Most & Itt

Fábry Sándor lesz a miniszterelnök

Mindenki azt mondja, hogy szakértői kormány tulajdonképpen nem létezik, az összes megkérdezett politológusnak ez a véleménye, meg a politikusok...

Mindenki azt mondja, hogy szakértői kormány tulajdonképpen nem létezik, az összes megkérdezett politológusnak ez a véleménye, meg a politikusok közül is sokaknak. Én speciel nem értek egyet ezzel a megállapítással, igenis, létezhet szakértői kormány. Egy olyan grémiumra gondolnék nagy-nagy szeretettel, amely csupa szakértőkből állna.



Olyan független, és minden gyanún fölül álló személyekből, akik már kora gyerekkoruktól kezdve arra készültek, hogy szakértők legyenek. Az egyetemen ennek megfelelően szakértő-szakra jártak, ahol a legkiválóbb szakértés-szakértőktől sajátíthatták el a szakértés fortélyait.
Szóval, én feltétel nélkül kiállnék a szakértői kormány gondolata mellett, mert bár minden elméleti és gyakorlati érv, valamint racionális meggondolás ez ellen szól, ha konkrét példákkal bizonyítani tudjuk, hogy van szakértői kormány, akkor még a haza ellenségei sem mondhatják rá, hogy nincs.
Egy leendő szakértői kormány –, amelyre, nem győzném hangsúlyozni, az országnak most minden másnál nagyobb szüksége van – a vezetője lehetne például Fábry Sándor. Akiről nemcsak az köztudott, hogy pártoktól független személyiség, hanem az is látszik rajta, hogy egy igen művelt és kifinomult szókinccsel rendelkező illetőről van szó az ő esetében. Ő az egyetlen ebben az országban, aki a televízió kamerái előtt leköpte a regnáló miniszterelnök fényképét, s bár a beszari szerkesztők ezt a részt kivágták a műsorból, ám még semmi sincs veszve: a vágatlan anyag nyilván megvan valahol, bármikor elő lehet venni és nemzeti ünnepek, valamint más jeles alkalmak esetén főműsoridőben be lehet mutatni az értő közönség épülésére.
Ami a sportminiszter személyét illeti: ahogy mondani szokás, a zsűri nehéz helyzetben van. Több jelölt is tolong a titulusért, elsőként rögtön Deutsch (egy ideje megint Für nélkül) Tamás, aki egyszer már betöltötte ezt a posztot, és mint tudjuk, különösen a majd ötmilliárd forintba kerülő beléptető rendszerek tekintetében igen emlékezeteset alakított. Ezek az elmés szerkezetek, amelyek valahol vélhetően ma is megvannak, már létezésükkel is bizonyítják a női nem nagy kedvelőjének alkalmasságát. Ha belegondolunk, a semmire sem használt beléptető rendszerekre elköltött közel ötmilliárd forint nem is olyan nagy pénz - egy közepes erősségű, nem túl sok kérdést tartalmazó népszavazás például különösebb nehézség nélkül kijön belőle.
Igaz, Deutsch nem egyedül indulna a jelöltségért. Az egykori madridi nagykövet, jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság örök és megbonthatatlan elnöke, Schmitt Pál is igen alkalmasnak látszik a tisztségre, különös tekintettel ara, hogy egy valódi úriember. 1977-ben például azt nyilatkozta, hogy ha egyetlen magyar dopping ügy lesz az olimpián, akkor ő lemond a posztjáról. Nos, ezt most sokan a fejéhez vágják, pedig nincs igazuk. Schmitt úr ugyanis nem véletlenül említett egyetlen doppingügyet: merthogy nem egyetlen doppingügye volt magyaroknak volt, hanem ennél valamivel több.
A kulturális tárca élére Bayer Zsolt például igen kiválóan alkalmas lenne. A Széles Gábor üzemi lapjában rendszeresen publikáló közíró ugyanis bármikor odatesz egy cikket arról, hogy a Lukács nagymedencéjébe a zsidó származású írók rendszeresen miért fújják bele előszeretettel az orrukat. És ha valaki meghívja egy fröccsre, még azt is elmondja az illetőnek, hogy mi a teendő, ha nem akarjuk, hogy ezek állandóan belefújják az orrukat a medencébe.
Azért Bayer Zsoltnak, hiába a Vezénylő Tábornok régi jó harcostársa, semmi oka nincs, hogy elbízza magát. Komoly vetélytársa akad egykori gimnáziumi osztály- és padtársa, Semjén pártelnök úr személyében. Ha utóbbi lesz a kulturális miniszter, az azzal az előnnyel is járna, hogy kötelezővé tennék az iskolákban a hittanoktatást. Erre azért lenne szükség, nehogy a serdülő fiúkat a Schwarz bácsi névre hallgató liberális szakállas urak vezessék be a szexualitás rejtelmeibe.
Honvédelmi miniszternek elő lehetne ásni az örökifjú Für Lajost. Igaz, már nem fiatalember, és a nevét is visszavonta a Deutsch Tamástól, ám ennek ellenére kiváló szakember. Nevéhez fűződik például a körkörös védelem feltalálása, ha ő lesz a haderő feje, csapataink máris indulhatnak a végekre rendet tenni. Hadat üzenünk a muszkának, a szlovákokat Európa északi határáig kergetjük, visszacsatoljuk Erélyt, a Vajdaságot, Burgenlandot.
Igazságügyminiszterként szóba jöhet Morvai Krisztina, aki a nemzet egységének jegyében álmából felverve is képes magunk- és magukfajtákra felosztani az országot. (Ha pedig az orra alá tolnak egy mikrofont, kérés nélkül is elhadarja, hogy Jézus anyja palesztin lány volt.)
Az egészségügyet Mikola úr mellett Cser Ágnes, vagy maga Éger doktor is gatyába tudná rázni, Gaskó sztrájkszervező úr viszont a gazdaságért felelne – úgy felvirágoztatná a hazát, hogy minden magyar dolgozónak az övéhez hasonló ételliftes háza lenne hamarosan.
Persze, nem állítható, hogy az említetteknél nincsenek még alkalmasabb és rátermettebb jelöltek. Ha valaki ilyen személyekről tud, haladéktalanul értesítse Fodor Gábort, Navracsics Tibort, vagy bárkit, aki hisz még a nemzetért való aggódásnak álcázott hülye hadovákban.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata


Most & Itt
2008.09.09 14:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.