„Ha felépül végül a házunk,

Bármikor vendégül látunk”

Fonográf együttes

A felcsúti futballtemplomról nem a futball jut az eszünkbe. Nem a zöld füvön futkározó futballisták, a csodás gólok, a becsúszó szerelések, a pengés cselek, a hálót szaggató szabadrúgások, vagy épp a kapufán csattanó bődületes löketek.

A felcsúti futballtemplomról az jut az eszünkbe, hogy miért volt erre szükség. Persze, tudjuk a választ: mert valaki nagyon szerette volna, hogy legyen. Már csak annyi hiányzott az álmaiból, hogy legyen egy saját stadionja. Alig pár méternyire házának kerítésétől, mert minden más megvolt már, amit magának akart.

Övé lett az ország, mindenki úgy táncol, ahogyan ő akarja. Ő fizeti a zenét, igaz, a mi pénzünkből, de ez bennünket nem különösebben zavar. Jól van ez így, gondoljuk, ha nem ő állná a talpalávalót, fizetné helyette más. (A mi pénzünkből, a mi adóforintjainkból.)

Nagyban utaztak a fiúk, nem aprózták el, 3,8 milliárdba került az új csoda. Baráti áron számoltak a beszállító haverok, nem fogott vastagon a ceruza.

Majd behozzák máshol, amit itt netán elveszítettek. Vagy, már be is hozták korábban, akkor, amikor nem voltak ilyen visszafogottak a költségek számolásával.

Nézzük az arcokat, sok minden látszik rajtuk, csak boldogságból van kevés. De nem is azért vezényelték őket a felcsúti futballtemplom felszentelésére, hogy örüljenek, hanem, hogy megmutassák magukat. Láthassa mindenki, hogy ők azok, akik ma számítanak Magyarországon. És hogy Magyarország mai ura is számíthat rájuk.

Nem gyűlölnek bennünket, többieket, egyszerűen csak lenéznek minket. Mert ők olyat tudnak, amit mi sohasem fogunk megtanulni.

Volt idő, amikor még nyeretlen kétévesek voltak, a kilencvenes évek közepén például Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útleveleivel üzleteltek, adóhátralékkal és köztartozásokkal teli fantomcégeket hagytak mementóként maguk mögött.

Ma már nem bajlódnak aprópénzekkel: nagyban utaznak az egykori csapattársak, milliárdokban mérhető a hasznuk. Ezért a megannyi semmibe néző, ám épp ezért beszédes tekintet. Még csak annyi sem olvasható ki belőlük, mint ami annak idején, a miniszterelnök dolgozószobájában megtartott nem-taggyűlésen elhangzott: ne mi nyerjük a legtöbbet.

Ma már nem szégyellik, hogy ők nyerik a legtöbbet. Ők nyernek itt mindent, egyedül a Real Madrid ellen nem tudtak nyerni a felcsúti futballtemplom nyitómérkőzésén. Erre még nem terjed ki a kétharmad hatalma.

Pedig, milyen jó lenne, ha ugyanúgy megcsinálhatnák ezt is, mint minden mást, okosba!