Ezt is megéltük, pedig, ha nem csal az emlékezetünk, nem ezért küzdöttünk. 17 esztendővel vagyunk túl a rendszerváltozáson és most, néhány nappal az ünnep előtt, félve kérdezzük egymást: féljünk-e március 15-én? Meneküljünk vidékre, esetleg valamelyik szomszédos ország üdülőhelyére, ahol nincs mitől tartanunk? Vagy mutassuk meg, hogy nem félünk, maradjunk itthon, menjünk ki az utcára és közben, csak úgy magunknak, mondhatni belső használatra rettegjünk? Én úgy döntöttem, hogy nem félek. Talán csak egy kicsit: mert, bár tudom, hogy nem kell félnem, abban azért nem lehetek biztos, hogy azok, akiktől félnem kellene, tudják-e, hogy nem kell félnem tőlük? De kik azok, akiktől félnünk kell? És kik vagyunk mi, akiknek félnünk kell azoktól, akikről egyébként azt sem tudjuk, hogy kicsodák? Magunkról legalább tudunk valamit: magyar polgárok vagyunk – persze, nem abban az értelemben, ahogyan azt a Vezénylő Tábornok már egy ideje használja. Mi nem másokhoz viszonyítva vagyunk magyarok és polgárok, hanem sajátmagunk számára. Mi a Magyar Nemzetet akkor olvastuk, amikor ők még a Népszabadságot olvasták. Mi, akiknek nem kell félnünk, - és ezért tényleg csak egy kicsit félünk, de azt sem úgy, ahogyan ők szeretnék -, nem nagyon változtunk. Csak annyit, amennyi a korunk miatt feltétlenül szükséges. Kicsit megidősödtünk, lassabban futjuk a százat, mint évekkel ezelőtt, de az elveink és a tartásunk a régi. Ugyanazokért a dolgokért lelkesedünk, mint korábban, és ugyanazoktól a dolgoktól undorodunk, mint annak idején. Nem félünk az árpádsávos csőcseléktől – csak undorodunk tőle. Mert nem a mi ízlésünk szerint való a nemzeti ünnepen öklöket rázni, üvöltözve hadonászni. Biztos bennünk van a hiba, a polgári neveltetésünkben. És attól sem félünk, legföljebb a gyomrunk háborog, amiért a Vezénylő Tábornok az övéi között, némi freudi elszólástól vezérelve, véletlenül az „élettér” kifejezést használta a „lakótér” helyett. Tudjuk, nem úgy gondolta. Akkor sem úgy gondolta, amikor néhány évvel ezelőtt „kitartás” köszöntéssel búcsúzott el a hallgatóktól a Magyar Rádió Vasárnapi Újságjában. Akkor volt mitől félnünk - most nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. És valljuk meg, nincs is mitől félnünk: a Fidesz, bár ellenzékben van, garantálja a biztonságunkat. Legalábbis abban az esetben, ha úgy viselkedünk, ahogyan azt ők jónak látják. Nem teszünk félreérthető mozdulatokat, nem mondunk félreérthető mondatokat, nem gondolunk félreérthető gondolatokat. A Fidesz először arra szólította fel a rendőröket, hogy maradjanak otthon, vagy a laktanyáikban, ne zavarják meg a polgárok ünnepét. Később azt kérte, hogy a rendőrök viseljenek azonosító jeleket, és ne használjanak gumilövedéket. Végezetül azt üzente a rendőröknek, hogy védjék meg a békés tüntetőket a provokátoroktól. (Már Lenin sem nagyon tudta megkülönböztetni a provokátorokat a nemzeti érzelmű hazafiaktól – Sztálin pedig, tudjuk a történelemből, meg sem kísérelte.) Egyébként meg, mint mindig, most is igaza van a Fidesznek! Csak az a kérdés, ha a rendőr otthon marad, vagy a laktanyában malmozik, akkor miért kell azonosítót viselnie? Hogy a felesége, vagy az előjárója felismerje? És hol ne használjon gumilövedéket? A konyhában, húsklopfolás közben? Csupa megválaszolásra váró, nagy magyar sorskérdés. Mondjuk, talán nem ártott volna, ha a békésen randalírozókat is eligazítja a Vezénylő Tábornok! Hogyha már nem tudnak mást, mint rendet zavarni, akkor rajtuk is legyen azonosító! És az is dokumentálható legyen, hogy a dobálásra használt téglákat és betondarabokat melyik építkezésről emelték el! Tudni lehessen, hogy hol szerezték be a Molotov koktélokat, valamint a benzinnel átitatott zoknikba bújtatott briketteket? Demokrata az, aki nem fél, szokták idézni Bibó híres gondolatát. Tegyük hozzá: és az, aki nem kelt félelmet. Nem vonultat fel tüntető tömeget a neki nem tetsző politikusok háza elé, nem dobál tojással, naranccsal, nem áll el utat, nem gyújt fel parkoló gépkocsikat. Nem lenget letűnt időket idéző lobogókat, nem terjeszt uszító könyveket, folyóiratokat. Demokrata az, aki demokratikusan él és gondolkodik. Nem mondja, hogy nincs semmi baj az árpádsávos zászlóval, amikor ő maga is tudja, hogy hát azért vannak vele gondok. Nem sok, mindösszesen csupán annyi, hogy magyar állampolgárok egy nem elhanyagolható hányadában kellemetlen emlékeket idéz fel. A Vezénylő Tábornok nemrég bejelentette, hogy nem kell tőle félni - ő nem akar már az ország miniszterelnöke lenni. Örülnénk is, ha nem tudnánk, hogy a Vezénylő Tábornok úr csak viccel velünk. Késő kádárosan csippent a szemével, így jelzi, hogy tréfa következik. És közli velünk, hogy feltalálta a vegetáriánus tigrist. Ő maga ez a különleges vad, ám mi tudjuk, hogy ilyen állat nem létezik: egy fenevad átmenetileg, magasabb célok érdekében, talán képes visszafogni magát – főként, ha beteg, vagy nem talál a vadászhelyén húst – ám ahogy helyre áll a rend, hősünk ismét visszavedlik vérszomjas vadállattá. Egyébként tényleg nem kell félnünk március 15-én. Menjünk ki ünnepelni, vagy maradjunk otthon – esetleg utazzunk el, ha úgy tartja kedvünk. Tegyünk úgy, mint ahogyan akkor tennénk, ha nem félnénk.

Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság számára írt cikk szövege