Jelzem tisztelettel: az időjárás fokozódik, terjed a meteorológus-bűnözés. Nem elég, hogy a filozófusok nem férnek a bőrükbe, és a fővárosi kórházigazgatókkal is mindenféle bajok vannak, mostanra kiderült, hogy a meteorológusok háza táján sem minden fenékig tejföl.

Ezt onnan lehet tudni, hogy váratlanul, a szakmát és mindenki mást meglepve a minap lapátra tették az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőjét. Bűne állítólag nem volt, a hírek szerint sem szakmai, sem gazdálkodási hibát nem követett el - hogy mennyire volt képes betagozódni a nemzeti együttműködés rendszerébe, arról persze nem szól a fáma.

Utóbbi egyébiránt nem kifejezett követelmény, úgyhogy talán mégsem ez lehetett Bozó László akadémikus menesztésének valódi oka. Hogy mi áll a kiváló tudós kirúgásának a hátterében, talán egyszer megtudjuk, amíg azonban ez nem következik be, addig csak találgatásokra vagyunk utalva.

A meteorológusok egyébként nem annyira ártatlan népség, mint amilyennek mutatják magukat. Nem először okoznak kalamajkát, kihúzták már a gyufát máskor is. A hetvenes években Mrozek meg is örökített egy ilyen fiatal bajkeverőt, aki nem volt főmeteorológus, csupán egy távoli állomáson teljesített szolgálatot, ám ténykedésével így is sikerült magára haragítania a hatalom letéteményeseit.

Pedig hősünk csak tette a dolgát,: írta szorgalmasan a jelentéseit - ha sütött a nap, szép időről számolt be, ha felhők jöttek, akkor rossz időt írt a jelentésébe. Ám diktatúrák idején, tudjuk, mindig ragyogó az idő, ezért hősünket arra kötelezték, hogy tartózkodjon az emberek szomorításától, hagyja a rossz időt másra, s csakis szép, napos időről számoljon be a jelentéseiben.

Hősünk nem hiába volt tanult ember: ha nem is önként és dalolva, de megértette az idők szavát, és igyekezett mindenben megfelelni a felsőbb elvárásoknak. Nála nem volt többé vihar, csontig hatoló zimankó, szakadó eső - csupa napsütés volt minden nap. A történet úgy végződik, hogy a szerencsétlen embert akkor csapta agyon egy villám, amikor épp azt körmölte lelkes odaadással, hogy sehol egy felhő, mindenhol gyönyörű, kék az ég.

Szerencsére mi itt még nem tartunk, nálunk felhőkről és viharokról szabad beszámolni, bár hivatali előmenetelünk szempontjából nem árt, ha ez utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezzük, hogy mindezekért az előző nyolc évben kormányzók a hibásak.

Vannak persze, akik már most megelőzték a korukat, lojálisabbak és lelkesebbek az elvártnál. A közszolgálat rádió M2-ről elnevezett (leánykori nevén Petőfi) csatornájának intendánsa, Koltay Gergely nemrégiben nem engedte adásba a Pál Utcai Fiúk Balatonszepezd című dalát. Nem a településsel volt baja a nemzeti érzelmű Gój Motoros Egyesület alapító tagjának: az a sor nem tetszett neki, miszerint „Felhők jönnek Magyarországra”.

Amiben, valljuk be, van valami. Nem azért vívtuk meg a kétharmados fülkeforradalmat, nem azért kockáztattuk életünket oxigénpalack nélkül a magas csúcsokon, hogy most mindenféle jött-ment felhők betegyék a mocskos mancsukat a zemberek országába.

Nem kívánnék Bozó László indoklás nélküli kirúgása mögött bármiféle politikai okot gyanítani. Lehet, hogy csak kellett valakinek a hely, és az sem kizárt, hogy mégis van valami a füle mögött: kenőpénzt fogadott el egy négyes erősségű földrengéstől, esetleg azzal károsította meg az államot, hogy jóval áron alul értékesített egy cunamit.