magyar Rádió egyik nyilván kiváló munkatársának. Aki, máig sem tisztázott, mi okból, munkaköri kötelességének érezte, hogy a hanganyagot közkinccsé tegye az éterben.
Másnap az ország fővárosának fele lángba borult. Elborult tekintetű csürhe gyújtogatott, tört és zúzott. A Hír TV forradalomnak vizionálta e gazemberséget, Császár riporter győzelemtől ittasult tekintettel kereste a tömegben Ákos nevű kollégáját.
Máig nem tudni, hogy a közszolgálati Magyar Rádió szorgos munkatársa dicséretet kapott-e, vállveregetést, netán egy nagyon szigorú, enyhe dorgálással felérő ejnye-bejnyét.
A Hír TV-t egymillió forintra büntették - ennyi a tarifája a demokrácia megcsúfolásának.
Innen már nem volt megállás. A kormánynak a szemére lehet vetni, hogy nem kormányzott, de olyan helyzet volt, amikor nem is lehetett kormányozni. Ha Munkácsy kezét festés közben folyton lökdösték volna, biztosan egészen másként nézne ki az Ásító inas, vagy a Siralomház.
Ráadásul itt, ebben a kormányban nem is voltak Munkácsyk. A csapatkapitányt és egy-két kormány-közeli segítőt leszámítva, tisztes iparosok és kevésbé tisztes pártemberek vették körül a kormányfőt.
Akiknek semmi érdekük nem fűződött ahhoz, hogy valaki megreformálja ezt az országot. Gyurcsány jól látta, hogy a pártja talált egy balekot, aki megpróbálja megcsinálni azt, amit ők meg sem próbáltak volna soha.
Most itt tartunk: szakad a koalíció. Orbán Viktor Mihály Kossuth Lajos Győzike meg csak ül, mint pók a hálójában és várja, hogy áldozata halálra kapálózza magát.
Orbán Viktor Mihály Kossuth Lajos Győzike jövője elkezdődött.
Rossz idők jönnek, bár valószínűleg ezt is túl fogjuk élni.
Azért, valahol, mégis csak kár, hogy így esett.
Lehetett volna más is talán.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
