Most & Itt

Faludy, Villon, és a gyökerek

Ez a könyv, amelyből most idemásolom a Ballada a senki fiáról című verset a második Faludy Villonom. Az elsőt1968-ban vásároltam Londonban...
Ez a könyv, amelyből most idemásolom a Ballada a senki fiáról című verset a második Faludy Villonom.

Az elsőt1968-ban vásároltam Londonban, egy magyar könyveket is árusító üzletben. 17 éves voltam, nagyon nagy dolog volt akkoriban Londonba kijutni.

Bárhová kijutni nagyon nagy dolog volt.

Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Nem mindennapi év volt – nem kell magyaráznom. Diákmozgalmak Nyugaton, bevonulás Csehszlovákiába Keleten – kulturális és szexuális forradalom mindenhol. (Nálunk, Magyarországon ráadásul még az új gazdasági mechanizmus is ekkor indult).

Vegyél Londonban egy Faludy Villont, mondta egy irodalomhoz értő, nálam néhány évvel idősebb barátom.

Így lett életemben először Faludy Villonom.

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

Három évig lehetett nálam ez a karcsú kis kötet, egészen addig, amíg Kalocsán el nem lopta S. L. katonatiszt-növendék.

Az érettségit és az egyetemi felvételit követő 1970-71-es tanévet ugyanis Kalocsán töltöttem, előfelvételis katonaként. Nem oda jelentkeztem, hanem a Közgázra, ám előtte még sok társammal együtt ott is tiszteletemet kellett tennem.

Nem voltam lelkes ettől a nem önként vállalt kiküldetéstől - nem is a fizikai, inkább a lelki megpróbáltatásoktól tartottam. Jó ötletnek tűnt hát két-három kedvenc könyvemet magammal vinni a szellemi sivárságnak ígérkező laktanyába.

Egy darabig engem igazolt az élet. Bármennyire is fáradtak voltunk a napi kiképzés után, este takarodó után rendszeresen Faludy verseket olvastam a társaimnak. Többnyire leendő közgazdászok voltak a katonatársaim, néhányan közülük – talán a rendszer slendriánsága miatt kerültek véletlenül közénk – bölcsésznek, vagy tanárnak készültek.

 

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipké
s párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

 

A főállású tisztek és tiszthelyettesek mellett növendékek tanítottak – inkább felügyeltek és idomítottak – bennünket. Amolyan szakmai gyakorlatnak számított számukra a velünk való foglalkozás, néhány évvel voltak csak idősebbek nálunk. Gyökereknek hívtuk őket, tudták ők is, hogy a hátuk mögött ez a nevük – kölcsönösen nem kedveltük egymást. Egyetlen rendes srác volt csak közöttük - néhány hónappal később önként leszerelt.

S. L. – akinek csak a monogramja azonos a mi mostani köztársasági elnökünkkel – már korábban kinézte magának a Faludy Villont. Többször is megpróbálta megvásárolni tőlem – nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy ennek a kötetnek nincs forintban számítható értéke.

 

Aztán, amint az minden élvben lenni szokott, a „gyökerek” idővel elbúcsúztak tőlünk – lejárt a számukra előírt „terepgyakorlat”, vagyis a velünk való szórakozás, s visszarendelték őket az iskolába. Mi pedig, ez is szokás volt, háromnapos harcászati gyakorlatra indultunk.

Mire visszaértünk – utólag tudtam meg, hogy ez is haladó hagyománynak számított a seregben – ezalatt a legtöbb értékünknek lába kélt. Volt, akinek az órája, másnak a Beatles dalokat tartalmazó kottás füzete tűnt el, én a Faludy Villonomat nem találtam sehol.

Évekkel később eszembe jutott, mi lehet S. L.-val? Él-e még, s ha igen, hol? Nála van még-e a könyvem, vagy sikerült a beszerzési árnál magasabban túladnia rajta?

Aztán, valamikor a nyolcvanas évek közepén egy budapesti antikváriumban megtaláltam ezt a könyvet, amelyből most a verset másolom. 1954-ben jelent meg New Yorkban, második kiadásként - az elsőt, mely alapján a kötet készült, Genfben nyomtatták. Még annyi tudok róla, hogy egy németországi szervezet pecsétje van benne – talán egy ottani könyvtárból való.

 

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem, és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.

 

S.L. növendék-gyökér talán mégsem a legrosszabbak közül való. Ő csupán ellopta az első Faludy Villonomat – haszonszerzésből, titkolt érdeklődésből – mindegy is már. De eszébe sem jutott betiltani.

 

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

 

 

Most & Itt
2009.10.23 11:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.