Ha én a kormány helyében lennék, nem nagyon erőltetném, hogy az Orbán Viktor névre hallgató, kormányelkergetésben utazó háziasított Robin Hood határolódjon el a szélsőségesektől és az antiszemitáktól. Valamint, teszem hozzá, a Túró Rudi kedvelőitől, a mosatlan gyümölcslevet fogyasztóktól, vagy bárkitől és bármitől.

Borítékolható ugyanis, hogy Orbán nem fog elhatárolódni.

Hagyni kéne az egészet, úgy, ahogy van.

Minél többet mondják neki, annál kevésbé fogja megtenni. Nevelő célzattal persze lehet – Viktorka, ne rágjad a körmöd, ne szopd az ujjad, ne turkálj a nózidban, – ám ha nagyon erőltetjük a témát, akkor fent említett dacos gyermeknél csak azt érjük, el, hogy még szívesebben csinálja, amit eddig is csinált.

Orbán, ha száz évig él, akkor sem fog elhatárolódni.

Egyébként meg teljesen mindegy, hogy elhatárolódik-e vagy sem?

Az Orbán Viktor nevű politikus ugyanis már nem létezik. Fizikailag ugyan itt van közöttünk, ám ez csak a látszat: még nő a haja és a körme, ám egykori párttársai már a gyászéven is túl vannak. Sokan készülnek a helyére lépni, rogánok, kósák és persze nem árt, ha vigyázó tekintetünket időnként Schmidt Máriára vetjük! Merthogy nem volt véletlen az az egész oldalas cikkecske az álnéven alkotó szerző tollából a Magyar Nemzetben: Schmidt Mária tényleg készül valamire.

És ne legyenek kétségeink: Pokorni sem örökre adta fel álmait, hogy egyszer majd az Orbán-mentes Fidesz vezetője legyen. Addig is lemerült, hogy kibekkelje őket - jelenleg polgármester a hegyvidéken, Budapest legdrágább kerületében.

Teljesen mindegy hát, hogy az Orbán névre hallgató háziasított Robin Hood elhatárolódik-e Wittnertől, ifj. Hegedűstől, vagy, teszem azt, a Demokratától.

Ha netán valamilyen csoda folytán mégis megtenné, az is olyan lenne, mintha nem tette volna: összenőtt már régen, ami összetartozik. Nem most engedte ki a szellemet a palackból, ám a Wittnerek, Jakabok, Mikolák sehogyan sem akarnak már visszabútorozni oda, ahonnan jöttek, és ahova valók.

Merthogy számukra kívül tágasabb. Nagyobb az élettér – és a Magyar Televízió büféjében, legalábbis forradalom fennforgása esetén, ingyér’ adják a Túró Rudit.

Egyébként is, sokkal fontosabb dolgok történnek mostanában, minthogy Orbán elhatárolódik-e a szélsőségesektől. Hogy mást ne mondjunk, a Kossuth téren például folyatódik az októberben technikai okok miatt félbehagyott forradalom.

Térben és időben behatárolt forradalom ez, de azért nem kell fikázni, mégiscsak a miénk, magunknak csináljuk.

Így van ez akkor is, ha a mi egyszerű hőseink, miközben naponta 5-től fél tízig forradalmárnak hiszik magukat, nem veszik észre, hogy meg vannak vezetve rendesen. Nem Gyurcsány hazudott nekik - ez túl egyszerű lenne, átlátható és követhető. Hanem azok, akik elhitették velük, hogy amit ők itt tesznek, az a nemzet üdvét szolgálja. Hogy fontosak, és küldetésük van. Hogy a haza hálás lesz nekik, amiért rossz emlékű zászlók árnyékában naponta néhány órán keresztül felkelőt alakíthatnak a düledező deszkákon. Hogy ha még egy ideig hülyét csinálnak magukból, akkor elkergethetik a kormányt.

Mert egyébként, valljuk meg, a kutya sem törődik velük - leszámítva persze azt a négy darab Toitoi típusú klozetot, amelyet az ötödik kerületi polgármester bérel a számukra, ezzel is igazolva azt az ősi magyar mondást, miszerint, ahol nagy a szükség, ott közel a segítség.

Más tekintetben szörnyen szigorú szabályok érvényesek a munkaidő utáni permanens forradalomra. Hangoskodni például csak mérsékelten lehet, 9 óra után meg még úgy sem, a szeszes ital fogyasztása tilos, a dohányzásról nem tudni, ám úgy általában kötelező kultúráltan viselkedni.

Ez utóbbi ugyan a normális emberek világában alapvetés, ám egy igazi forradalmár számára valahol mégiscsak kihívás. És árusítani sem lehet, ami anyagilag lehetetleníti el a felkelést.

Van hát nehézség épp elég, de azért, a kötöttségek ellenére, szabadnak érezheti magát az ember a Kossuth téren. Még abból sincs baj, ha valaki a munkából nem ér oda pontosan délután 5 órára, vagy mondjuk, nem marad végig, mert este a tévében kezdődik a Barátok közt. Itt nincsenek szigorú tekintetű, idegenszívű főnökök, akik azonnal levonnak az ember béréből, ha nem úgy teljesít, ahogyan elvárják tőle.

Itt elszántság van és összetartozás.

Ha nem jön közbe semmi, szinte majdnem teljesen biztos, hogy az emberek elkergetik a símaszkos kormányt.

Vagy az ellenzéket. Vagy valaki mást – mindegy, hogy kit, az a lényeg, hogy fusson az illető.

Mert sietni kell: szorít az idő.

A Klubhálón - www.klubhalo.hu - megjelent cikk szövege