„A kabinet semmilyen okot nem lát változtatásra a távközlési adón, vállalja az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt is.” Ezt mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, miután az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére.

Pedig lenne ok a változtatásra, sőt, semmi másra nem lenne ok. Változtatni kellene, sőt, változni, ha még lehet.

Az lett volna legjobb, ha be sem vezetik a távközlési adót, különös tekintettel arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy maga a kormány is tudta, hogy elmeszelik majd Brüsszelben.

Nem kellene folyamatosan szembemenni a világgal. Kipaterolni a Nemzetközi Valutaalapot, szabadságharcot vívni a bankokkal, összeveszni mindenkivel. Szomorú és szánalmas ez a permanens forradalom. Senki sem kérte erre Orbán Viktor kormányát - a magyar emberek biztosan nem.

Merthogy annak az ámokfutásnak, amit a mostani magyar kormány gazdaságpolitikának nevez, a magyar emberek isszák meg a levét. Már most is kapjuk a sallereket és a kokikat, de az igazi nagy pofonok évek múlva jönnek. Akkor, amikor majd az európai bíróság döntése nyomán vissza kell fizetni a telekommunikációs cégekre kivetett adót, a bankokra kirótt különadót, a bankrendszer biztonságát veszélyeztető, egyösszegű végtörlesztés költségeit.

Nem Orbánék kabinetje fogja mindezt kifizetni, hanem az, amelyik az európai bíróság döntése idején éppen kormányoz. A mi pénzünkből fizeti a majdani magyar kormány az Orbánék által elkövetett csínyekért ránk rótt büntetéseket. Kamatostul persze, ahogyan kell. Az emberek fogják majd megfizetni a mostani krakélerség árát. Másként nem is lehet, mi, emberek fizetünk mindig mindenért. Az államnak, bármennyire is tehetősnek hazudja magát, üres a zsebe. Nincsen neki saját pénze, nem is volt soha. Csak akkor volt valamije, ha tőlünk elkérte, vagy elvette. Többnyire ez utóbbi szokott előfordulni, mert az állam is tudja, hogy magunktól nem szívesen adunk neki semmit – ahhoz túlságosan jól ismerjük, tudjuk, hogy mindenre képes.

Még arra is, hogy megvédje tőlünk azt, ami a mienk.

Magyarország elrugaszkodik az euróövezet válságától, mondta Szijjártó Péter a minap. Nekünk meg marad a tűnődés: elhiszi-e amit mond, vagy magában jót röhög, hogy már megint mekkorát hazudott.

Egyik opció sem jobb, mint a másik.

Ez az elrugaszkodás amúgy egy szigorúan zárt logikai sor újabb állomása. Jó egy évvel ezelőtt Matolcsy miniszter azt mondta, hogy Magyarország a szokatlan megoldások híve, néhány hete meg azt, hogy a mi gazdaságpolitikánk nincs benne a tankönyvekben.

De még benne lehet, sugallta.

Kétségünk ne legyen: nemcsak a normálisok, de az őrültek is benne vannak a tudós könyvekben. Mindenki benne van, aki tett valamit. Jót, rosszat, követendőt, elvetendőt.

Az is, aki felépített egy várost, és az is, aki felgyújtotta.

A startpisztoly eldördült, Orbánék úgy döntöttek, hogy elrugaszkodunk. Szép és nemes gondolat, felemelő. Ám mielőtt elemelkednénk a rajtkőről, nem ártana még egyszer, utoljára körülnézni.

Meggyőződni arról, hogy van-e víz a medencében.