Két hónapig ismét őrzik a házát. Még tán a levegőt is megszűrik odafenn a hegyen, hogy a tisztánál is tisztább legyen.

Szigorúan ellenőrzött huzatok. Légy se ki, se be.

Rossz lehet neki, még annál is rosszabb, mint nekünk.

Nem mehet sehová egyedül, testőrök kísérik mindenhová. A klotyóra talán kiengedik, de előtte nyilván azt is átvizsgálják, hogy nem rejtőzik-e ott valaki, illetéktelen illető. Ételét, italát hivatásos ízlelészek kóstolják.

Ha van valódi oka a félelemre, az rossz. Ha nincs, és csupán a démonai viccelődnek vele, akkor még rosszabb.

Rossz lehet ennyire hatalmasnak lenni. Olyan félelmetesnek, hogy állandóan félnie kelljen.

Mi, hétköznapi többiek, szintén félünk a magunk módján. Félünk, mert féltjük, amink van: családot, megélhetést, az övénél nagyságrendekkel szerényebb javainkat.

Akinek a háza körül az utcákat fegyveresek vigyázzák, az máshogy fél, mint a hétköznapi ember. Permanens félelemben él, a legegyszerűbb mondatokat is papírról olvassa, nehogy olyat mondjon, amit nem akart.

Amiből baja lehet.

Mindenből baja lehet - fűben, fában ellenség, minden bokor mögött veszély lapul.

Még nem esett baja, és látva a rá vigyázó őrzőket, feltehetőleg nem is esik.

Rossz lehet úgy félni, ahogyan ő fél.