Erdély a milyénk - avagy disznólábak a románok cipőibe
Megint az volt, ami egy ideje rendre lenni szokott: egymásnak estek a két ország bunkói.
A román szurkolók (?) nem válaszként feszítették ki azt az otromba és gusztustalan transzparenst, amiért a magyar drukkerek egész úton odafelé cigányoztak és románoztak, köpködtek és Nagy-Magyarország zászlót lengettek.
A két dolog független egymástól. És persze, mégis összefügg.
Amikor a Steaua-Újpest meccsre utazó úri közönség egész úton románozott és cigányozott, még nem tudhatták, hogy odakint a stadionban milyen felirat várja őket. „Mennyi ideig tartja magában egy magyar nő a szart? Kilenc hónapig.”
Ilyen hatalmas molinó nem egyetlen perc alatt készül. És nem egy ember műve. Meg kell az ilyet komponálni, anyagot, festéket vásárolni hozzá, jó előre ráadásul, nehogy az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy valami hiányzik hozzá.
Azt persze tudhatták, a Bukarestbe utazó magyar drukkerek (?), hogy nem kellemes, baráti légkör várja őket. És a magyarokhoz hasonlóan agyatlan román „kollégák” is sejthették, hogy a magyarok nem szurkolni mennek Bukarestbe, hanem botrányt okozni.
De azért készülni kellett rá. Egyeztetni, hogy mi legyen a pontos szöveg. Hogy elég lesz-e a kilenc hónap, meg a szar, vagy még megspékeljük valamivel? Hogy a főétel mellé tálaljanak-e valamilyen édességet desszertként, vagy a magyar nő és a szar kapcsolata is megteszi?
Ezt tanulták, ehhez szoktak, ehhez szoktatták őket. Végül is nem tettek mást, mint amit idehaza szoktak tenni. Melegfelvonulás megzavarásakor, békemenet dobálása alkalmával, mindig, amikor csak lehet.
Mindig lehet.
Disznólábakat tettek a románok cipőibe.
Magyar részről senki sem kért bocsánatot. Sem a maga, sem a mások nevében.
Nem mintha sokat változtatott volna a helyzeten, de azért gesztusként értékelni lehetett volna.
Egyszer mindenki.
Aztán a bombariadó Steaua szállodájában. A román csapat játékosai a fél éjszakát az utcán, a hotelből kiűzetve, alvás nélkül töltötték. Ki tudja, amikor hajnali 5 órakor visszamehettek a szállodájukba, mennyit tudtak még aludni.
A második meccsen először elénekelték a magyar himnuszt. A románoknak talán ez is provokáció lehetett, hiszen nem a két ország válogatottja játszott egymással. Nem tudhatták, hogy nálunk már egy ideje – az Orbán-Torgyán kormány idején vezették be a szokást – az Újpest bajnoki mérkőzésein is éneklik a magyar himnuszt. Mintha ilyenkor az Újpest egy nem magyar csapat ellen játszana. Ha az Újpest ellen játszik, akkor nem magyar csapat az FTC, a Vasas, a Kispest, a Győr, a Debrecen - sorolhatnám. (Ki ne hagyjuk az MTK-t. Az MTK Hungária akkor sem magyar csapat, ha nem az Újpest az ellenfél. Hiába van benne a nevében, hogy Hungária – mellesleg egyedüliként a magyar élvonalban.)
Ahogyan Vonnegut hőse mondaná: így megy ez.
Tenném hozzá tisztelettel: Dunának, Oltnak egy a hangja.
És persze a rigmusok: honnan tudod, hogy cigány vagy? Románul beszélsz!
Talán nem is volt ott soha. Nem is akart ott lenni.
Ráadásul majd még jól meg is bünteti őket az európai szövetség. Ahogyan teszi ezt a FTC-vel is a Hertha elleni „barátságos”, előkészületi szégyenért.
Ami a legrosszabb, egyik csapat sem érzi majd, hogy jogos a büntetés. Rendezőkre, rendőrökre mutogatnak, hogy miattuk van minden. Gyurcsány a hibás, mert elkúrta. Meg Bajnai. És persze Tel-Aviv, New York.
Erdély a Milyénk, hirdette Budapesten a felirat.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
