Most & Itt

Elmúltak az ünnepek

A könyvet is vitték, mint a cukrot, ám idén karácsonykor megint a lökdösődés, a tülekedés volt a sláger. Az áruházak szokás szerint...

A könyvet is vitték, mint a cukrot, ám idén karácsonykor megint a lökdösődés, a tülekedés volt a sláger. Az áruházak szokás szerint az idén is panaszkodtak a forgalomra – a borúlátó jelentéseket még a közlekedési rendészet is alátámasztotta, miszerint a bevásárló központok környékén decemberben egész normálisan lehetett közlekedni.


Arról szerencsére nincs statisztika, hogy a kimerültség határán lévő embertársaink közül hányan anyáztak a szeretet ünnepén - hogy egyéb, egymás felmenőit emlegető szidalmazásokról ne is beszéljünk. Tény, hogy nehéz esztendő áll mögöttünk, ráadásul, a közélet elsőszámú formálói, a politikusok sem sokat segítettek abban, hogy könnyebb legyen.

 

És hát a tét is igen nagy: örül-e majd a feleségünk a tőlünk kapott táskának, és azt is jó lenne tudni, hogy a nagylány valóban arra a számunkra ismeretlen nevű zenekar CD-jére gondolt, amit végül hosszas utánajárás után beszereztünk. (Vagy épp ellenkezőleg: ez az a lemez, ami néhány hete azért került szóba, mert nagyon utálja!)

 

December 24-re minden készen volt. Mi is elkészültünk az erőnkkel, s amikor besötétedett, egy megfáradt, szomorú ország készülődött a gyertyagyújtásra: szerencsére már bezártak a boltok, mindent megvettünk, amit megvehettünk. És a háziasszonyok is kimerülten, de boldogan legeltették a szemüket a konyha ünnepi választékán: a halászlévé átlényegült pontyokon, a szokásosnál is nagyobb gonddal készült töltött káposztákon. Az idén, hál’ istennek, a bejgli is jól sikerült, még a szomszédasszony is megdicsérte.


Túl vagyunk az ünnepen, mint annyi mást, ezt is túléltük. (Mi mindent túlélünk, mi mást is tehetnénk). Még a fülünkben a Mennyből az angyal, de már egy régi KFT sláger dallama is eszünkbe jut néha: Elmúltak az ünnepek az ünnepek, fába szorultak a férgek…


A következő karácsonyig már csak alig 365-öt kell aludnunk.

Most & Itt
2009.12.26 17:12

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.