Elkészült Puskás Ferenc legújabb, immár majdnem végérvényesnek tűnő életrajza. A legautentikusabb történészek, köztük a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor dolgoztak az anyagon, de a jobboldali konzervatív oldal ismert publicistái is rajtahagyták ujjlenyomatukat. Egyes hírek szerint maga Schmitt Pál is részt vett az életrajz elkészítésében, ám utóbb kiderült, hogy csupán hosszasan idézett egy bolgár kolléga dolgozatából.

Blogunk elsőként adja közzé Puskás Ferenc, vagy ahogyan Magyarországon mindenki ismerte, Pancsó Öcsi legfrissebb életrajzát.

Puskás Ferenc Pancsó Ferenc néven Felcsúton született. Közszájon forog ugyan egy legenda azzal kapcsolatban, hogy Pesten látta meg a napvilágot, s szüleivel onnan költöztek később Kispestre, ám ez nem fedi a valóságot. A kis Puskás-Pancsó már az iskolában is kitűnt pengés megoldásaival, hátrahúzós cseleit egy alkalommal a helyi bányavállalat párttitkára felállva megtapsolta.

Hívták nagycsapatok is, például a Budapesti Honvéd, ám ő a legjobb ajánlatokat is sorra visszautasította. Maradt, aki mindig is volt: egyszerű vidéki gyerek, felcsúti. Nem vágyott onnét máshova, csak amikor 1956-ban meghallotta, Gyurcsány őszödi beszédét, akkor intett sietve búcsút a hazának. (E sietségből kifolyólag kapta másik ismert becenevét, a Száguldó Őrnagyot.)

A történetet innentől már mindenki ismeri: Madridban rögtön belépett a Fidesz helyi szervezetébe, ahol még a többieknél harcosabb antiklerikális beszólásaival szerzett magának ismertséget. Ha meglátott egy papot, hangosan annyit mondott: csuhások. (Vagy azt: térdre, imához).

Puskás-Pancsó mindig a baloldalon játszott, ha néha kényszerűségből átkeveredett a jobboldalra, rosszul érezte magát. Merthogy, igazi felcsúti vagány maradt élete végéig, bárhová is vette a sors. Balösszekötő volt, Hidegkúti és Czibor között, hiába küldték, sehogyan sem ment át a jobbszélre.

Csak miután már abbahagyta a labdarúgást és pocakot eresztett.

Kezdetben szerette Európát, ám idővel csalódott a nyugati civilizációban. Keletről fúj a szél, mondogatta esténként felcsúti dácsájának padján ülve, emiatt a faluban mindenki bolondnak nézte. Nagy spíler, de meteorológusnak hitvány, mondták róla a helybéliek. Még hogy keletről, röhögtek a bajszuk alatt az ottani öregek, akik láttak már sok mindent: padláslesöprést, kiszántott kishantosi veteményt, és még annál is nagyobb rémségeket.

De azért megsüvegelték, ha arra járt: a süvegelés nem kerül semmibe az embernek, és ki tudja, mikor hoz valamit a konyhára.

Egy alkalommal, amikor nem úgy ment a csapatnak a játék, ahogyan kellett volna, a Kedves Vezető magához rendelte, úgyis, mint a csapat eszét, hogy megtudakolja tőle, mi a baj. Puskás-Pancsó csak annyit mondott: kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci.

A Kedves Vezető rögtön átlátott a szitán, azonnal tudta, mitől döglik a hal. Szavahihető szemtanúk szerint ekkor fogant meg a fejében a gondolat, hogy stadionokat kell építeni.

Más ismert mondások is fűződnek még Felcsút nagy szülötte, Puskás-Pancsó nevéhez. Amikor az Aranycsapat Bernben elveszítette a világbajnoki döntőt a németek ellenében, csapattársaival együtt a Déli pályaudvar helyett már Kelendföldnél leszállt a vonatról és egy véletlenül épp arra járó közszolgálati sajtómunkásnak odanyilatkozta: Magyarország jobban teljesít. Ezt az akkori magyar sajtó a kor szokásai szerint eltorzítva közölte, mintha Puskás-Pancsó nem ezt mondta volna, hanem a következőt: a futball, egy olyan játék, ahol 22 ember kifut a pályára, és a végén a németek nyernek.

Hogy konkrétan mire gondolt, amikor nem ezt mondta, azóta sem tudjuk. Az viszont tény, hogy ettől kezdve utálta Angela Merkelt, és a németeket általában.

Itt ér véget Puskás-Pancsó jelenleg hitelesnek elfogadott életrajza. De azért valószínűleg még nem ez a történet vége: miután Magyarországon egy ideje semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt, egyáltalán nem biztos, hogy ez az életrajz lesz a végső.